A honlap jelenleg fejlesztés alatt áll!

Bármilyen probléma esetén írj ide!

Ez itt egy kép a szerkesztőről
Ez pedig itt egy jellemrajz

Az alábbi történet előzménye itt található
A történet utóélete pedig erre van

Ha ide kattintasz, üres lap lesz a böngésződ nyitóoldala

Elkészülésig íme egy kis történet Moldova bácsitól:

Moldova György

 

A beszélő disznó

 

Este fél tizenegykor, az utolsó etetés után Kerekes, a Feketetelki Állami Gazdaság sertésgondozója leoltotta a villanyt a IX-es számú ólban, hogy a malacok nyugodtan alhassanak. Még egyszer végigment a csarnoknak is beillő tágas ólon, ellenőrizte a hőmérsékletet, megnézte, van-e elegendő víz az önitató tartályában, mindent rendben talált. Már az ól túlsó végén járt, mikor valaki váratlanul megszólalt mögötte:

   - Józsi, a kurva anyádat !

   Kerekest ugyan Lajosnak hívták, mégis visszafordult erre a hangra, azt hitte, hogy valamelyik gondozókollégája berúgott, és ő motyog az ól sarkába húzódva, de akárhogy is figyelt, nem látott senkit. Félig meddig bizonytalankodva ugyan, de napirendre tért az esemény fölött, úgy magyarázta, hogy talán az ólon kívül káromkodott valaki, vagy az is lehetséges, hogy a füle csengett.

   - Valamelyik nap el kell mennem a doktorhoz, és ki kell mosatnom a fülemet – dünnyögte maga elé.

   Kerekes fölemelte az ajtót lezáró keresztvasat, hogy a helyére illessze, mikor újra megszólalt az előbbi magas, reszelős hang:

   - Józsi, a kurva anyádat!

   Most már minden kétséget kizáróan meg lehetett állapítani, hogy az ólon belül beszélt valaki, sőt még a hang irányát is meg lehetett határozni: a IV-es ketrec felől érkezett. Ebben a ketrecben azokat a malacokat tartották, akiket az Állami Gazdaság egyéni gazdáktól vásárolt fel, hogy pótolni tudja az elhullást, melyet a legutóbbi brucellózis okozott az állományban.   Kerekes közelebb lépett a IV-es ketrechez. Ezen az éjszakán kilenc malac feküdt a rács mögött különös elrendezésben: nyolc összebújva és olyan felismerhetetlen összevisszaságban, hogy egy gyakorlott hentesnek is gondot okozott volna kiválogatni, melyik fej vagy láb kihez tartozik, a ketrec nagyobbik felét viszont egy elterpeszkedve alvó malac foglalta el. A hatalmaskodó, úgy látszik, kemény harcot vívhatott kivételezett helyzetéért, mert ahogy Kerekes rávilágított a kézilámpájával, vöröslő sebek tűntek fel a fülén, a nyakán csatakos csimbókokba állt össze a véres szőr.

   A gondozó a rácsra könyökölve figyelt néhány percig, várta, hogy a hang újra jelentkezzen. Egy ideig csak a tömegben fekvők felhorkanó röfögése hallatszott, mikor valamelyikük fészkelődött, és megzavarta a többiek álmát, majd vártalanul megszólalt a különhúzódó malac is.

   - Józsi, a kurva anyádat!

   Kerekes összerázkódott, csak sokára tudta összeszedni magát annyira, hogy még mindig remegő térdekkel eltávolodjon a ketrectől, de közben is vissza-visszanézett. Kint, az ól előtt megállt, és marokra gyűrt zsebkendőjével szárítgatta a homlokát, tudta, hogy felfedezését azonnal jelentenie kell.

   Doktor Barta Edit, az Állami Gazdaság igazgatónője még fent volt ezen a kései órán, tanulmányt írt egy mezőgazdasági folyóiratba, épp az „aratás” szó jelentését kereste az Értelmező Szótárban, mikor Kerekes bekopogott hozzá, és elfulladó hangon közölte, hogy az egyik malac tud beszélni. Az igazgatónő megigazította a szemüvegét:

   - Ide figyeljen, Kerekes: azt még elnéztem magának, hogy a múltkor részegségében belezabált a hallisztbe, és utána az önitatót nyomkodta az orrával, de ha ebből azt a következtetést vonja le, hogy magának mindent szabad, és éjnek idején is ilyen marhaságokkal zaklat, ki fogom rúgni.

   A sertésgondozó égre-földre esküdözött, hogy igazat mond, és addig könyörgött, amíg rábeszélte az igazgatónőt, hogy menjen ki vele a telepre.

   Éjfél már elmúlt, mire kiértek, és megálltak a sertésnevelő IV-es ketrece előtt. A kilenc malacból nyolc most is aludt, csak a félrehúzódó malac emelkedett négy lábra a kézilámpa fénykévéjében, száján vastag tajték hólyagzott, vöröses szemeivel gyanakodva figyelte a látogatókat.

   - Mindjárt – mondta Kerekes bíztatóan, és áthajolt a rácson -, Józsi, a kurva anyádat!

   - Hogy beszél, Kerekes, az én jelenlétemben?!

   -Ne tessék haragudni, igazgatónő kérem, de én ezt a szöveget hallottam a malactól, és lehet, hogy mást sem tud. Mondd szépen, hogy Józsi, a kurva anyádat! – és bízatóan megvakarta a hátát. A malac nem szólt, jobbra-balra forgatta a fejét, aztán egy alattomos mozdulattal belekapott a gondozó kezébe úgy, hogy a foga alatt megroppantak a csontok. Doktor Barta Edit lesújtóan nézett a fájdalmában fél lábon ugráló sertésgondozóra:

   - Gratulálok! Holnap jöjjön be a munkakönyvéért, Kerekes, maga nem fog szórakozni velem!

