Az agresszió ábrázolása

Házi dolgozat a Társas lény… című tárgyhoz
Győre Gábor (F2E8KM)
2002. június 3.

  1. Bevezetés
  2. Az agresszió
  3. Agresszió a filmekben
  4. Agresszió a tévében (médiumokban)
  5. Bibliográfia

 

1. Bevezetés

Napjainkban úgy tűnik, az agresszió jobban jelen van, mint bármikor. Persze ez valószínűleg csak a látszat, de tény, hogy jelen van, s mivel jelen van, napról-napra befolyásolja az életünket, mindennapjainkat.

Nézzük meg, hogy is jelentkezik ez, hol találkozunk az agresszióval? Igazából mindenütt, főleg, ha a burkolt (nem fizikai) megjelenéseit is figyelembe vesszük: a zöldségesnél, amikor az ideges vevő veszekszik az eladóval, hogy miért lassú a kiszolgálás, amikor a szomszéd gyereke idegesíti a kutyát a kerítés túloldaláról, amikor Quake-et játszunk a számítógépen. A sort még sokáig tudnánk folytatni. Legnagyobb hatással viszont mégsem ezek a kis „epizódok” vannak ránk, hiszen (általában) nem túl gyakoriak, és nem is túl erős ingerek.

Jóval nagyobb a hatása a médiának. Rendszeresen nézünk híreket, filmeket, olvasunk újságot. A tévé, a mozi ráadásul sokkal több ingert sugároz felénk adott idő alatt, mint bármi más. A kapott információt gyakorlatilag „készen kapjuk”, vizuálisan, tehát sokkal kevesebb feldolgozás szükséges, sokkal gyorsabban felfogjuk, mi történik, könnyebben azonosulunk a szereplőkkel. (Ennek a nagy ingersűrűségnek más hatásai is vannak – például csökken az élmények mélyebb feldolgozásra, értelmezésére fordítható idő –, de ennek vizsgálata nem tartozik a témakörünkhöz.)

2. Az agresszió

„Agressziónak nevezünk minden olyan szándékos cselekvést, amelynek indítéka, hogy – nyílt vagy szimbolikus formában – valakinek vagy valaminek kárt, sérelmet vagy fájdalmat okozzon.” (Ranschburg J.)

Első ránézésre talán értelmetlennek is tűnik az agresszió, valamilyen oknál fogva mégis megjelenik az embereknél. Kialakulásáról többféle nézet is létezik, ezek talán némileg ellentmondanak, némileg kiegészítik egymást.

Az egyik nézet szerint az agresszióhoz a csecsemő azon felismerése vezet, hogy az agresszív viselkedés sokszor megoldja a problémáit: ha valamilyen kellemetlen hatás éri és elkezd rugdalózni a szülők a segítségére sietnek, és megoldják a problémát. Ezt Ranschburg Jenő instrumentális agressziónak nevezi. Ez esetben az agresszió eszköz, mely a kívánt eredményt meghozza. (például amikor két óvodás veszekszik valamilyen játékért)

Másik nézet szerint az agresszió a düh eredménye, annak „levezetése”. Akkor jelentkezik, amikor a gyermeket valamilyen cselekvésében megakadályozzák, frusztrálják. (Mérei, Binét) Erre a fajta agresszióra is találunk utalást Ranschburgnál, ő ezt a fajta agressziót indulati agressziónak nevezte el.

Mind a két nézet megegyezik abban, hogy az agresszió egy kifelé irányuló ösztönös cselekvés, amit a külvilág vált ki. Ezzel szemben áll S. Freud halálösztön-életösztön elmélete, miszerint az agresszió egy sötét, belülről fakadó erő, mely az egyén elpusztítására tör (halálösztön), de az ember önvédelmi okokból (életösztön) ezt a pusztítást kifelé fordítja. Ez az ösztön mindig jelen van, és (frusztrációktól függetlenül) néha kitör. A modern pszichoanalízis általában elutasítja Freudnak ezt a nézetét.

