Tematika:

1. Kikrõl is van szó 9. A sátrak ünnepe

2. Általános történelem

10. Újévi népszokások
3. Zsidók Magyarországon 11. Antiszemitizmus, a zsidók helytállása
4. Az auschwitzi jegyzõkönyv 12. Elul: a megtérés hónapja
5. A zsidó irodalom 13. Ros Hasana

6. Szokások, ünnepek

14. Függelék (törvények)
7. A chanukka csodája 15. Talmud
8. A zsidó újévek (naptár) 16. Képek

A Semá-ima első mondata : "Halljad, Izrael, az örökkévaló a mi Istenünk, az örökkévaló egyetlen!" Ez a mondat, mely tulajdonképpen Mózes egyik pusztai beszédének bekezdése, a zsidó vallás legfontosabb tétele, mely Isten egyen voltát hirdeti. A Séma már évezredek óta Izrael legszentebb imája, az imarend lényeges alkatrésze, és első mondatával ajkukon léptek a vérpadra rabi akibától kezdve évezredeken át a zsidóság vértanúi. /Talmud: Halljad Izrael/(ld függelék)

 

Kikről is van szó egyáltalán ?

Amikor a témát választottuk, meg akartuk mutatni az embereknek, hogy él meghúzódva országunkban egy nép, akik észrevétlenül járnak-kelnek utcáinkon, és oly erős köztük a kötelék hogy évszázadokon keresztül , üldözések, kegyetlenségek közt is megmaradtak hitüknél. Ez a nép a zsidóság, Mózes tanát követők összessége. Eredeti nevük izraeliták , a görögöknél s a Vulgatában héberek . Az európai nyelvek legtöbbje Jóda törzsének nevétől képezte a Zsidó elnevezését, ami onnan eredt, mert a fogságból visszatérők többnyire Jóda törzséhez tartoztak, ugy hogy a Zsidó név szorosan véve a héber népnek csupán azon korszakára alkalmazható, mely a babiloni fogság után következik. A régi zsidóság szellemi, társadalmi, jogi és vallásos életének fejlődését a bibliai kánon befejezésétől a Kr. u. VI. sz.-ig a Talmud foglalja magában. Ez a nép sokat hánykódott a történelem során. Már a kezdetektől fogva vándoroltak, mindig más tájakra tévedtek. Majd mikor végre megtelepedtek volna, az ország kitagadta őket, s megkezdődött a zsidóüldözések időszaka. A dolgozat készítése során ellátogattunk az Országos Rabbiképzőben, ahol Lózsi Tamás könyvtárossal is beszélgettünk. Amikor megkértem, meséljen valamit a zsidóüldözésről, azt kérdezte melyikről?

 

Az általános történelem a zsidó állam bukásáig

A zsidóság életének történetét több alfejezetre bonthatjuk. Hogyan éltek birodalmuk kettéoszlásáig, a babiloni fogságig és az állam bukásáig.

A birodalom kettéoszlásáig

A zsidó történelem Ábrahám történeteivel kezdődött. Az özönvíz és a Bábeli zűrzavarban az emberek romlottnak bizonyultak. Nem voltak méltók Isten bizalmára. E zűrzavaros időszak után, Tháré nemzetségéből született Ábrahám , aki később feleségül választotta Szárait. Nekik azonban nem születhetett gyerekük. "És monda az Úr Ábrámnak: Eredj ki a te földedböl, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, a melyet én mutatok néked... és megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei" Ábrahám pedig kivonult Kánaánba., és húzódott le népével egészen Egyiptomig.

Egy egész élet munkája volt már mögötte, amikor egyszer csak csoda történt. A több mint 99 esztendős Ábrahámnak fia született, Izsák. Isten próbára tette szeretetét, kérte, áldozza fel fiát az égő máglyán. Ábrahám meg is tette volna, de mielőtt a kést fiába vágta volna, Isten szólt hozzá : "Ne nyújtsd ki a te kezedet a gyermekre, és ne bántsd őt : mert most már tudom, hogy istenfélő vagy ...És nevezé Ábrahám annak a helynek nevét jehova-jire-nek. Azért mondják ma is : Az Úr hegyén a gondviselés." Ábrahám félt attól, hogy népe hűtlen lesz Jehovához, és a bálványimádásnak karjaiba veti magát, 2000 körül Palesztinába ment. Unokája József, aki testvéreinek árulása miatt rabszolgaként került Egyiptomba, hamarosan helytartói méltóságra emelkedett, jobb létet biztosítva így népének. A zsidók József halála után sokat szenvedtek a fáraók zsarnokoskodása miatt, míg Mózes felszabadítójukká nem vált.1320 körül kivezette a népet Egyiptomból, átkelt velük a Vörös - tengeren.

