Helló világ!

Tegnap (előtt) felraktam Office 2010-t, mert úgy legális. 64 bitest, hamár egyszer az oprendszer is 64 bites alatta. Ma feltűnt, hogy nem szinkronoz a telefonom az outlook-al. Utána gugliztam, ez sajnos egy ismert bug. Illetve inkább hiba. Viszont ezen a ponton elvesztette a WM az egyetlen érvet ami miatt mellette döntöttem, a teljes körű outlook szinkron ugyanis megszűnt. Megoldások vannak persze, fel lehet rakni 32 bites Officet. Vagy lehet szinkronozni közvetlenül Exchange-hez. De ez így eddig kényelmes volt. Úgyis gyúrok már egy ideje a két kártyás Androidokra…

Az történt, hogy tegnap megnéztük a filmet a Partmoziban. Annyit megért, többet nem. Pedig az első rész überjó volt, szinte minden mondtata szálló ige lett. A második rész is majdnem ugyanennyire jól sikerült, onnan is maradt jó pár hülye-mondat. Viszont ez a harmadik… ez… ennek semmi köze nincs az előző kettőhöz (a szereplőkön, meg a címen kívül). Nincs tele poénnal és baromsággal, nincsenek benne intellektuális poénok. Van egy nagyon egyszerű történet (szegény, és buta ember szerencsét csinál, de mégse), és van hozzá paraszt-mágnes (nagy, drága autó, nagy drága kégli, sok pénz egy táskában, jó csajok, kefélés), hogy azért megnézzék. A legjobb poén az egészben, hogy Csoki lehorgonyozza a triciklit. Meg a végén a stáblista alatt a hamburgeres-hülyegyerek. Szóval… nézd meg olcsoért, vagy töltsd le. A plázamozi jegyet nem éri meg. Szerintem.

Mikor mondtuk az embereknek, hogy elmegyünk Pannával síelni, mindenki hülyének nézett minket (pedig ha tudnák hogy két hetes korában már IKEAban voltunk vele…). Pedig tök jó volt. Szerintem még Panna is nagyon élvezte, hogy ennyire zajlik körülötte az élet, jókat alud sétálás közben, nagyokat vigyorgott mindenkire. Mamám vigyázott rá (meg néha Papám, meg a velünk lakó másik családból a nem-síelő szülők), mi meg síeltünk. És idén is szétfagyott a s*ggünk. Vasárnap volt némi napsütés, aztán utána péntek délutánig végig hideg, hó, köd, szél és ezek tetszőleges kombinációi. Péntek délután, meg búcsúzóul szombat délelőtt viszont baromijó idő volt. Hideg, napsütés, nem túl sok ember, és nagyon jó hó. A fényképezőt csak megutaztattam. A vádlimban izomláz van. A 14 éves bakancsom bele elkezdett cafatokra szakadni…

Már régóta érik bennem ez a post. Több mint két hete. Eleinte arra vártam, hogy kicsit csillapodjon bennem a dolog, aztán időm nem volt megírni, na de majd most. Az első posztok Kanadáról eléggé negatívra sikerültek. Az utolsókat próbáltam nem olyanra írni, mert összességében a legrosszabb dolog az volt benne, hogy két hétig voltam távol a családtól. Mert annyiban azért több volt az első hét tréningje mint az angliai, hogy volt kirakva halomban teszt eszköz is és nem csak virtuális eszközökkel játszottunk. A második hét, mikor együtt dolgoztunk velük a tesztelésen, határozottan jó és érdekes volt. Összességében pedig az egész egy érdekes benyomás egy teljesen máshogy működő országról. Mert teljesen máshogy működnek. Helyenkét rosszabbul, helyenkét jobban mint egy európai ország. Leginkább összehasonlíthatatlan a kettő. Nem szeretnék ott élni, viszont egyszer szívesen körbenéznék ott túristaként is. És egyszer lesz amcsi kisbuszom.