 

*

 

A sertésgondozó üggyel-bajjal kimosta és bekötözte a kezét, melyen rajta maradtak a tűhegyes fogak vérző nyomai, aztán magához vett egy konyhakést, el volt szánva rá, hogy átvágja az őt csúffá tevő malac torkát.

   A malac ébren várta, mintha számított volna rá, hogy Kerekes visszatér, visítani kezdett, és befutott falkában alvó társai közé, azok felriadtak, és ordításukkal felverték az egész ólat, az üvöltést meghallották a többi ólak ügyeletes gondozói és az éjjeliőrök is, futva közeledtek. Kerekesnek csak annyi ideje maradt, hogy kirántsa a ketrecből a négy lábbal kapaszkodó malacot, a köpenyébe tekerje, és elrohanjon vele.

   A tápkeverő raktárában tette le, itt éjszaka senki sem dolgozott, a halmokban álló megtömött papírzsákok egyébként is felfogták a hangokat. Kerekes már szúrásra emelte a kést, amikor váratlanul megszólalt a hóna alá fogott malac:

   - Kedves Lajos bátyám – nem tudom, szólíthatom-e így -, itt valami félreértés történt.

   Kerekes most nem hagyta eluralkodni magán a megdöbbenést, hogy a malac emberi hangon beszél, ordítva rázta a kést jobb öklében:

   - Leégettél az igazgatónő előtt, te szemét! Akkor miért nem szólaltál meg, amikor kérdeztelek?!

   - A helyzet nem volt megfelelő. Ha megfognak, és kivisznek az ólból, szívesen álltam volna a rendelkezésükre, de gondolkodjon egy percig, Lajos bátyám: ha én bent az ólban egy szót is szólok, az összes malac rájön, hogy én tudok beszélni, ezt pedig mindenképpen titokban kell tartanunk.

   - Miért?

   - Ne haragudjon, Lajos bátyám, de ez az én dolgom.

   Kerekesnek megsajdult a jobb keze, melybe beleharapott a malac, agyát újra elöntötte a vér:

   - Még neked áll feljebb?! Tönkretettél, kirúgtak miattad, és még te pimaszkodsz?! Megdöglesz, te bitang!

   A malac kelletlen képet vágott, mintha unná, hogy többször is el kell magyaráznia ugyanazt.

   - Ne legyen már ilyen merevnyakú, Lajos bátyám! Én hajlandó vagyok elkísérni magát az igazgatónőhöz, és mindent elmagyarázok neki. Garantálom, hogy visszaveszi magát.

   - Kerekes elbizonytalanodott:

   - De ha becsapsz, abban a szent minutumban véged van.

   - Mit magyarázzak? Magánál van a kés, Lajos bátyám.

   Éjfél már elmúlt, kopogtatásuk mély álmából riasztotta fel doktor Barta Editet. Az igazgatónő ajtót nyitott, mikor meglátta Kerekest, hóna alatt a malaccal, tombolni kezdett, és az ajtóra mutatott:

   - Mars ki innen!

   A megrémült Kerekes vissza is fordult volna, de a malac megbökte, hogy tegye le a földre, megállt az igazgatónő előtt, és tisztelettudóan megköszörülte a torkát:

   - Elnézést kérek a közbeszólásért, de meg kell védenem Lajos bátyámat. Ő jól hallotta, hogy álmomban beszélek, és valóban azt mondtam, bocsánat a kifejezésért, hogy Józsi a kurva anyádat!

    Az igazgatónőnek elállt a szava, döbbenten igazította meg a szemüvegét, és csak annyit tudott kérdezni:

   - És ki az a Józsi?

   - Én vagyok. Tudniillik Senkei bácsi…

   - Az egykori tanácselnök?

   - Igen, ő volt az én régi gazdám, akitől az Állami Gazdaság felvásárolt, egyszóval Senkei bácsi hívott Józsinak, és folyton szidott, mert elcsavarogtam.

   - De hogy tanult meg beszélni?

   - Én még választási malac voltam, tudniillik Senkei bácsi akkor vásárolt, mikor nem választották meg újra tanácselnöknek, hanem nyugdíjba küldték. Egyedül élt, a gyerekei már felmentek Pestre, a felesége meghalt, kellett, hogy foglalkozzon valamivel. Egész nap ott tett-vett az ól körül, és beszélt hozzám. Először csak egy-két szó ragadt rám, aztán lassan mindent megértettem.

   - A gazdája sejtette, hogy maga tud beszélni?

   - Nem, elnézést kérek a kifejezésért, de Senkei bácsi süket volt, mint az ágyú. Én különben is vigyáztam, hogy ne áruljam el magam, mert ha megtudja, lehet, hogy elveszítette volna a bizalmát irántam. Aztán amikor Senkei bácsi meghalt, a fiai hazajöttek, és eladtak mindent, a gazdaságot is felszámolták, akkor kerültem át az elmaradt magán kisárutermelő szektorból önökhöz, a fejlett szocialista mezőgazdasági nagyüzembe.

   Doktor Barta Edit Józsit hallgatva nem tudott magához térni a megdöbbenéstől:

   - De honnan ismer ilyen kifejezéseket?

   A malac szerény mosollyal lehajtotta a fejét:

   - Aki igyekszik, arra mindig ragad valami. A legtöbbet Senkei bácsitól tanultam, akit példaképemnek is nevezhetnék, és egyébként is igyekeztem képezni magam. Épp az ólunk ajtaja előtt állt a községi hangosanbeszélő, vagy ahogy a parasztok mondják, bocsánat a kifejezésért, a lármafa. Én minden műsort meghallgattam, leginkább a politikai előadások érdekeltek, de nagyon élveztem a zenét is.