Ám ezután romlásnak indult a birodalom. Királyok és főpapok vívtak harcot egymással, a nép 12 törzsre esett szét. Dávid királynak sikerült hatalmát megszilárdítania és a nemzetet újra a fejlődés utjára terelnie. Az ország határait Egyiptomtól egészen Tapszakoszig, az Eufráttól egész a Középtengerig kiterjesztette. Salamon azonban súlyos adókat vetett ki rájuk, mire a 10 törzs Rehaboam vezetése alatt nyíltan elszakad és Juda országával szemben kikiáltotta Izráel országát.

Izráel országa a babiloni fogságig (586)

Habár a kettő közül Izráel volt a nagyobb és népesebb, belső szilárdságában még sem vetélkedhetett Judával, mert az utóbbinál maradt a főváros, a templom és a főpapság. (953-932) körül egyiptomi sereg fosztogatta a templomokat. Majd Nebukadnezár elfoglalta az országot, Jeruzsálemet templomostul feldúlta, a királyt megvakíttatta, s a népet Babilonba fogságba hurcoltatta.

A babiloni fogságtól a zsidó állam bukásáig (586-tól Kr. u. 70.)

A babiloniai száműzöttek közül csak vagy 42 000-en éltek Cyrus engedélyével, hogy Palesztinába visszatérhetnek; jobbára Júda-törzsbeliek voltak, miért is ezentúl «jehúdim» (Zs.) lesz a népnek szokásos lenevezése. és a tóra törvényei szerint kezdte reformálni a vallásos életet. Nagy Sándor elfoglalta Jeruzsálemet és nagyobb zsidó kolóniát telepített meg Alexandriában.

Ezzel a bel- és külzavarok s vallásos üldözések szomorú korszaka kezdődött a zsidók számára. Antiochus Epiphanes (175-63) Apollonius hadvezére által a lakosság nagy részét felkoncoltatta s a legkegyetlenebb módon fáradozott a zsidó hit elnyomásán. A véres üldözés következtében felébredt a nemzeti öntudat és a Zs. a Makkabeusok (l. o.), kivált a hős Júda vezetése alatt felvették a küzdelmet a gyűlölt szír iga lerázására. 164. elfoglalták Jeruzsálemet és a templomban helyreállították az ősi istentisztelete (innét a Khanuka-ünnep, A Zsidók többször próbálták a gyűlölt római igát lerázni, de kevés sikerrel, 56. Gabinius a Tábor hegyénél leverte a lázadó Zsidókat. Tiberius halála után Nagy Herodes unokája I. Agrippa alatt (41-44) Judea, persze a rómaiak főhatósága alatt, ismét királysággá lett, de II. Agrippa kiskorúsága alatt megint prokurátorok állnak az ország élén. Ezeknek zsarolásai és vérengzései, valamint az országban dúló pártviszály a népet ismét nyílt lázadásra hajtották, A harcok során A templomot elhamvasztották, sok zsidót legyilkoltak vagy rabszolgavásárra hurcoltak, a többi futásban keresett menekülést és szétszóródott; a földet vagy római katonáknak adományozták, vagy eladták a kincstár javára.

A zsidó állam végleges bukásától (Kr. u. 70.) egész a mi időnkig

A Zsidó száma mid az öt világrészben 8 millióra tehető, közte vagy 500 000 Afrikában, 750 000 Ázsiában és 150 000 (?) Észak-Amerikában; Európában legszámosabb vannak a következő államokban:

Államok
Zsidók száma
Az összlakosság százaléka
Európai Oroszország
2 797 880
3,20
Lengyelország
815 433
11, 00
Ausztria-Magyarország
1 643 708
4,34
Magyarország
556 000
12,1
Románia
400 000
7,41
Európai Törökország
75 295
0,47
Hollandia
81 693
1,88
Franciaország
49 439
0,13
Anglia
46 000
0,13
Olaszország
38 000
0,13

 

 

Zsidók Magyarországon

 

Ha külön nézzük a magyarországi zsidók sorsát, feltűnik, hogy elég sokáig nyújtott számukra biztonságot ez a hely. Sokan sokszor törvényekbe fogalmazták hogyan éljenek, de a törvények mára mind eltűntek. Európában javában dúlt a zsidóüldözés, amikor ebben az országban még védve voltak. Az első jelek, amik zsidók ittlétéről adnak tanúbizonyságot a következők:

III.sz első felén egy Alexander Severus császár és anyja, Julia Mamaea tiszteletére állított fogadalmi tábla Intercisában zsidó közösség és zsinagóga létezéséről is tudósít. V. sz közepén a barbár népek egymást követő hullámai az egykori Pannónia területén élt zsidókat is elsöpörték. Esetleges jelenlétükről a X. sz. Közepéig semmi hírünk.

