Helló világ!

Hirtelen feltűnt. Csak úgy, spontán. Hogy két hónapja írtam utoljára blogot. Csökkenő motiváció, növekvő fácse aktivitás. Ennyi. Pedig az elmúlt két hónapban marha sok minden történt minden téren. Ezek közül csomó mindent elfelejtettem, néhányat el akarok felejteni, a egy párról meg nem írhatok. De (asszemkbidőrendben) lezártam életem első jelentősebbnek tekinthető projektjét és működik. Voltunk pünkösdkor Akaliban. Bicikliztünk, teszteltük a Balatont. Aztán most meg vitorlázni voltunk a hétvégén, és a Balaton tesztelt minket. Pannának pedig megmutattuk 8 hónap alatt a családunkban felmerülő jelentősebb sportokat: síelés, biciklizés, vitorlázás. Legközelebb már neki is menni fog. Egyedül. A fű vadvirágos gyep nő, és hetek óta nincs kedvem/időm lenyírni. Képek szokás szerint itt.

Időnként befészkeli magát egy dallam a fülembe, és ott mocorog sokáig. Teljesen véletlenszerű dallamok, teljesen összefüggéstelenül. Ma reggel úgy ébredtem, hogy egy zsoltár antifóna volt a fülemben. Nem tudom miért nagyon rég hallottam vagy énekeltem már utoljára.

“Az Úr megadja kegyelmét és földünk megtermi gyümölcsét.”

És ahogy dúdolgatta a fülem reggeli közben, egyszer csak bekattant, hogy ez tényleg ilyen egyszerű. Ennyi kell a nyugis élethez. Legyen meg a munka gyümölcse, mert fizikailag (biológiailag?) életben kell maradni, enni kell. És legyen kegyelem. Boldog család, kiegyensúlyozott élet. Ennyi.

Az idei március 15 négy napos van (még nem írhatom hogy volt), amiből egyet megevett a fene, mert szombaton melózni kell érte, de ez van. Viszont cserébe nyaralás van, tehát festünk a pincében. Meg pihenünk. Szombaton pl. 16:15 körül fejeztük be az ebédet. Vasárnap meg a dédmamákra bíztuk a kislányt miután náluk ettünk (az egyik vigyáz épp a másikra egy műtétből felépülés alatt), és megnéztük a Kellékfeleséget. Kellemes litylötyi, a közepén rájöttünk a végére, valamint sokkol, hogy Jennifer Aniston eredeti hangja nagyságrendekkel emberibb mint a magyar szinkronja a Jóbarátokban. Hétfőn viszont tényleg festés volt. Illetve először átpakolás a garázsba, aztán betonpor söprés, aztán fal csiszolás, aztán söprés és csak utána festés. Közben kellett zenét csinálni.

Van tartalék a végfokban, nem kevés.

Ma délelőtt teszteltük a Wellnesst a vényócban (tényleg nyaralás, Panna a húgaimmal sétált), van ott minden. Hideg, meleg bugyborékolós, csobogós, izzadós. Meg magyar vízilabda válogatott (az nem annyira nekem volt érdekes).

“Eddig pihentél, de holnaptól munka
sose volt még ennyire durva.”

Kivételesen megvalósult egy terv, és tényleg elmentünk kirándulni. Igaz, először még tegnap délelőtt akartunk menni, de efölött az apróság fölött igazán el lehet siklani. Szóval kirándultunk. Délután fél4 és fél6 közt. Először ugyanis becsületből el kellett tüntetni a tányérról a pizzát. Izé. Calzonét. Jó volt, csak durva adag. Utána nyögés volt, és meg kutya nevelés (rájött hogy a tulipán hagymák virágládájában levő puha földet élvezetesen könnyű kiásni…). És végül elindultunk kirándulni.