   A malac dúdolni kezdett:

   - Te büszke kozák…

   Már öt óra felé járt, kint hajnalodott, attól kellett tartani, hogy az igazgatónőhöz benyit valamelyik utasítást kérő brigádvezető vagy technikus, és megzavarja a beszélgetést, ezért megállapodtak, hogy Kerekes egyelőre visszaviszi a malacot az ólba, és estére újra elhozza.

    Hazafelé tartva a malac elégedetten terpeszkedett el a gondozó köpenyében:

   - Maga csak ne féljen, Lajos bátyám, amíg engem lát, én nem szoktam megfeledkezni a jóembereimről. Van egy ötletem, nem akarok ígérgetni, de ha elfogadják, nem csak én járok jól, hanem magának is leesik valami.

 

*

 

Az igazgatónő egész nap töprengett, hogy mire lehetne felhasználni a malac kivételes adottságait, de csak annyi jutott az eszébe: hátha felléphetne a színjátszó csoport előadásain, mint hasbeszélő?! Este tanácstalanul kérdezte Józsit:

   - Mihez kezdjünk magával?

   - Kérem tisztelettel, Lajos bátyámnak már említettem, hogy volna egy javaslatom, ami kölcsönös előnyökkel járna…

   - Mire gondol, kedves izé…

A malac joviálisan elmosolyodott:

   - Tessék csak Józsinak szólítani engem, egyszerű, becsületes magyar név.

   - Szóval, kedves Józsi?

   - Arra gondolta, hogy úgy teszünk, mintha mi sem történt volna, vissza tetszenek helyezni engem a többi malac közé. Én megfigyelném, hogy a társaim mit beszélnek, mi a véleményük az ellátásról, a férőhelyekről és főleg önökről, a vezetőkről, akiket mindnyájan tisztelünk és becsülünk. Időnként valamilyen ürüggyel felhozatnának az irodába, majd én kitalálom, hogy milyen ürüggyel, és én beszámolnék mindenről.

   A malac fölemelte kerek orrát, és várakozóan doktor Barta Editre nézett, nem tudta mire magyarázni az igazgatónő elgondolkozó tekintetét, bizonytalanul megjegyezte:

   - Arról sem hallottam, hogy van-e ilyen rendszer az emberek között, de a sertések között szerintem nagyon jól beválna.

   Az igazgatónő szeme végre felcsillant a szemüveg mögött.

   - Nagyon érdekes! Legjobb tudomásom szerint az volna az első próbálkozás a nagyüzemi sertéstenyésztésben, hogy közvetlen hangulatjelentést kapjunk a hizlalásra befogott egyedekről – a malacra nézett -, és mit kér cserébe? Említette, hogy kölcsönös előnyökről volna szó.

   - Először is szeretném, ha visszavennék Lajos bátyámat az állásába, és kapna öt… nem, hatszáz forint prémiumot.

   - A felmondást, azt hatálytalanítom, de prémiumot egyelőre nem tudok adni, mert kimerült a keret.

   - Akkor talán át lehetne irányítani „R”-keretbe azt az összeget, ami az önkéntes véradó mozgalom résztvevőinek jutalmazásából megmaradt – mondta a malac.

   - Maga honnan tud erről?

   - Ön mondta a brigádvezetőnek tegnapelőtt, mikor elsétáltak a ketrec előtt, hogy van egy ilyen lehetőség. De ismerem az idevonatkozó rendeleteket is, Senkei bácsi egy időben Magyar Közlönnyel almozott alám.

   Doktor Barta Edit megadóan felsóhajtott:

   - Rendben van, ezenkívül mit kíván még? Úgy értem saját magának.

   - Én magamnak egyelőre nem kérek semmit, előbb bizonyítani szeretnék. De meg vagyok győződve, hogy a jutalmazásnál is majd azok állnak a sor elejére, akik legtöbbet tettek le a nagy közös asztalra.

 

*

 

Bent a ketrecben Józsi úgy viselkedett, mint a többi malac, egész nap ténfergett és evett, közben igyekezett a falka sűrűjébe sodródni, és figyelte, mit röfögnek a társai. Akárhogy is igyekezett, csak sovány anyagot továbbíthatott a sertésnevelőből, a malacok kis panaszait jelentette, hogy a kocákat messze tartják tőlük, és ritkán mehetnek szopni, a gondozók az itatóban mossák le a csizmájukat. Ez a munka nem elégítette ki Józsi becsvágyát.

   Jóval tartalmasabb vadászterületnek ígérkezett az az ól, ahol az idősebb kanokat tartották, Józsi ide kérte át magát.

   Gyanút keltett volna azonban, ha a még malacszámba menő Józsit minden indokolás nélkül áthelyezik a két-három éves állatok közé, mindenképpen ürügyet kellett teremteni. A malac többször is szembeszállt a gondozókkal, rájuk röfögött, beleharapott a kezükbe, így már mindenki indokoltnak találta, hogy Józsit, mint fékezhetetlent eltávolítják a többi malac közül.

   Az idősebb kanok is értesültek az ügyről, általános volt közöttük a vélemény, hogy Józsi túl merészen viselkedik, és előbb-utóbb megüti majd a csülkét, de hevessége osztatlan jóindulatot keltett, az idősebbek mint abszolút megbízhatót befogadták beszélgetéseikbe. A malac szerényen félrehúzódott, de a füleit hegyezve figyelt.