X.sz. a honfoglalás évszázadának első feléig visz el a folyamatos magyar - zsidó együttélés XIX. században keletkezett mítosza, a nevezetes kazár legenda. Eszerint a XIX. századi magyarországi zsidóság legalább részben olyan zsidó ősök leszármazottja, akik maguk együtt érkeztek a Kárpát-medencébe a honfoglaló magyarokkal. Az első hiteles tudósítás, mely hazánkban lakó zsidókról szól, a X. sz.-ból való az un. Kazár Levélváltás néven ismertté vált dokumentum. A córdobai kalifa zsidó orvosához eljut a hír egy távoli zsidó állam -a Kazár Birodalom - létezéséről. Enm akarja elhinni, kapcsolatba akar lépni a birodalom uralkodójával. Számos kudarc után két Cordovában járt horvátországi zsidó követ felajánlotta neki, hogy a «Hungrin» országában lakó zsidók közvetítésével eljutatja levelét Kazárországba. A zsidók Magyarország első két századában a honfoglalók minden jogával bírtak, a magyarok népéletével a legbensőbb kapcsolatban álltak és sűrűn éltek velük vegyes házasságban, mitől csak az egyház ismételt szigorú tilalma szoktatta el őket.

1092 .Szt. László alatt hoztak először korlátozó intézkedéseket a zsidók ellen. A szabolcsi zsinat néven is emlegetett törvénykezés elvégezte, hogy ha zsidók kereszttény nőkkel házasságban élnek, vagy ha valamely keresztény egyént mint rabszolgát tartanak maguknál, büntessék meg , illetve a szolgát vegyék el tőlük és engedjék szabadom őket. A zsidó, kit valaki vasárnap, vagy más ünnepen munkánál ér, hogy a kereszténység rajta meg ne botránkozzék, veszítse el a szerszámokat, melyekkel dolgozott.

1222-ben különösen II. Endre alatt nagyra növekedett befolyásuk és hatalmuk ellensúlyozására az Aranybulla 24. cikke kimondja, hogy kamaragrófok, pénzverőtisztek, só- és adótisztek zsidók és izmaeliták ne lehessenek. A keresztény világszemlélet mint egyformán pogányokat vonta össze a zsidókat Magyarországon többnyire bolgár, mohamedán vallású izmaelitákkal. II. Endre megígérte, hogy a zsidókat és izmaelitákat külön, ruhájukon viselendő jelek által fogja a keresztényektől megkülönböztetni .

1233. Hazánkban már II. Endre a beregi erdőben tett esküjében ígérte meg (1233 aug. 12.) a szentszéki követnek, hogy a zsidókat nem juttatja hivatalhoz, megakadályozza, hogy keresztény szolgákat tartsanak, valamint vállalta, hogy teljesíti az 1215-ös lateráni zsinat egész Európára érvényes határozatát, s a zsidókat ruházatukon viselendő megkülönböztető jelek viselésére szorítja.

1251. A tatárok által lerombolt ország újjáépítése miatt felmerült az idegenek foglalkoztatásának igénye. Ez is közrejátszott a zsidók helyzetét minden addiginál részletesebben szabályozó privilégiumlevél megszületésében. Eszerint az országban lakó zsidók valamennyien a kamara, azaz a királyi kincstár szolgái. A személyüket és tulajdonukat ért sérelem így közvetlenül a királyi méltóságot és tulajdont ért sérelemnek minősül. Ebből a korból való IV. Béla 1251-ben kiadott híres zsidó kiváltságlevele, amelyet a középkori magyar királyság fennállása alatt az egymást követő uralkodók megerősítettek. Ennek lényege, hogy a zsidók a király kamaraszolgái, a kincstárnak adóznak, az pedig biztosítja jogvédelmüket. A zsidók kereskedelemmel, pénzügyletekkel foglalkoztak, a királyi udvar nem egyszer vette igénybe pénzüket, szakértelmüket.