Az agresszió megnyilvánulása

Ha a frusztrált személyt semmilyen gátló tényező nem befolyásolja, akkor nyílt agresszióról beszélhetünk. Ekkor az ember „kiadja magából a gőzt”, frusztráltsága (általában) csökken. Sokszor azonban nincs mód az agresszióra, mert valamilyen gátló tényező ezt megakadályozza (pl. nem verjük meg a főnököt, ha mérgesek vagyunk rá). Ilyenkor elfojtott agresszióról beszélhetünk. Ez sokféleképpen megjelenhet: sértődés, projekció (az agressziót késleltetjük, majd később valaki vagy valami máson töltjük ki mérgünket), esetleg valamilyen egyéb önpusztító formában (például depresszió).

A nyílt agresszió nem jelent feltétlenül fizikai károkozást: sokszor kiabálásban, veszekedésben, káromlásban jelenik meg.

Az agresszió lehet tudatos is, de nem feltétlenül az. Iskoláskorban például előfordulhat az „éhségsztrájk”: a gyerek észreveszi, hogy szüleinek fontos, hogy rendesen egyen, ne legyen sovány vagy gyenge. Miután szüleire haragszik, nem eszik – az ő jelenlétükben. Ez a tudatos agresszió. (Persze szülei tudtán kívül magához veszi a szükséges táplálékot, hiszen éhes.) Komolyabb a probléma, ha tudattalan a megnyilvánulás: a gyerek étvágytalan lesz, és tényleg jelentkeznek az alultápláltság okozta tünetek.

Jutalmazott agresszió

Van egy olyan nevelési koncepció, mely szerint a gyermeknek le kell vezetnie az agressziót, hogy megszabaduljon tőle. Bátorítani kell hát őket, és akkor előbb-utóbb a gyermekből „kifogy az erőszak”. Ez az elmélet hamis, mint ahogy Bandura és Feshbach kísérleteiből is kiderült: az agresszió (jutalmazott agresszió) nemhogy csökkentette a további agressziót, inkább növelte, erősítette.

Másik fajta (a gyakorlatban inkább előforduló szituáció) amikor a jogos, vagy jogosnak vélt agressziót jutalmazzuk (szemet-szemért elv). Ez nem feltétlen a „való életben” fordul elő, gyakran a filmvásznon találkozunk ezzel a fajta jutalmazott agresszióval.

Az agresszió hatása, modellkövetés

A tanulási módok közt talán a legjelentősebb az obszervációs tanulás, mely azt jelenti, hogy a modell puszta megfigyelése elegendő ahhoz, hogy cselekvéseit elsajátítsuk.

Felmerül a kérdés: kit tekinthetünk modellnek? Kinek a cselekvéseit utánozzuk? Bandura és Huston 1961-ben kísérlettel kimutatta, hogy szívesebben követjük annak a viselkedését, akivel pozitív emocionális kapcsolat köt össze. Ugyanezen a kísérleten belül azt is megmutatták: az agresszív modell követésére sokkal hajlamosabbak vagyunk – akkor is, ha nincs pozitív kapcsolat a modellel. Egy másik kísérletben Bandura és Ross kimutatta, hogy az agresszív viselkedést akkor is elsajátítjuk, ha az agresszort megbüntetik, de ez esetben az agressziót „magunkba fojtjuk”, ha úgy láttuk, az agresszió büntetve volt. Ez az elfojtott agresszió pedig előtörhet, amikor úgy látjuk, az agresszív magatartás nem lesz rossz visszahatással ránk.

3. Agresszió a filmekben

Amerika és az erőszak

Az általunk látott mai filmek igen nagy százaléka amerikai, hollywoodi. Ezeknek a filmeknek általában elég szerves része az agresszió, legtöbben a rosszfiúk elleni harc elfogadott eszköze. Ezek a filmek általában a „Kenyeret és cirkuszt!” elv modernkori érvényességét hirdetik.

Természetesen ezek a kategóriák nem fedik le az Egyesült Államok filmiparát, de tárgyunkhoz ezek a filmek kapcsolódnak szorosan: az agresszió itt jelenik meg legnyíltabban, továbbá ezek a filmek a legelterjedtebbek, leghíresebbek.