   Egy Yorkshire-ből importált öreg kan Angliában töltött malackoráról szokott mesélni, légkondicionált ketrecekről, televízióról, narancshéjjal és banánnal kevert moslékról. Józsi legközelebbi jelentésében a yorkshire-i kan sürgős eltávolítását javasolta, mielőtt még szélesebb körökben elterjedne az a nézet, hogy Nyugaton kényelmesebbek a ketrecek, és jobb az ellátás.

    Sok vita folyt a társaságban az úgynevezett „fantomkocák”-ról is. A kanokat eleinte valódi kocákhoz vitték fedezni, a kocákat egy szőrrel bevont faváz alatt helyezték el, úgy, hogy csak a hátuljuk látszott ki – ezt a favázat hívták fantomkocának -, és így ugratták rájuk a kanokat. Mivel azonban a mesterséges megtermékenyítést a szakértők célszerűbbnek tartották, később a kocákat már nem állították oda, a kanok a puszta faváznak estek neki, és a gondozók üvegpohárban fogták fel a kicsurgó magot. Kevés figyelmet fordítottak a fantomkocák rendben tartására, szálkák álltak ki belőlük, és lekopott róluk a ráragasztott báránybőr.

   - Legalább egy kis szőrt tennének a hátára – háborogtak a kanok -, hogy valami illúziónk legyen. Ezt a fakocát izélje meg a Kerekes a nagy hasával! – és valóban nem voltak hajlandók nekiugrani a fantomnak.

   Józsi ezt is közölte az illetékesekkel, a leghangosabb kanokat hamarosan kiherélték.

   Állandóan fenyegetett a veszély, hogy feltámad a gyanú, és Józsi lelepleződik, ezért a jelentések leadását különleges gonddal szervezték meg. Ha valamit jelenteni akart a malac, rosszullétet imitált, lenyelt egy külön erre a célra tartogatott szappandarabkát, a hátára feküdt, és habzó szájjal hörgött. Kerekes kiemelte a ketrecből, és a többi sertés részvevő morgása közepette vitte el magával.

   Ezt az ötletet maga Józsi javasolta, az igazgatónő őszintén el volt ragadtatva tőle.

   - Nem is értem, hogy juthatott ilyesmi az eszébe?!

   - Senkei bácsi néha bevitt magával a szobába is, a lábánál feküdtem, és néztem a tévét. Egyszer láttam egy lengyel filmsorozatot, abban jelentett úgy a rabok közé beépített ügynök, hogy rosszullétet tettetett.

   Doktor Barta Edit nem emlékezett erre a filmsorozatra:

   - Mi volt a címe? Ki volt a főhős?

   - Nem tudom, én csak az ügynököt figyeltem. Nagyon szép ember volt: kövér, szemüveges, kopasz. Végig neki drukkoltam.

   Józsi rendkívül alaposan dolgozott, jelentései olyan részletekre is kiterjedtek, hogy mit szóltak a sertések azokhoz a kísérleti keverékekhez, melyekkel a hízótápot beszórták, a Feketetelki Állami Gazdaság termelési terveit és módszereit főleg az ő észleleteire alapozta, és az átlagost jóval felülmúló eredményeket ért el.

   A hizlalási periódus végén Józsira különleges feladat várt. Mindig sok bajjal járt az állatok beszállítása a vágóhídra, a sertések már a kapuban megérezték a vér szagát, és vagdalkoztak, nem voltak hajlandók lejönni a teherautó platójáról, rátámadtak a rakodómunkásokra, és megsebesítették őket, Józsinak kellett valamilyen megoldást kitalálnia.

   Hogy bekerüljön a vágóhídra indított transzportba, a malac látványosan provokálta gondozóit, hátat fordított nekik, és feléjük szellentett, így a többi sertés előtt is indokoltnak tűnt, hogy mint végképp fegyelmezhetetlent kiselejtezték.

   Fent a teherautón az öreg kanok tisztelettel és szeretettel vették körül, de Józsi vigasztalhatatlannak mutatkozott, azt röfögte, hogy nem hajlandó ilyen megalázottan élni, ennél sokkal szebb a dicső halál. Az öreg kanok meghatottan néztek össze.

   - Ez a malac sokra vihette volna – mondták -, nagy disznó lett volna belőle.

   Mikor a teherautó megérkezett a Vágóhídra, Józsi öntudatosan feltartott fejjel elsőnek futott le a platóról, a többi sertés nem láthatta, hogy az első kanyarban befordul, és eltűnik egy mellékajtó mögött, ahol már várta Kerekes, hogy visszavigye Feketetelekre, az Állami Gazdaságba. Példája szinte hipnotizáló erővel hatott a többiekre, minden ellenállás nélkül hagyták magukat a böllérkés alá terelni. Ezen a napon vonták le a legkevesebb élősúlyveszteséget az Állami Gazdaságtól, és a vágóhíd is túlteljesítette a tervét.

 

*

 

Egy hizlalási periódust Józsinak mindenképpen ki kellett hagynia, meg kellett várnia, amíg levonul az a korosztály, mely őt még malacként ismerte, és joggal meglepődhetett volna, hogy egyedül neki sikerült visszatérnie a Vágóhídról.

   Hogy az idő ne vesszen kárba, Józsit megtanították írni-olvasni, és beíratták különféle tanfolyamokra, továbbképző előadássorozatokra. Vizsgadolgozata: A házi szemét elemzése hangulatjelentések szempontjából általános feltűnést keltett. Bemutatott egy példát: hogyan kell felkutatni és összeállítani egy kilencfelé tépett és három különböző szemétládába szétszórt levél foszlányait. Felajánlották, hogy maradjon ott a tanfolyamon demonstrátornak, de Józsi szerényen kitért előle:

   - Úgy érzem, nekem a gyakorlati munka az igazi hivatásom!