1279-ben Budán ülésező zsinat 125. fejezte elhatározza, hogy a zsidóknak megkülönböztető jeleket kell viselniük. "A nyilvános helyeken megjelenő zsidók mellük bal részén vörös posztóból készült köralakú jelet viseljenek ... Az izmaelitáknak ellenben sárga foltot kellett hordani. a keresztényeknek pedig a szentegyházlátogatás tilalma alatt nem engedtetik meg, hogy e vörös folt nélkül járó zsidókkal kereskedjenek, velök családi vagy baráti viszonyban maradjanak, vagy velök egy udvarban és házban lakjanak; közhivatalban nem szabad őket megtűrni. A Zsigmond király idején készült budai törvénykönyv a zsidók és kéjhölgyek számára egy arasznyi nagyságú sárga foltot ir elő, ugyanilyent viseltek a soproni zsidók is. A zsidókalap hegyes alakú volt, okmányaiban csuklya elnevezés alatt is előfordul. Hegyes zsidókalapot Budán a bűbájosok és boszorkányoknak is kellett viselni. A köpeny Budán vörös színű volt. E zsidójelek viselése alól egyesek fel voltak mentve királyi engedelemmel"

E végzésnek megvolt az a hatása, hogy a zsidók ezentúl sok helyt, kivált a németajkú városokban, zsidófoltot, köpenyt, hegyes süveget viseltek, keresztényektől elkülönítve külön zsidó-utcában laktak, mely Budán falakkal s kapuval volt ellátva. Ez volt az un. ghetto (olasz, ejtsd:getto), zsidónegyed, zsidók által lakott városrész. Eleintén csak az összetartozás érzeténél fogva, később azonban már hatósági rendeletek által is kényszerítve, a középkor városaiban a zsidók bizonyos utcákban, negyedekben - a ghettók-ban - tömörültek, sokszor teljesen elzárva a város többi lakosaitól. Tisztasági, közegészségügyi tekintetben a hatóság majd semmit sem gondoskodott a ghettók.-ról, az ahhoz vezető bejáratokat éjjel elzárta, anélkül azonban, hogy ezzel a zsidóságot a csőcselék zaklatásaitól, sőt fosztogatásaitól megóvta volna. Mantovában Gonzaga Ferdinánd herceg 1620. szabályrendeletet bocsátott ki a Ghettók számára. Hasonló állott fenn Frankfurtban, Prágában és Németország más városaiban. Különösen Olasz- és Németországban találunk nagyobb ghettó-kat, mig hazánkban a zsidóság tömörülése rendesen csak 1-2 utcára szorítkozott. Ilyen utca volt Buda várában is az 1686-iki ostrom előtt. Jelenleg a ghettó-kat közegészségügyi tekintetekből mindenütt kiküszöbölik.

XIII. sz végén az Árpád-ház megszakadásával(1301) lezárult három évszázad nyugalmas időszak. A hitlét nem volt fejlett, jóllehet a községeknek volt zsinagógájuk, temetőjük, rituális fürdőjük.

1350. Az Árpádokat a zsidókkal való enyhe bánásmódjukban nem utánozták a vegyes házból származó uralkodók. A legkíméletlenebb volt velük szemben Nagy Lajos, ki 1360 körül kiűzeti őket az országból, mivel nem hallgatva térítő szavára, állhatatosan megmaradtak zsidó hitükben. Öt év multán azonban már ismét visszahívta őket. Nagy Lajos kezdte meg az u. n. levélölést is, mely abban állott, hogy a zsidó adásleveleket, kedveskedni akarván városoknak és nemeseknek, megölte, vagyis érvénytelennek nyilvánította. Döntését négy év múlva vonta vissza.

1436. A mohácsi vészig érvényben volt és Zsigmond király által öt új ponttal megtoldott szabadalom- és kiváltságlevél értelmében a zsidók ezentúl a királyi kamara tulajdona, királyi jobbágyok, kik a korona oltalma alá helyeztetnek és általa megvédetnek önkény és erőszak ellen. Nagyobb ügyekben a király maga, vagy főkancellárja, kisebb perekben pedig a városok legelőkelőbb kereszttény polgárai közül választott zsidóbíró ítélkezett fölöttük. A zsidóbíró a középkorban rendesen az a keresztény hitű és a szabad királyi városok legelőkelőbb polgárai közül a király által kinevezett férfiú, ki a zsidók fölött, ha maguk kérték, kisebb ügyeikben ítélkezett. Nagy Lajos alapította az országos zsidóbíró-hivatalt, mely valószinűleg 1440-ig állott fenn, viselőit mindenkor az ország méltóságai közül (nádor, tárnokmester) választotta a király. Az országos zsidóbíró. védelmezte a zsidók jogait, követeléseiket az illetékes bíróságok segítségével hajtotta be, elintézte a köztük és a városok közt felmerülő viszályokat. Helyettese volt az országos al-zsidóbíró. Múlt századbeli okmányainkban al-zsidóbírónak (subjudex Judaeorum) nevezték a hitközség szolgáját, a zsinagógába hívót. Zsigmond gyönge uralkodása alatt halljuk, legelőször, hogy a zsidókat huvéti (pessách) ünnepük alkalmával zaklatják, valószinűleg vérváddal gyanúsítják. Vérvád következtében az első zsidóégetés Nagyszombatban történt II. Ulászló alatt