Tom & Jerry és társaik
A rajzfilmekben megjelenő agresszió elég veszélyes, hiszen nem a valóságot tükrözi: az éppen kilapított egér pillanatokon belül helyrejön, semmi baja sem lesz. Ez a „kép” felettébb káros kisgyermekkorban, amikor a mesevilág és a valóság még nem különül el teljesen, s a gyermek hajlamos a filmben látottakat valósnak felfogni. Ennek hatása lehet, hogy brutális agressziót alkalmaz társával vagy mással szemben, akkor is, ha nem akar a másiknak komoly kárt okozni – végül csodálkozik, hogy társa miért nem kel fel, és fut tovább, mint Jerry a filmben, miután laposra verték. Ráadásul (hasonlóan a „nagy” filmekhez), ezekben a filmekben is elég előkelő helyet foglal el az agresszió, mondhatni az áll a középpontban. Van olyan epizód, amiben más nincs is…

A rajzfilmfigurák általában pozitívak, aranyosak – még a „rosszfiúk” is –, ezért a gyermekek szívesen választják őket modellnek.

Conan és Rambó
Következő állomás az akciófilmek világa. Ez gyakorlatilag ugyanarról szól, mint a fent említett rajzfilmek, csak a felnőttek ízlésvilágához, igényeihez lettek igazítva. Itt már megjelenik a szex is (sokszor erőszakkal társítva), általában a „főhősnek mindig kijár a jó nő” elvet követve. Érvényesül a szemet-szemért elv, sőt a jónak akkor is joga van az agresszióra, ha a rossz éppen semmit sem tett.

A rasszizmus is megjelenik. Igaz ugyan, hogy a mostani filmekben már kerülik a régi sablonokat, a rasszista mondanivalókat, de ezeket nem váltotta fel pozitívabb ábrázolásmód. Gyakorlatilag tudomást se vesznek a kisebbségekről, nem szerepeltetik őket filmekben. Ezt a jelenséget mellőzéses rasszizmusnak nevezzük. Hatása majdnem olyan rossz, mint a „hagyományos” rasszizmus: az információhiány mindig kedvező az előítéletek, sztereotípiák elterjedéséhez.

Példa: Indiana Jones sorozat, Rambo sorozat, Terminator sorozat, Függetlenség napja, Tomb Raider, stb.

Háborús és katasztrófafilmek
Külön kategóriába tartoznak a háborús filmek. Ezek általában a háború (vagy valamilyen természeti csapás) borzalmait mutatják be. Itt az agressziót már sokkal rosszabb dolognak írják le, hiszen sok-sok ember életét keseríti meg, sok-sok életet olt ki. Ennek ellenére általában itt is megjelenik a „jogos agresszió”, ami a szemet-szemért elv következtében válik elfogadhatóvá, követendővé. Az agresszió, mint szükséges rossz itt is megjelenik.

Példa: Ryan közlegény megmentése, Hart háborúja, Hair, Gulág, Schindler listája

Horror
Külön világ. Számomra teljesen érthetetlen vonzódás az erőszakhoz, szorongáshoz. Habár pszichikailag lehet köze a többihez. Talán a magas ingerküszöb miatt van szükség a valóság határait egy kicsit kitolni. Esetleg valamilyen szorongás, félelem újraélését jelentheti, így vezetve katarzishoz. Az erőszak sokkal nyíltabban, sokkolóbban jelentkezik, mint a valóságban bármikor. Nem feltétlen fizikai formában.

Európa

Földrészünkön jóval kevesebb film készül. Köszönhető ez talán részben annak, hogy az „európai szellem” kevésbé üzleties, mint az amerikai (illetve az európai filmgyártásban jóval kevesebb pénz van…). Az itteni filmekben többször illetve jobban megjelenik az alkotó kreativitása, mint az amerikai akciófilmekben. Ezek a filmek sokszor nem is a rosszfiúk elfogásáról, megsemmisítéséről szól, általában a cselekmény mögött van valami más is, sőt, néha ez a rosszfiúsdi meg sem jelenik a filmben.

A hollywoodi hatás azért megjelenik itt is, sok amerikai típusú film jelenik meg itt is, habár talán árnyaltabban és kisebb számban, mint a tengerentúl. (pl. Európa Expressz)

Példa: Asterix és Obelix, Amelie csodálatos élete, Taxi, Valami Amerika, Megáll az idő, stb.

Japán, manga, anime

Japán külön világ, amire az európai-amerikai kultúra azért megtette (igen erőteljes) hatását. Mégsem vált (szerencsére?) európaivá, alapvető szemléletük a világról megmaradt.