   A többi sertés törzslapján csak az állat születési időpontját, fajtáját és legföljebb régi tulajdonosának a nevét tüntették fel, Józsi lapja viszont megtelt rejtjelzett adatokkal: 8/1976/III., 2411/9, XY/F - és ehhez hasonlókkal, feladatkörét, az általa elvégzett tanfolyamok jellegét mutatták. A titkos jelölések kulcsát csak az igazgatónő ismerte és néhány közvetlen munkatársa.

   Hamarosan elkerülhetetlenné vált, hogy Józsi hivatalos státuszt is kapjon az Állami Gazdaságban, természetesen álcázott megjelöléssel, formálisan az építőrészleg téglaügyeit intézte. Élvezte az alkalmazottaknak járó összes előnyöket, szeptemberben, mielőtt újra megkezdte volna a munkáját, beutaltatta magát két hétre az Állami Gazdaság balatoni üdülőjébe.

   Először egy háromágyas szobában helyezték el, egy segédkönyvelő és egy traktoros mellé, de Józsi nem bírta elviselni társai ápolatlan, nehéz szagát, éjszakai durrogtatásaikat, részeg hányásaikat. Jelentkezett a gondnoknál, és másik szobát kért:

   - Belátom, hogy tömeges üdültetésnél engednünk kell higiéniai igényeinkből – mondotta -, de itt is legalább megközelítően olyan színvonalon szeretnék élni, mint otthon, a sertéstelepen. Az étkeztetés minőségén még túlteszem magam, de nem hiszem, hogy a sertésnevelőben akadna olyan malac, aki meg merné engedni magának, hogy társai jelenlétében fingóversenyre hívjon ki egy másik malacot, mint itt Hagymási segédkönyvelő elvtárs Kovács elvtársat, a traktorost. Bárhol is, de szeretnék egyedül lakni, úgy látom, a mosókonyhát amúgy sem használják, ha megengedik, én inkább ott rendezkednék be.

   Józsi az üdülés napjait is szigorú órarend szerint szervezte meg. Úgy találta, kissé elhízott, arra sem számíthatott, hogy a következő hizlalási szezonban lead majd a súlyából – hiszen éppen neki kell majd példát mutatni evésben a többi malac előtt -, ezért most diétás menüt kért, és bármilyen nehezére esett, kedvenc Pepsi Colájából sem fogyasztott többet napi húsz üvegnél. Reggelenként futott egy órát az erdei sétányon, különféle veszélyeknek téve ki magát – egy rövidlátó vadász rálőtt, az arra legelésző kocák pedig szerelmi ajánlatokkal üldözték -, Józsi udvariasan, de határozottan kitért előlük.

   Napközben szobájába visszahúzódva tanult és pihent, de kötelességének érezte, hogy esténként részt vegyen az üdülő társadalmi életében.  Kínos gonddal öltözött, fehér nyloninget vett fel, szovjet borostyán kézelőgombokkal, divatos, széles nyakkendővel, mellső lábára kesztyűt húzott, a hátsóra pedig gyermekméretű cipőt, csak a nadrágot kellett különméretre csináltatnia – a négy lábon való járás kívánalmainak megfelelően. Öltözetét néhány dísztárggyal is kiegészítette: aranyozott nyakkendő, csiptetővel, vastag teknőckeretű szemüveggel, mely láncon lógott a nyakában, osztrák öngyújtóval. Bőrét gondosan meghintette BAC SWEET dezodoráló folyadékkal.

   Józsi eleinte beült az üdülő eszpresszójába egy Pepsi Colára, de a többi vendég valósággal kinézte, alig burkoltan sértő szövegű nótákba kezdtek, olyanokba, mint hogy „búzába ment a disznó kilenc malacával”, meg „szomorú disznószar, de megfeketedtél”! A kártyások sem tűrték meg maguk között, egy-egy ütésnél nyomatékos hangon bejelentették: „Na most ütök a makk” vagy „a vörös disznóval”!

   Józsi nem tehetett mást, a tévéterembe húzódott be, nézte a műsort, vagy szépirodalmi könyveket olvasgatott, doktor Barta Edit is olvasás közben lepte meg egyik este. Az igazgatónő is az üdülőben töltötte a szabadságát, beosztottjaival nem kívánt beszélgetni – azok sem vele -, az egyedüllétet kereste, így vetődött be a csöndes tévéterembe.

   - Jó estét, Józsi, milyen elegáns maga! – mondta csodálkozva.

   - Nekem az a véleményem, hogy csak akkor számíthatunk mások megbecsülésére, ha mi is megbecsüljük magunkat testben és szellemiekben egyaránt.

   - Nagyon helyes felfogás. Mit olvas?

   - Most egy regényt.

   - Kis kikapcsolódás?

   - Nem, én mindenből tanulni akarok, ebből is. Én nem úgy olvasok, mint az átlagemberek, hogy oda lapoznak a könyvben, ahol beszélnek, vagy kikeresik a szerelmi jeleneteket, és a többivel nem törődnek, én kritikával olvasok – Józsi felemelte a könyv mellé kikészített golyóstollat -, én alá szoktam húzni az illetlen vagy durva kifejezéseket, a lap szélére pedig odaírom: „emberség!”

   - Emberség?! Talán disznóság?