1494. Fontos hivatalt létesített köztük Mátyás király, az un. zsidó prefekturát, mely a mohácsi vész utánig állt fenn. Mindig a budai Mendel-család valamely tagja viselte. A prefektus képviselte a magyar zsidóságot, behajtotta adóit és előterjesztette sérelmeit, melyeknek orvoslását sürgette. A zsidó prefektúra ,Mátyás király által szervezett országos hivatal, mely mindig zsidóval volt betöltve s a magyarországi zsidóságot hivatalosan képviselte a korona előtt. Az ország zsidóságával, községekkel és egyesekkel szemben majdnem korlátlan hatalommal volt felruházva. fő felügyeletet gyakorolt az ország zsidainak bel- és külügyei fölött, az előforduló községi viszálykodásokat kiegyenlítette, a zsidók és városi hatóságok közti civakodásokban a közvetítő szerepet játszotta, őrködött a zsidók kiváltságai és jogai fölött, melyeknek megsértésekor a királytól kéri az orvoslást, ő vetette ki az egyes zsidó községre az országos rendes vagy rendkívüli zsidóadót, melyet megbízottjaival behajtatott. A hivatal viselője családostul fel volt mentve a zsidójelek viselése alól, az udvarhoz járatos volt, ünnepélyes alkalommal, mint p. a koronázási díszmenetben, lovas csapat kíséretében, drága fegyverzetben szokott megjelenni.

Az 1526 nov. Székesfejérváron ülésező Szapolyai-párt a zsidóknak tüstént való kiűzetését végezte el, e határozat azonban, mint az országgyűlés többi végzése, nem erősíttetett meg Szapolyai által. Az általános kiűzés helyett részleges zsidóüldözésnek lett színhelye Magyarország.

1529. a bazini vérvád . A zsidóknál eladósodott pozsony-szentgyörgyi és bazini grófok, hogy adósságaiktól megszabaduljanak, vérvádat koholtak és mintegy harminc zsidót égettek .A város maradék zsidóságát elűzték.

Az 1578-iki országgyűlés úgy határozza, hogy a zsidók s az anabaptisták, kiknek saját házuk van és kik Magyarországon igen kevesen vannak, hogy minél előbb kivándoroljanak, kétszeres adózásra és közteherviselésre szoríttassanak. Az 1630. és 1647-iki országgyűlés a harmincadoktól és vámoktól tiltja el őket.

A XVI.-XVII. században Magyarország török megszállás alá került. Buda 1686-os visszavívása szomorú véget ért. A törökökkel békében élt, a császári katonaság által viszont fölkoncolással fenyegetett zsidók jó része maga is harcolt a város védelmében.A felbőszült császáriak a mintegy ezerfőnyi község felét öldösték le.

1688. A hódoltság után kezdődik a magyar zsidók számára a legszomorúbb sors.Kollonich Lipót bíboros, győri püspök udvari megrendelésre íródott tervezete (Einrichtungswerk...) , amely a germanizáló törekvései nyomán vált hírhedtté, mellesleg a zsidók újbóli betelepedését megakadályozandó is eredeti elgondolássokkal állt elő. javaslatában a legridegebb bánásmódot ajánlja a zsidókkal szemben, hogy lassanként megszabaduljon tőle az ország. A szabad királyi városok nagy része kizárta kebeléből őket, a bányavárosoktól csak hét mérföldnyi távolságban lakhattak, ipart nem űzhettek, foglalkozásuk nagyrészt kiskereskedés, uzsora, pálinkafőzés lehetett.

XVIII. sz majd a török kiűzése után megindult az elnéptelenedett ország betelepítése. A német, szlovák, stb. paraszti telepesekkel együtt zsidók is érkeztek, egyre nagyobb számban. 1726. A hazai zsidóság gyarapodásának III. Károly vetett véget. Elrendelte, hogy minden zsidó családban csak egy férfi nősülhet meg és alapíthat családot.