Az ő filmjeik európai szemmel művészfilmnek tűnnek. Legtöbbször valamilyen társadalmi, szociális problémát dolgoznak fel, ennek hatásait vizsgálják az emberen. Az erőszak megjelenik, mint a világunk egyik meghatározó tényezője – de szemben az amerikai példával, itt legtöbbször csak az elkerülhetetlen rosszat jelenti.

Ábrázolásmódja ennek megfelelően „élethű”, provokatív, annak ellenére, hogy sokszor rajzfilmről van szó. Lerajzolják a szenvedő arcot, s a fájdalom okát is. A fizikai sérüléseket brutális élethűséggel ábrázolják, sokszor talán még nehezebb látvány a rajzolt film, mint a valóság lenne. Sokszor szerepeltet magányos, kiégett hősöket, akik ennek az agresszív világnak a szenvedő résztvevői. Ezeket a rajzfilmeket soroljuk az anime kategóriába.

Másik ága a manga „amerikaisított” változata. Ezt talán nem is saját maguknak, hanem egyből az amerikai (és egyéb európai) piacra készítik. Ilyen filmek például a Dragonball és a Pokemon. Alapja az agresszió, más történeti szál gyakorlatilag nincs. Haragtól eltorzult, éppen egymásnak ugró ember- és szörnyfigurák jelennek meg a képernyőn perceken keresztül. Harsány színek, indulatokkal teli szövegek, grimaszok. Mintha a Tom és Jerry illetve a fenti anime filmekből ilyen filmbe gyúrták volna össze a rossz tulajdonságokat.

Példa: Szellem a burokban, Farkasok brigádja, Dragonball.

4. Agresszió a tévében (médiumokban)

A valós világ

A tévében megjelenő híradások egy más oldalról hatnak az emberre. Míg a filmek általában egy elképzelt világban játszódnak, vagy legalábbis kevéssé realisztikusak, addig a híradások a való világot mutatják, ezzel eltűnik az a tudat, hogy az, ami ott történik az nincs rám hatással. (Akármennyire is beleéljük magunkat a filmbe, végig tudatában vagyunk annak, hogy ez csak egy film. Az ott szereplő szörnyűségeket normális esetben „ki tudjuk zárni” életünkből, s ez biztonságérzetet ad.)

Az itt megjelenő agresszió sokszor nem példaként, modellként szolgál, hanem szorongást, félelmet ébreszt. Ez általában valamilyen természeti csapás hatására jelentkezik – habár kérdéses, tekinthetjük-e ezt agressziónak.

Az amerikai terrortámadások hatására New Yorkban százezren szenvedhetnek poszt-traumás megbetegedésekben. Itt is megfigyelhető tehát az agresszió szorongás-, frusztrációkeltő hatása. Itt azonban megfigyelhetjük az ellen-agressziót is, ami Afganisztán „lerohanásában” nyilvánult meg. (a szemet-szemért elv…) Ehhez hasonló hatása volt a móri bankrablásnak is – persze kisebb mértékben.

Érdekes a politika illetve a politikusok hatása a tömegekre. A politikában megjelenő agressziókat szintén átvesszük, ez elég szembetűnő volt a mostani választások idején is. Minél agresszívebb, érzelmekre ható a választási kampány, annál szélsőségesebben reagálnak erre az emberek.

5. Bibliográfia

  • Dr. Ranschburg Jenő: Félelem, harag, agresszió. 6. kiadás Budapest, 1983, Tankönyvkiadó.
  • Mérei Ferenc – V. Binét Ágnes: Gyermeklélektan. Budapest, 1999, Medicina Könyvkiadó Rt.
  • Galaskó Dénes: Az amerikai terrortámadások pszichológiai hatásai. Pszichológia Online, 2002. január (http://www.pszichologia.hu/cikk/cikk.phtml?id=115)
  • G. L.: A tévé a ludas. Az agresszív műsorok agressziót szülnek. Népszabadság, 2002. május 18.
    (http://www.nepszabadsag.hu/Default.asp?DocCollID=53534&DocID=52655#52655)
  • Mannhardt András: Hollywood rasszizmusa. Élet és Tudomány, 2002. május 31. 703. oldal