Kanada #10
kedd, február 1st, 2011Már régóta érik bennem ez a post. Több mint két hete. Eleinte arra vártam, hogy kicsit csillapodjon bennem a dolog, aztán időm nem volt megírni, na de majd most. Az első posztok Kanadáról eléggé negatívra sikerültek. Az utolsókat próbáltam nem olyanra írni, mert összességében a legrosszabb dolog az volt benne, hogy két hétig voltam távol a családtól. Mert annyiban azért több volt az első hét tréningje mint az angliai, hogy volt kirakva halomban teszt eszköz is és nem csak virtuális eszközökkel játszottunk. A második hét, mikor együtt dolgoztunk velük a tesztelésen, határozottan jó és érdekes volt. Összességében pedig az egész egy érdekes benyomás egy teljesen máshogy működő országról. Mert teljesen máshogy működnek. Helyenkét rosszabbul, helyenkét jobban mint egy európai ország. Leginkább összehasonlíthatatlan a kettő. Nem szeretnék ott élni, viszont egyszer szívesen körbenéznék ott túristaként is. És egyszer lesz amcsi kisbuszom.