   - Nem, egy disznó sohasem írt volna le ilyen dolgokat, csak egy ember. A másik, ami nagyon érzékenyen érint engem a könyvekben, az, ha valahol a sertéseket kollektívan rágalmazzák. Ilyeneket írtam fel, csak úgy kapásból – vette elő Józsi a jegyzeteit -, „hallgat, mint a hugyos disznó a búzában, részeg, mint a disznó, mindig kapunk korpára disznót, fészkelődik, mint a rühes malac, okos, mint a tordai malac, seggel megy a vályúnak”…

   Józsi elhárítólag emelte fel kesztyűs mellső lábát:

   - Én nem állítom azt, hogy minden sertés hibátlan, alaptalanok ezek a kijelentések, bár például zavarba jönne az illető író, ha bizonyítania kellene, hogy a tordai malac a valóságban is, hogy úgy mondjam, háttal ment a vályú felé, engem maga a tendencia bánt. Nemcsak azt kell meglátni, hogy egyesek koszosak, meg a szemétben turkálnak, észre kellene venni azokat az egyszerű sertéseket is, akik nap mint nap példásan esznek és isznak a hizlalókban. Velük miért nem foglalkoznak a tisztelt író meg újságíró urak?!

   - Teljesen egyetértek magával, Józsi – mondta az igazgatónő -, mindezért a sajtó a felelős. Amíg az újságírók ilyen destruktív cikkeket írnak, addig nem lehet csodálkozni azon, hogy az Állami Gazdaság nem tudja teljesíteni a tervét. Mindentől elveszi az ember kedvét, ha például azt olvassa, hogy miért nem szedtük még le a fáról a tavalyi cseresznyetermést?

   A tévében egy angol film főcíme tűnt fel, Józsi a képernyőre mutatott:

   - Én azt sem helyeslem, hogy a televízióban azt a sok nyugati szemetet játsszák. Aztán csodálkoznak, ha elzüllenek a fiatalok, de kérdezem én: mit látnak maguk előtt?!

   - Maga szerint milyen témákról kellene filmet készíteni?

   Józsi egy pillantást vetett az igazgatónőre, akit egyre vonzóbbnak talált.

   - Szerintem például nagyon érdekes filmet lehetne írni egy tehetséges, fiatal nőről, aki vasakarattal egy Állami Gazdaság élére küzdi fel magát.

   Doktor Barta Edit elpirult, egy pillanatnyi zavart csend ereszkedett le, a szomszédos eszpresszóból átszűrődött a zene.

   - Szeret táncolni? – Kérdezte Józsi elfogódottan, és megmozdult gyermekcipőbe bújtatott hátsó lába.

   - Nem. Miről jutott eszébe?

   - Semmiről, csak úgy érdeklődtem.

 

*

 

Józsi még két hizlalási szezont töltött el különféle ólakban és ketrecekben, továbbította jelentéseit a sertések hangulatáról, de mind nehezebben birkózott meg a feladatával. Az Állami Gazdaság fejlődött, új és új sertésnevelőket épített, Józsi egymagában képtelen volt megfigyelni valamennyit. Testi adottságai is alkalmatlanná tették erre a munkára: az időszakos fogyókúrák ellenére négy mázsa fölé hízott, ormótlan alakja láttán még a legöregebb kanok is joggal kérdezhették: mit keres ez itt, mikor kint a vágóhidak üresek?!

   Józsi számot vetett helyzetével, és az Állami Gazdaság vezetőinek jóváhagyásával már menet közben átszervezte a munkáját. Hálózatot épített ki, minden ólban megbízható malacokat, süldőket, öregebb kanokat és kocákat szervezett be, akik jelentették neki megfigyeléseiket – különféle apróbb kedvezmények fejében. Ő maga ezután csak kivételes esetekben ment le a sertések közé.

   Ez a hálózat kizárólagos érvénnyel Józsi kezében összpontosult, mivel az Állami Gazdaság minden rendű-rangú alkalmazottja közül csak ő értette meg a beszervezett malacok röfögését. Fontos feladatkörének megfelelően külön irodahelyiséget kapott, és ott elemezte-rendezgette a jelentéseket.

   Józsi eleinte minden befutó adatot lelkiismeretesen továbbított az igazgatónőnek, a legapróbb panaszokra és fegyelmezetlenségekre is kitért. Dicséretre és jutalmakra számított, de legnagyobb megdöbbenésére doktor Barta Edit fanyalogva fogadta a jelentéseit:

   - Maga mindig rémeket lát, Józsi, a sajtból csak a lyukakat veszi észre – elégedetlenül forgatta a gépelt lapokat -, gondolja meg: ha én ezt mind közölném a feletteseimmel, ezt a rengeteg bajt, hiányosságot, milyen vélemény alakulna ki az én munkámról is?! Én nem mondom, hogy kozmetikázza az adatokat, de törekednie kell egy átfogóbb, objektívabb szemléletre. Dialektikusan, Józsikám, dialektikusan!

   Józsi, ha nehezen is, de felfogta, hogy mit kívánnak tőle, kis noteszébe, melybe az idegen szavak magyarázatát jegyezgette, beírta: „dialektikusan=csak a jót”, jelentései ezután a malacok teljes elégedettségéről, példás fegyelmezettségéről számoltak be. Az általa kiépített hálózatba tartozó süldők és hízók különféle alulról jövő kezdeményezéseket indítottak el: „Rövidítsük meg a hizlalási határidőt, és a megtakarított pénzt ajánljuk fel új sertésnevelők építésére!”, vagy: „Könnyítsük meg a gondozók munkáját – végezzük a nagydolgunkat egy rakásra!”

   Doktor Barta Edit most már elégedettnek látszott, olvasás nélkül aláírta és továbbította a jelentéseket, ezen okulva Józsi nem törte magát, háromféle alapszöveget készített, és váltogatva adta be, senki nem vette észre az ismétlődést.

   A hálózathoz érkező adatokat azonban továbbra is gondosan megnézte, a figyelemre méltó közléseket kiválogatta és összegyűjtötte. Rövid idő alatt az Állami Gazdaság minden vezetőjéről összeszedett néhány tucat terhelő adatot, doktor Barta Editről egy egész dossziéra valót – a dossziét „Suszter” rejtjelzéssel látta el, de egyelőre nem tett kísérletet, hogy felhasználja az anyagot.