Kocsiba be, kocsiba kutyát be, ablakot be, egyesbe be. Felzúztunk a Cseresznyés út tetejéig (ott kocsiból ki) és Pannát magunkra (illetve csak rám) kötve, Gombócot szélnek eresztve nekivágtunk az Asztalkőnek. Ami sokkkkal közelebb volt mint ahogy emlékeztem rá, úgyhogy tovább mentünk az Álló rét felé. Meg még tovább. Aztán felértünk a Nyergesre(?) ahonnan viszont lefelé kellett menni tovább. Keskeny ösvény hóval,  jéggel, sárral, hátamon Pannával. De nem estem hanyatt csak majdnem, és csak egyszer csaptam az arcába egy fél fát. Mindenesetre leértünk, visszafordultunk. Halvány emlékeim voltak arról, hogy nem végig jelzett úton, de vissza lehet jutni a kocsihoz nem csak a hegyen át, hanem a hegyet megkerülve is. Gyakorlatilag sikerült a dolog, valamint megtudtuk, hogy a Cseresznyés és a Barackos út felül is összeér. Fincsi volt. Képek.

Mikor mondtuk az embereknek, hogy elmegyünk Pannával síelni, mindenki hülyének nézett minket (pedig ha tudnák hogy két hetes korában már IKEAban voltunk vele…). Pedig tök jó volt. Szerintem még Panna is nagyon élvezte, hogy ennyire zajlik körülötte az élet, jókat alud sétálás közben, nagyokat vigyorgott mindenkire. Mamám vigyázott rá (meg néha Papám, meg a velünk lakó másik családból a nem-síelő szülők), mi meg síeltünk. És idén is szétfagyott a s*ggünk. Vasárnap volt némi napsütés, aztán utána péntek délutánig végig hideg, hó, köd, szél és ezek tetszőleges kombinációi. Péntek délután, meg búcsúzóul szombat délelőtt viszont baromijó idő volt. Hideg, napsütés, nem túl sok ember, és nagyon jó hó. A fényképezőt csak megutaztattam. A vádlimban izomláz van. A 14 éves bakancsom bele elkezdett cafatokra szakadni…

Már régóta érik bennem ez a post. Több mint két hete. Eleinte arra vártam, hogy kicsit csillapodjon bennem a dolog, aztán időm nem volt megírni, na de majd most. Az első posztok Kanadáról eléggé negatívra sikerültek. Az utolsókat próbáltam nem olyanra írni, mert összességében a legrosszabb dolog az volt benne, hogy két hétig voltam távol a családtól. Mert annyiban azért több volt az első hét tréningje mint az angliai, hogy volt kirakva halomban teszt eszköz is és nem csak virtuális eszközökkel játszottunk. A második hét, mikor együtt dolgoztunk velük a tesztelésen, határozottan jó és érdekes volt. Összességében pedig az egész egy érdekes benyomás egy teljesen máshogy működő országról. Mert teljesen máshogy működnek. Helyenkét rosszabbul, helyenkét jobban mint egy európai ország. Leginkább összehasonlíthatatlan a kettő. Nem szeretnék ott élni, viszont egyszer szívesen körbenéznék ott túristaként is. És egyszer lesz amcsi kisbuszom.

Ott kezdődik a sztori, hogy baltánk még nincs. Viszont örököltünk egy (szerintem eléggé csúnya) karácsonyfa lábat, aminek iszonyat szűk a luka. A fenyő kb 30cm üres résszel kezdődött ebből 15-t levágtam, mert minek az oda. A maradék 15-ből 10-et elkezdtem lefaragni (balta nélkül…) megfelelő vékonyságúra, kb a 2/3-t le kellett volna szedni a vastagságnak. De csak volna, mert a nagy vékonyságban letört az egész a francba. Na itt durrant el az agyam. Fogtam az IKEA konyhaszekrény építésből maradt lécet, amit adtak minde lábazati deszkához, felszeleteltem, és kiviteleztem egy lábat a fára. Stabil, függőlegesen tartja a fát és szolidan megbújik a legalsó ágak alatt.