1749. Mária Terézia a nem katolikus keresztény alattvalókat nem kedvelte, s kifejezetten viszolygott a zsidóktól. Bevezette a türelmi adót (tolerantialis taksa), mely 1846. törültetett el, miután a zsidók megváltották. Ezen adó előzménye az volt, hogy az eredetileg rendkívüli hadisegélyt a királynő az osztrák örökösödési háború idején már a zsidók kötelező adójának tekintette, amelyet családonként (6 forint), 146-tól pedig nemre és korra való tekintet nélkül személyenként (2 forint) szedtek be. E törvénytelen adó, melynek kivetésére az országgyülés nem adta meg a jogot és mely ellen a vármegyék felszólaltak, azon középkori jogelven alapult, hogy a zsidók tűretésükért kötelesek a kincstárnak, közterheik mellett, külön adót is fizetni. Nevével nyíltan kifejezésre juttatta, hogy ezt az adót a zsidóknak a birodalomban való puszta jelenlétük megtűréséért kell fizetni. Összege folyton emelkedett, 1749-ben 20000 ,1755-ben 25000, 1813-ban pedig már 160000forintot tett ki. A türelmi adó nevét II. József kamarai adóra (Kameral-Tax) változtatta.

A 40-es években kezdődik a magyar zsidók rohamos magyarosodása. I. Ferenc József elengedett és ennek fejében arra kötelezte a zsidókat, hogy iskolaalapot teremtsenek. Ennek jövedelméből fenntartatik az országos rabbiképző, valamint az országos izraelita tanítóképző intézet Budapesten.

1781. II.József uralkodása jelentős változásokat hozott.1783-ban közzé tették a türelmi rendelet zsidókra vonatkozó részét.A "Systematica Gentis Judaicae Regulatio" (ld. függelék) megtagadta a szabad költözködés jogát, a jiddis és a héber nyelv elhagyását követelte, ennek érdekében elrendelte az állami felügyelet alatt álló zsidó iskolák felállítását, s megengedte, hogy a zsidó gyerekek keresztény iskolákat is látogathassák. Minden, a céhek által addig makacsul őrzött foglalkozást fölszabadított, földet is bérelhettek. Eltörölte az öltözeten viselt megalázó jeleket, s a szakáll levágását is elrendelte.(ez a zsidók részéről olyan ellenállást váltott ki, hogy a császár 3 nap múlva visszavonta.) 1787 -es , II. József utasítására végrehajtott összeírás az erdélyiekkel együtt 83000 zsidót talált Magyarországon. Elrendelte, hogy minden zsidó, aki addig semmiféle vezetéknevet nem viselt, német elöljáró nevet köteles magának választani. 1790."De judeais" című törvénycikk. Ez a zsidók 1790. Január 1-én fennállt állapotainak megtartására és visszaállítására kötelezi a városokat.(ld. függelék)

1825-ös összeírás már 190.000 zsidót talált Magyarországon. Az 1848-as forradalom és a szabadságharc idején a zsidók jóval arányszámuk felett vesznek részt a honvédő harcokban. A német polgárság nyomban megakadályozta a lelkes zsidóknak a nemzetőrsége való felvételét. A szabadságharcban egybehangzó vélemények állították, hogy mégis megállták helyüket.1849 jul. 23-an a szegedi országgyűlés kimondta a zsidók egyenjogúsítását. Ám egyenjogúsításukra csak az 1867. évi kiegyezés után kerül sor.

1867. megszületett az emancipációs törvény. Az "izraeliták egyenjogúsításáról polgári és politikai jogok tekintetében" címet viselő törvénycikk.(ld. függelék) Még az év vége ekőtt királyi szentesítést nyert. Vallásként határozta meg a zsidóság szemben az addigi nemzetiségi típusú megítéléssel.

Az I. világháborúig tartó polgári fejlődés a zsidóság fejlődését, erősödését is elősegítette. Kialakult egy nagylétszámú, iskolázott, művelt értelmiségi, vállalkozói és kereskedői réteg, amely hazájának érezte ezt az országot, és jól összeegyeztette magyarságát a zsidóságával. A magyar ipar és kereskedelem létrehozásában, fejlesztésében múlhatatlan érdemei vannak a zsidóságnak. Említésre méltó a csepeli Weiss Manfréd és családja, a legnagyobb magyar gépipari üzem megteremtői. Sorolhatnánk pénzembereket, közgazdászokat, tudományos kutatókat, mérnököket, feltalálókat. A zsidó írók, költők, művészek, színészek, rendezők, filmes és színházi szakemberek örökre beírták nevüket a magyar kultúra történetébe.