 

*

 

Mikor az Állami Gazdaság négy szolgálati lakást épített Feketetelken, az egyikre Józsi is bejelentette az igényét. Az előírások szerint az igénylők névsorát ki kellett függeszteni az irodaépület előcsarnokában, Józsi neve is felkerült rá: „Feketetelki József – a szülőfaluja nevét választotta vezetéknévként, úgy gondolta, ez a ragaszkodás jó benyomást kelt majd az emberekben – osztályvezető, munkás.”

   Józsi különféle forrásokból megtudta, hogy a lakásokat elosztó bizottság elnöke, aki egyébként az Állami Gazdaság sertéshizlaló szakágát vezette, el akarja utasítani az ő kérelmét. Józsi elővette dossziéit, kikereste a szakágvezető anyagát, bőven talált kompromittáló adatokat, elégedett röfögéssel tanulmányozta.

   Bekopogott a sertéshizlaló szakágvezetőhöz, leült nála, csak egy feketekávét kért, cukor helyett szacharint dobott bele, indoklásul kedélyesen megcsapkodta a hasát:

   - Hiába, a szocializmus!

   - Mi járatban vagy, Józsikám?

   - Tegnap hallottam valahol egy trükköt, gondoltam, elmesélem neked, hadd nevessél te is. Tudod, hogy lehet egy háromhetes malacból hízott disznót csinálni?

   - Hát talán úgy, hogy dagadtra verjük – mondta a részlegvezető, kínos mosollyal fészkelődve.

   Józsi hahotázott:

   - Dagadtra verjük? Nagyon jó! A trükk, amit én hallottam, nem ilyen vicces, mert sokkal bonyolultabb. Az illető Állami Gazdaságban – éppen úgy, mint nálunk – három zárt fokozatban folyik a nevelés: malac, süldő, hízó, egy szakágvezető ezt használta ki. Ha egy koca tizenegy malacot ellett, ő úgy könyvelte el, hogy az egyik újszülött malac megdöglött – ez az átlagok szerint belefér a statisztikába – volt tehát egy létszám fölötti malaca.

   - És eladta?

   - Mit kapott volna érte? Pár száz forintot. A mi emberünk nem olyan szerény, mint például te, többet akart. A malacok közül kiválasztotta a legfejlettebbet, és felhelyezte a süldők közé, tehát most már egy plusz süldővel rendelkezett. A többit már, gondolom, kitalálod!

   - Fogalmam sincs.

   - A legnagyobb süldőt feladta a hízott sertések közé, egy hízót pedig mint létszámfölöttit hazavitt, és eladta. Jó, mi? Én el szoktam felejteni az ilyen vicces történeteket, ezért ezt a trükköt felírtam magamnak a szakágvezető nevével együtt – Józsi meglobogtatott egy cédulát -, nem akarod megkapni?

   - Nagyon szeretném – mondta a szakágvezető reménykedve -, mibe kerül?

   - Hogy képzeled… barátok között?! Majd a lakásavatón odaadom. Sok szeretettel meghívlak rá előre is.

   Józsi gondos ízléssel és otthonosan rendezte be új lakását: az előszobába egy koloniál keretbe foglalt hátvakarót csináltatott, hogy kedvére hozzádörgölődzhessen. A szobába NDK-szekrényfalat vásárolt, és műbőr bevonatú foteleket, a polcokra néhány apróbb dísztárgyat rakott: zöld mázas, népies formájú Miska kancsót poharakkal, szamárfigurába beépített cigarettakínálót, állólámpát, mely egy lámpaoszlopba kapaszkodó részeget ábrázolt.

   A főfalra a hangulatjelentő tanfolyam hallgatóinak tablóját tette ki, ezen konspirációs szempontokból mindenki más néven és idegen fényképpel szerepelt, Józsit például T. Árpádnak hívták, és neve fölé egy magas, oldalra fésült hajú férfi képe volt ragasztva.

   Hogy csökkentse a költségeket, egyik-másik háztartási készülékét az Állami Gazdaságban szerezte be. A sertésnevelőben leselejteztetett egy önitatót, és azt hozatta át a konyhájába, ugyanígy sikerült hozzájutnia egy melegítő infralámpához is.

   Józsi még megvette a Világirodalom remekei zöld és piros vászonba kötött sorozatát, a könyvespolcra feltette a pergamenutánzatú cédulát: „Könyvet még neked sem adok kölcsön!” – aztán elégedetten körülnézett a lakásban.

 

*

 

Régebben néha még az éjfél is az íróasztala mellett találta Józsit, most viszont már csak a kötelező időt töltötte benn a munkahelyén. Társadalmi munkát nem vállalt, mikor egyik szombaton az Állami Gazdaság bölcsődéjének építéséhez hívták segíteni, Józsi mereven elzárkózott.

   - Nekem is csak egy szombaton van egy héten!

   - De hát a jövő nemzedékért áldozatot kell hozni…

   - A szocializmust elsősorban magunknak építjük, csak azután a jövő nemzedékének. Különben is mit tett értünk a jövő nemzedék, hogy joga volna áldozatokat követelni tőlünk?!

   Beiratkozott egy tanfolyamra, és megtanult autót vezetni, az Állami Gazdaság ajánlására soron kívül kapott egy Zsiguli-kiutalást. Mindenhová kocsin járt, és minden szabad idejét az autóra áldozta, esténként melegítőt húzott, kis műanyag vödrével, szivacskesztyűvel, különféle pasztákkal mosta-kente a kocsit.

