Rondo

(Vörösmarty: ,,kalmár -- fejedelem -- tudós -- szerelmes'' témájára)

Mint kagyló két fele zárulni eggyé,
te és én, vagy maradni két barát,
külön hajók másféle zászlaját
lengetni szélbe vászon lengeteggé,

vagy inni szent magányosság borát,
az emberek szemében nőni heggyé,
vagy párban tűrni törpeség sarát,
mint kagyló két fele zárulni egyyé,

magányban átváltozni hadsereggé
megismételve Isten ostorát
tört nép hátán magasztosulni keggyé,
te és én, vagy maradni két barát,
mint kagyló két fele zárulni eggyé.

Bolero

Mind elmegyünk, a ringatózó fák alól mind elmegyünk,
a párás ég alatt mind indulunk a pusztaságon át
a száraz ég alá, ahányan így együtt vagyunk,
olyik még visszanéz, a holdsugár a lábnyomunkba lép,
végül mind elmegyünk, a napsütés is elmarad
és lépdelünk a csillagok mögött a menny abroncsain,
tornyok fölé, olyik még visszanéz és látni vágy,
hullott almát a kertben, vagy egy bölcsőt talán
ajtó mellet, piros ernyő alatt, de késő már, gyerünk,
ahogyan a harangok konganak, mind ballagunk
mindig másként a csillagok mögött, a puszta körfalán,
ahányan végre így együtt vagyunk, mind elmegyünk.

Öröklét

A föld, hol az élet terem,
a mindent elnyelő sírverem,
a síkság, hegy, tenger, folyó:
öröknek látszik és muló.

Világűr és mennyboltozat,
sok forgó éji kapcsolat,
s milliárdnyi tűzgolyó:
öröknek látszik és muló.

Mit eltemet a feledés,
egy gyík-kúszás, egy szárnyverés,
egy rezdület, mely elpörög:
mulónak látszik és örök.

Mert ami egyszer végbement,
azon nem másít semmi rend,
se Isten, se az ördögök:
mulónak látszik és örök.

De

Gyerekkoromban
boldog lehettem volna,
de nem értettem hozzá.

Felnőttkoromban
boldog lehettem volna,
de nem értem rá.

Öregkoromban
boldog lehetnék,
de a közelgő halál okozná.