Dezsavüm van. Nagy. De nem eladó. Csak arról nem írtam tavaly nagyjából ugyanilyenkor bejegyzést. Akkor ugyanis volt egy eléggé csúnya nap. Noémi épp síelt/oktatott ausztriában, a kollégák nagy része már szabin volt, én egyedül álltam a frontot a frissen átadott stúdió utolsó simitásai közben. És leesett az első hó. Én (akkori)haza krosszoztam a jóóó meredek utcába. Mire felértem égett a töltés hiba lámpa és végszóként neki koccantam a járdaszegélynek (ez később még fontos lesz). Ha jól emlékszem, ez egy olyan szombat volt, amikor le kellett dolgozni valami ünnepnapot. Úgy volt, hogy este kimegyek szüleimhez, és a hétvége maradékában náluk leszek. Egy életem egy halálom neki vágtam az útnak töltés hibával. A délinél kezdett gyanús lenni, hogy az a járdaszegély kocc lehet, hogy nem is volt annyira kicsi. Szóval le volt eresztve a kerék. Ott hagytam a francba a kocsit a Moszkván, kimentem HÉVvel (elég gyatra állapotban voltam mire megérkeztem…). Másnap bementünk, kicseréltük a kereket (ami csak leeresztett), és addigra a generátor is összeszedte magát. Hepiend.

Nade idén.

Valahol ott kezdődik a sztori, hogy Noémi már ebédre bement, viszont ma este ünnepeltük a huga névnapját, és fél6-ra oda kellett (volna) érnem, ezért elkértem egy céges kocsit, hogy odaérjek. Hamár kocsi, meg odaérés, akkor gondoltam lelépek kicsit hamarabb és elmegyek karácsonyt vásárolni, úgyis van még némi elmaradásom. A nagy vásárolgatás közben csak az az infó tűnt el, hogy azért fél6-ra be kellene futnom. Mindez 17:50 körül jutott eszembe. Futás kocsihoz, indulás, menés, dugóban tökölés, elmélázás. Lényeg, hogy a cél előtt 50m-rel van egy orbitálisan brutális fekvő rendőr. Na azon olyan kb. 40-nel átrongyoltam, mert bár nagyjából milliószor jártam már arra kocsival, most valahogy kimaradt. Eredmény, a céges kölcsön kocsiból dőlt az olaj. Telefon autó karbantartós embernek (holnap reggel vontatjuk szervizbe), telefon kollégának aki holnap reggel ezzel ment volna Ózdra, meg telefon főnöknek, hogy megdicsérjen. Két kocsi helyett így hát egyel indultunk hazafelé. Illetve volna. Merthogy feltűnt, hogy gyanúsan lapos a jobb első. Rutin szerű csere (tavaly télen gyakoroltam párszor), bevetődés após által ajánlott szinte éjjel-nappali gumishoz. A vártaknak megfelelően peremszigetelés után vissza kaptuk a kereket. És tényleg hazaértünk. Itt hepiend majd csak akkor lesz, ha legalább egy nullával kevesebbet fizetek a céges kocsi javításért, mint amennyire saccolom…

Úgy tűnik mostanában csak külföldről (vagy a környékéről) blogolok. Most épp Berlinbe megyek.

Merthogy az volt, hogy szombat-vasárnap-hétfő-kedden vitrolázunk. Aztán elfogyott egy hajó, meg egy csomó ember, úgyhogy végül két kétnapos turnusban nyomtuk. Mi pedig szombat-vasárnap építettünk (hátra van: konyha szekrény ajtó beállítás, ajtó és fikók fülek, munkalap befejezés, tűzhely beüzemelés, lenti wc összerakása, lámpák vétele és felrakása. tényleg csak ennyi. aztán költözés), hétfő kedden meg vitorláztunk. És NAGYON jó volt. Mostanra (egész gyorsan ment, csak egy fél nyár kellett hozzá), iszonyatosan értékelek mindent ami szabad levegő, fürdés, pihenés, kikapcsolódás. Akkkora élmény volt Balatonba csobbanni, hogy nagyon. Ráadásul jó idő volt, jó szél, jó társaság, ott volt Móka, úgyhogy ha aludtam, akkor is rendben volt a hajó. Kristóf-Móka-Gergő fogott-ölt halat, aztán megettük. És még hazajönni se volt akkora trauma.

És megyünk még szeptember végén pihenni, mert voltam én a negyedévjanija, és azért jár elkölthető nyaralás, és most végre elköltjük. Feltehetően itt.