   Mivel befolyásos személyiség hírében állt, aki mindent el tud intézni, ha akar, Józsit választották meg a szomszédos városban működő Autóklub titkárának. Józsi itt magasabb társaságba került, megfigyelte klubtársainak öltözködését, beszédmodorát, egész magatartásukat, és megpróbálta utánozni őket. Kissé már ritkuló sörtéjét sportosan rövidre vágatta, rászokott a whiskyre, sőt kutyát is vett. Társaságában a boxer számított a legdivatosabb fajtának, de ezt Józsi a saját testméreteihez viszonyítva túlságosan magasnak találta, ezért inkább egy pulikölyköt vásárolt. Balszerencséjére a kis puliban benne maradt őseinek terelőösztöne, Feketetelken nagy feltűnést keltett, mikor a kutya végigkergette Józsit a Lenin úton, bele-beleharapva a csülkébe.

   Hamarosan eladta Zsiguliját, és egy Daciát vett, új kocsijának első hosszabb útjára meghívta doktor Barta Editet. A balatoni üdülőben folytatott beszélgetés óta Józsi kapcsolata egyre barátságosabbá vált az igazgatónővel, ő minden alkalmat megragadott, hogy találkozhasson vele, és úgy tapasztalta, hogy doktor Barta Edit is rokonszenvesnek tartja őt. Józsi elhatározta, hogy ezen a kiránduláson dűlőre viszi az ügyet.

   - Hová menjünk? – kérdezte Józsi a slusszkulcsát dobálgatva.

   - Mindegy, ahol nincs sok ember.

   - Most nyílt meg Rablóvágáson egy új vendéglő. Nézzük meg? Azt mondják, mindig lehet belsőséget kapni.

   - Ahogy gondolja.

   A vendéglőben doktor Barta Edit rántott sertésmájat kért, Józsi tétovázott a rendeléssel, aztán gombás tojást hozatott.

   - Maga bizonyára elvi okokból nem fogyaszt sertéshúst, Józsi.

   - Ezt hogy gondolja, Editke?

   - Hát ugye ők is meg maga is…

   - Nem értem, mi közöm volna nekem a sertésekhez?! Ha van friss hús a Gazdaságban, én is hazaviszek egy-egy kilót, de most újra fogyóznom kell – és kenyér helyett is néhány kekszet rakott ki az asztalra.

   - Iszunk egy konyakot?

   - Magát nem zavarja a vezetésben?

   Józsi arca széles mosolyra húzódott.

   - Reggel konyak, este konyak, attól leszünk mozgékonyak.

   Kihozták az italt, Józsi ivott belőle egy kortyot, aztán forgatta kezében a poharat:

   - Nézze, Editke, én tudom, hogy nem vagyok egy Adonisz, de talán rendelkezem olyan tulajdonságokkal, amik esetleg többet érnek. Alulról jöttem, egyszerű sorból, nem volt gyerekszobám, nem tanítattak nyelvekre, mint az úrfiakat, sokat kínlódtam, a fiatalságom ráment, hogy nívós életkörülményeket teremtsek magamnak. Most már, ha szerényen is, de mindenem megvan, de hiába, egyedül érzem magam – az igazgatónő szemébe nézett. – Szövetséget ajánlanék magának Editke, egész életünkre.

   Az igazgatónő forgatta a fejét:

   - Nem értem, fogalmazzon pontosabban.

   - Legyen a feleségem, Editke, ígérem, hogy boldoggá teszem, a csülkömön fogom hordani…

   A nő felpattant a helyéről:

   - Hogy képzeli?! Akárhogy is nézzük, maga mégiscsak egy sertés!

   Józsi sértődötten vágott közbe:

   - Amerikában beszélnek ilyen hangon a négerekről!

   - És ha elfelejtette volna, hogy kicsoda-micsoda, én majd eszébe juttatom. Az ólból vakartam ki, de holnap reggel visszaminősíttetem magát hízónak, és majd a Vágóhídon szemtelenkedjen, ha elvágják a torkát. Még hogy legyek a felesége? Aljas disznó! – mondta doktor Barta Edit, és elfutott az asztaltól.

   - Majd meglátjuk, hogy kinek vágják el a torkát! – mormogta Józsi, kocsiba vágta magát, és hazament. Polcáról leemelte a „Suszter” jelzésű dossziét, melyben a doktor Barta Editről összeszedett titkos adatokat tartotta, átolvasta, aztán papírt vett elő, és írni kezdett.

   „A Központi Népi Ellenőrzési Bizottságnak!

   Bejelentést kívánok tenni doktor Barta Editnek, a Feketetelki Állami Gazdaság igazgatójának ügyében. Nevezett súlyos nemtörődömségből, alapvető szakmai ismeretek hiányában jelentős károkat okozott a nemzetgazdaságnak. Milliókat fordítottak kísérletekre, hogy kutyából szalonnát csináljanak…”

   - Majd meglátjuk, kinek vágják el a torkát – ismételgette Józsi levélírás közben elégedetten. Később átment az irodájába, és „R” vonalon felhívott egy minisztériumi számot:

   - Azt akarom jelenteni, Gyula bácsi…

 

*

 

Idézet a Megyei Népújság egyik számából – két héttel Józsi bejelentése után:

   „Súlyos visszaélésekre bukkantak a Feketetelki Állami Gazdaságban, leváltották Doktor Barta Edit igazgatónőt, ügyét vádemelési javaslattal átadták az ügyészségnek. A gazdaság élére Feketetelki Józsefet, az ismert szakembert nevezték ki. Az új igazgató programnyilatkozatában a sertésnevelés módszereinek fejlesztését jelölte meg legfontosabb célkitűzésként…”