Archive for június, 2009

Dögöljön meg a szomszéd tehene

vasárnap, június 28th, 2009

Ezt az embert iszonyatosan irigylem. Amiért ide költözik, amiért mert beinteni a jólmenő munkájának, és lelépni. És amiért úgy él ahogy. Azért irigylem, mert én ezt sose tudnám véghez vinni. Csak vágyom rá.

Tábor szervezés

péntek, június 26th, 2009

Kezd a tököm tele lenni. Eddig Orsival kb két délután alatt megszerveztünk egy tábort mindenestül. Most egy másik néppel együtt megyünk, és Kingával vezetek, és harmadszorra gyűltünk össze sok órára szervezni,és még mindig faszságokon filóznak. És újra és újra előkerülnek emberek problémái, amiket már megbeszéltünk, és megbeszéljük őket újra. És ha egy probléma megldása közben elkerül egy új, akkor ugrunk arra, anélkül, hogy befejeztük volna az előzőt, és nem bírom az embereket haladós munkára bírni, pedig nagyon elegem van már ebből a szarakodásból.

Problem No2: most derül ki, év végén, hogy a másik nép konkrétan bazisokat kézműveskedett az év folyamán, és ruháik vannak, stb. És mi erről nem tudtunk semmit, és nem is csináltunk semmi ilyet. Kommunikáció rulz.

Kicsit később

péntek, június 26th, 2009

Egyrészt jó érzés, hogy nem kell többet vizsgázni. Másrészt nem jó érzés, hogy nem lesz többet laza órarend, meg szünetek. Meg előadások. És az az érzésem, hogy a diploma egy hatalmas lépés a felnőtté válás felé, és ez nem tetszik. Utoljára vettem ma csokit az I épület morcos büfés bácsijától, utoljára használtam az egyetemi WLAN-t, leadtam a labor beléptető kártyámat. Ilyenek. És ez asszem hiányozni fog eléggé. Meg az egyetemista lét, akkor is ha az egyetemi közösségben nagyon nem voltam benne. Nem nagyon sikerült kapcsolatokat kiépítenem az egyetemen, de attól félek, hogy az a pár is meg fog most szűnni, nagyonhamar. :(

Ennyi

péntek, június 26th, 2009

Szólíthattok Mérnök Úrnak. :)

Végső stádium repeat playlist-tel

csütörtök, június 25th, 2009

1. In Flames - Borders and Shading (3:57)
2. Moonsorrow - Pakanajuhla (6:47)
3. Nevergreen - Vérnász (4:11)
4. Impaled Nazarene - Armageddon Death Track (2:57)
5. Udo - Thunderball (3:55)
6. Orphange - The Sign (5:08)
7. Mayhem - You Must Fall (4:15)
8. Cans - Fields of Yesterday (4:47)
9. Nasty Savage - Psychi Psycho (4:13)
10. Psychotic Waltz - Haze One (4:38)
11. Ragnarok - Murder (5:19)
12. Dragonforce - My Spirit Will Go On (5:42)
13. Pride of Lions - Sound of Home (4:33)
14. Obstruction - Élünk az utakon (5:02)
15. Dyecrest - For All The Weak (4:06)
16. Nattefrost - Sluts of Hell (3:12)
17. Tankard - Slipping from Reality (4:22)
18. Devils Whorehouse - Pentagram Murderer (1:37)

    Fokozatok

    csütörtök, június 25th, 2009

    Vizsgára készüléskor (is) zenét hallgatok. Ahogy közeledik a vizsga időpontja, és nő a stressz, egyre brutálabbakat. Ma egy nap alatt eljutottam Mike Oldfield-től a Rhapsody-ig.

    Holnap meg 11-kor. Hejj. Meg jajj. Meg juhé.

    .zsollaf yge rodnA

    Balatoni hajózásról

    csütörtök, június 25th, 2009

    Valaki, aki nagggyon okos, és naggggyon ért hozzá, és valószínüleg egy orbitális méretű vitorlással motorozza körbe a Balatont nyaranta, megírta az utókornak sz okosságait. Nem kellett volna. De legalább ütős, és egészséges paródia készült rá. Kár hogy az első típusból kezd több lenni a Balatonon. De legalábbis többnek tűnnek. Lehet, hogy csak a többi szerény…

    Meteorológia

    hétfő, június 22nd, 2009

    Szép időnk van. Basszameg. És még csak két óra…

    Miért?!

    hétfő, június 22nd, 2009

    Utolsó vizsgámra készülök, és nagyon halál hangulatom van tőle. De már csak ezen kell túl lenni, és VÉGE! És megint egyszerre kell persze mindent csinálni, de ezt lassan megszokom. Talán.

    Lehetne egy kicsit jobb idő. Amitől nem meghalni van kedvem…

    És jó lenne, ha válaszolnának az emberek az emailekre. Jó, nem ül mindenki annyit gép előtt mint én, de azért mondjuk 2 nap átfutás szerintem teljesíthető lenne. Még postával is, elsőbbségivel…Holnap megyek konzultálni, de időpontot még nem sikerült böfögnie a csávókámnak…

    És nem sikerült még kitalálni, hogy a műszaki ellenőrnek a költségvetéshez mi alapján fogok én anyag és munka költségeket számolni. Munakfolyamat %-kat tudok, de hogy azt milyen arányban kellene megosztani…

    Lehet, hogy lassan unalmas,

    csütörtök, június 18th, 2009

    de én akkor is szeretnék kijutni The Swell Season koncertre! Szedtem a kalózos torrent oldalról egy másfél órás koncertet és ez is jó. Nagyon jó! Noémi szeretne kimenni ősszel Belfastba. Én szeretném, hogy akkor ott koncertezzenek. (És szeretném tudni most, hogy ki-e fogunk-e tudni-e akkor menni mármint pénzügyileg majd mi ketten, mert repjegyet azt meg mostan már kéne foglalni. Kb. 100k két főre a repjegy oda-vissza Belfastba.)