Helló világ!

RSS


Ismerősök

Linkek


Legfrissebb

Kategóriák

Archívum


Keresés




Érdekes nap volt ez a mai

Reggel bementem Noémihez, aki mindjárt utazik el. A délelőtt elment mindenfélével, délután meg csináltunk óriás körutat, voltunk:

Aztán hazakísértem, és hazajöttem. Kalászig vonattal, mert azt mindenképp ki akartam próbálni, amíg jár a HÉV vonalán! :)  Kényelmesebb, szebb, tágasabb, és halkabb a HÉVnél, viszont városba sok az a dízel dög, épp, hgy elkezdett gyorsulni, már fékezhetett is, mert jött a következő megálló.

Aztán voltam életem első Bonobóján. Az a zajterhelést, amit ezek a kölykök jelentettek a fülemnek, nem volt semmi… és fárasztóak voltak. Majd belejövk. Utána volt rövid, alvós, de viszonylag hatékony Tigris is.

Aztán hazajöttem. Itthon Rita épp bulit tart kb 60 emberrel. A Jázmin utca aljáról már hallottam a dajdajt (ott még reménykedtem, hogy nem tőlünk jön). Kizavartam egy kefélni készülő párt a szobámból, mert nem sikerült bezárni a hugaimnak a szobámat (később Julis jött keseregni, hogy az ő ágyát találták meg…). Aztán bezárkóztam, és beépítettem az alaplapot a gépembe, ami most megy. Mondjuk vszeg előbb-utóbb lesz Windows reinstall, mert elég sok mindenhez nem talált drivert (ahhotz képest, h elvileg uaz a csipszet, mint az előző lapon). Pl EMU-t nem találta meg, vszeg a PCI kiosztás más. Majd megpróbálom a drivert, meg a Peccsmixet újrarakni. És holnap ma lesz egy esküvő, meg lagzi. Érdekes lesz ennyi alvás után. Lehet, h fülhallgatóban fogok aludni. A hangosításos szobát (amit szerencsére jól bezártak) sajna telepakolták fotellel, uh használhatatlan, még alvásra is.

2008. szeptember 20. 1:37


4 komment to “Érdekes nap volt ez a mai”

mt így szólt 2008. szeptember 20.-n, 05:34-kor:

Dzsízösz… :|

mt így szólt 2008. szeptember 20.-n, 12:35-kor:

Óanyám, most látom mikor is írtad a belejegyzéseket. :D Ahhoz képest elég friss voltál reggel. Hétfő esti koncertbe belegondoltál? Szabadtér, és még fáradt is leszel. :mrgreen:

zsuzsi így szólt 2008. szeptember 20.-n, 21:29-kor:

Azért fura barátai(?) vannak hugaidnak…
Vonat meg nyáron volt főleg jó a légkondi miatt:)

Miki így szólt 2008. szeptember 21.-n, 00:57-kor:

A hétfő estébe még nem gondoltam bele… A holnapi nap programja alvás. :) Legalábbis remélem…

Nem csak azok voltak itt, akiket a hugom meghívott, egy-két hívatlan barát-haverja is. És a nagy rücskökön ((C) SCH) ő is ki volt akadva. Csakhogy a hugomat azért védjem közben! :)

Mondd meg te is!