1917. A világháború évei az antiszemitizmus felerősödéséhez vezettek.Kunk Béláék razziákat rendeztek a galíciai menekültek ellen, s mintegy ezer zsidót vonaton deportáltak is a lengyel határig. A világháború elvesztése, a forradalom, a proletárdiktatúra és főként Trianon traumája miatt elhatalmasodott antiszemitizmus azonban maradandó törvényi következménnyel is járt.

1920. A "numerus clausus" (zárt szám) súlyos sérelmet ejtett a jogegyenlőség elvén. A törvény az egyetemre való bejutást kötötte különféle feltételekhez. Szövegében nem szerepelt sem az "izraelita" sem a "zsidó" szó, de mindenki tudta, hogy az főként a zsidó értelmiség visszaszorítására készült.(ld. függelék) 1926. A bethleni konszolidáció részeként született meg a felsőházi törvény, amely a zsidó felekezet nagy irányzatai egy-egy képviselőjének is helyet biztosított a Felsőházban. 1938-ban magszületett az első zsidótörvény (ld. függelék) 1939. május 5-én már hatályba lépett a második zsidótörvény ami "a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról " címet viselte, ez nyíltan faji alapra helyezkedett. Vallásától függetlenül zsidónak minősítette azt , akinek legalább egyik szülője izraelita vallású volt. Nem lehettek lapszerkesztők, nem vezethettek színházat és mozit, nem állhattak közalkalmazásban.(ld. függelék)A trianoni határok között országterületen 400980 főre csökkent az izraelita vallásúak száma, ám a megnagyobbodott Magyarországnak 725007 zsidó lakosa volt.

1941. áprilisában a 3. Zsidótörvény kihirdetésekor Magyarországon már hadban állt Szovjetúnióval. A törvény megtiltotta a zsidók és nem zsidók közötti házasságot, a házasságon kívül létesített nemi kapcsolataikat pedig fajgyalázásnak minősítette és büntetendőnek nyilvánította. (ld. függelék)

1944. a március 19-ei német bevonulással egy csapásra vészterhessé fordult a helyzet. Már a hónap maradék napjaiban egész rendeletözön korlátozta a zsidók élhetőségeit, a sárga csillag viselésének kötelezettsége pedig emberi méltóságuk alapjait ásta alá. Május közepén már megkezdődtek a zsidók ghettókba tömörítése és a megsemmisítő táborokba hurcolása az ország egész területén a főváros kivételével. A budapesti zsidók számára a pokolt a sikertelen kiugrást követő nyilas hatalomátvétel hozta meg 1944. Okt 15-én.A nyilasok megsemmisítésüket úgy akarta véghezvinni, hogy közben a maradék zsidóvagyon minél nagyobb része a kezükbe kerüljön.

A II. világháború, a német fasizmus és a hazai nyilas rémuralom addig elképzelhetetlen szenvedéseket hozott a magyar zsidóságra is. A magyar nyelvterületről származó 900.000 zsidóból mintegy 600.000 halt mártírhalált. A deportálások, a munkaszolgálat, a terror okozta vérveszteséget a magyar zsidóság máig sem tudta kiheverni; mai létszáma hozzávetőleg 80.000 fő. A felszabadulást követően ellentmondásos folyamat indult meg: a haláltáborokból, munkaszolgálatból hazatérő, a gettóból szabaduló zsidók egy része a cionista mozgalmak felé fordult, mások viszont az átélt szenvedések hatására feledni kívánták hitüket, származásukat.

Amikor Lózsi Tamástól megkérdeztem, vajon miért üldözték a zsidóságot a II. Világháborúban, több választ is adott. Először is, mert az akkori gazdaság a csőd szélén állt. A gazdasági vezetők pedig zsidók voltak. Adott volt tehát őket bántani minden miatt. Aztán azzal is támadhatták őket, hogy ők ölték meg Jézust. Ezt pedig többen is cáfolják, hiszen a zsidó halálnemek között nem szerepel a keresztre feszítés (ld. Halál). Beszélgettünk a munkatáborokról, milyen is lehetett az élet akkor. Ő hívta fel figyelmemet az Auschwitzi jegyzőkönyvre. Ezt lengyelek írták ugyan, hogy hogy tudtak kimenekülni a fogolytáborból, de nagyon jól, nagy pontossággal írja le az ottani helyzetet. (ld. ott)

1949-től az egyre erősödő ateista állami nyomás hatására visszaszorult az időleges felpezsdült hitélet, később cionista-ellenes akciók indultak egyes zsidó vezetők és fiatalok ellen.

