Moldova György

 

Fegyvert és vitézt…

 

   Levelet kaptam egyik olvasómtól:

   „Kedves Mester” (A mester szó előtt a ház toldalékot többször is áthúzták.)

   Családunk leírhatatlan élvezettel olvassa az Ön egyszerre magasröptű és mélyenszántó írásait, már kétéves lányom is napjában többször idézi emelkedett szellemű aforizmáit, megáll a nagyapja előtt és édes mosollyal rászól:

   - Józsi, a kurva anyádat!

És a nagyapját, balszerencsére, valóban Józsinak hívják.

   Mikor megköszönöm eme hathatós hozzájárulását gyermekem neveléséhez, szeretném megkérdezni Öntől, hogy nincs-e valami még ocsmányabb, még gusztustalanabb története, lehetőleg a nemi élet vagy az emésztés világából, mellyel megörvendeztethetné

tisztelő olvasóját.”

   Dehogy nincs, már hogyne volna, a sok közül most csak egyet választok ki, mivel harci dolgokról beszélgetünk: egy katonai tárgyút.

   Sok évvel ezelőtt, még újonc katonakoromban, századunk kint, a döhönyei táborban egy P. Dobos nevű törzsőrmester keze alá került. P. Dobost annak idejében kirúgták a jutasi altisztképzőről, mert módszereit túlságosan durvának találták, a felszabadulás után is csak a képzett katonai káderek teljes hiánya tartotta meg a helyén.

   A törzs velünk sem bánt kesztyűs kézzel. Laposkúszásban közelítette meg az őrszemet, ha elbóbiskolt, ellopta falnak támasztott puskáját és a fegyelem megszegéséért börtönbe juttatta őket. Ha valamelyik ágyat nem elvágólag takarta a pokróc, képes volt előráncigálni minden ruhát, felszerelést és a sátor közepére dobálni.

   Ha reggel a parancskiosztásánál végigment a felsorakozott század arcvonala előtt, hosszú és tartalmas káromkodásokat sziszegtek utána, P. Dobos vissza-visszakapta a fejét, de hiába, már csak mozdulatlan arcokat láthatott.

   Dühében új és új trükköket talált ki: énekeltünk gázálarcban, szedtünk füvet puszta kézzel a gyakorlótéren, de a koronát akkor tette fel kitolásai sorozatára, mikor kitiltott minket régi, megszokott latrinánkról. Ez az ülőkorláttal ellátott gödör fenn a hegy peremén helyezkedett el, az itt töltött fél és egész órák alatt szívesen pihentettük kiképzésben megfáradt szemünket a Mecsek távoli lankáin.

   Panaszra mentünk ellene a parancsnokhoz, de P. Dobos kimagyarázta magát:

   - Az én lakósátram ott fekszik a lejtőn a latrina alatt ötven méterre, és nem valami impotens, akarom mondani impozáns látvány a sok meztelen fenék, a szagokról nem is beszélve.

   Neki adtak igazat, vigyorogva figyelte, hogy mászunk át a hegyen ötszáz méteres kerülőt téve a másik latrináig – de ezzel a pohár betelt, P. Dobos kihívta maga ellen a Sorsot, a bosszúállást örök időkre feljegyezte a katonai emlékezet.

   Századunkból valaki – nevét borítsa homály, úgyis túl sokat látni mindenfelé – bement a közeli faluba, maradék zsoldján három kiló élesztőt vásárolt. Éjszaka felmászott a hegy peremére, lekotorta a földet a betemetett latrináról, a sűrű barna masszába belevágta mind a három kiló élesztőt, visszatakarta a földet, aztán csendesen vihogva elvonult.

   Az élesztő sokáig dolgozott, de a munka annál látványosabb eredményt hozott, harmadnap éjszaka az ürülék megkelve, nagyokat puffogva kilépett a gödörből, és mint a láva, zúdult lefelé a lejtőn. P. Dobost az utászok is alig tudták kiásni a sátrából.