1956-ban nagyon sok zsidó is elhagyta az országot. A rendszerváltás után az általános vallási és társadalmi fellendülés hatására a zsidó közélet reneszánszáról beszélhetünk. Megerősödtek a cionista szervezetek, a civil és ifjúsági egyesülések, a kulturális, az oktatási és a sportélet. 45 év óta először nem az ingatlanok eladása, hanem visszaszerzése és felújítása került előtérbe. A mai magyar társadalmi változások ellentmondásait, feszültségeit természetesen a zsidóság is érzi. A rendszerváltás lehetővé tette a zsidóság szabad megélését: zsidó oktatási és szervezeti hálózat Az összetartozást ugyanakkor az itt-ott felparázsló antiszemitizmus is növeli.

Zsidóság a zsidók hite s az ennek befolyása alatt létrejött vallásos tudat, erkölcsi és gyakorlati élet. Felépül Mózes tanán, mely mind a mai napig a Zsidók alapja és melyre nézve jellemző az elmélet és gyakorlat egysége, a vallási és társadalmi élet szoros összefüggése. A Zsidók későbbi fejlődése a részben külső viszonyokkal (az állami önállóság elvesztése, a jeruzsálemi templom pusztulása) összefüggő törvénymagyarázatnak eredménye, mely a népéletet minden ízében szabályozta és létre hozta a talmudot (l. o.), melynek szellemében tanítottak a talmudot magyarázó és tőle kiinduló rabbik és tudósok.

 

Az Auschwitzi Jegyzőkönyv története

(részletek)

1944. április 7-én Walter Rosneberg (Rudolf Vrba) és Alfred Wetzler (Josef Lanik) őrizetesek megszöktek az auschwitzi koncentrációs táborból. Szökésüknek határozott célja volt fel akarták hívni a magyarországi zsidóság ill. a közvélemény figyelmét arra, hogy közeleg az ország zsidóságának megsemmisítése. A két szökevény április 21-én Szlovákiában talált menedéket. Ott többször is elmondták élményeiket, ezek alapján állították össze az ún. "Auschwitz Jegyzőkönyv"-et. Sajnos céljukat nem tudták elérni, a magyar zsidók sorsa tragédiába torkollott. Az Auschwitz Jegyzőkönyvet a nürnbergi per során bizonyítékként terjesztették be, NG-2061 szám alatt.

1942. április 13-án a szeredi koncentrációs táborban zárt tehervagonokba raktak bennünket - 100 férfit. A kocsik ajtaját kívülről lezárták, így nem tudtuk a menetirányt megállapítani. Az őrséget - amely eddig a Hlinka-gárda tagjaiból állt - a Waffen-SS egysége váltotta fel. Miután néhány kocsit lekapcsoltak, folytattuk utunkat az auschwitzi állomásig, Megérkezésünk után ötös sorokban sorakoztattak, majd megszámoltak bennünket. 640-en voltunk megérkeztünk az auschwitzi lágerbe. Auschwitzban azonnal egy nagy barakkba vezettek bennünket. A barakk egyik oldalán le kellett adnunk a csomagjainkat, a másikon teljesen le kellett vetkőznünk, s átadtuk értékeinket. Utána meztelenül átmentünk a szomszédos barakkba, ahol a fejünket és az egész testünket leborotválták, s Lysollal fertőtlenítették

A barakkból kifelé jövet mindegyikünk kapott egy számot. E számot a kézben tartva hajtottak át bennünket egy harmadik barakkba, ahol a tulajdonképpeni felvétel lezajlott. Ez abból állt, hogy a második barakkban kapott számokat - rendkívül brutális módon - a bal mellkasunkra tetoválták. Kezdetben ezeket a számokat a foglyok bal mellkasára tetoválták, de mivel ezek elmosódtak, később a bal alkarra, a csukló fölé került Ennek során sokan közülünk elájultak Innen százas csoportokban egy pincébe vittek bennünket, később át egy barakkba, ahol rabruhát és facipőket kaptunk.

Auschwitz lényegében politikai foglyok, ún. védőőrizetesek gyűjtőtábora Csupán az ellenőrzések megkönnyítése céljából, különböző színű háromszögekkel különböztetik meg őket; ezek a fogoly számozása alatt, a bal mellkason helyezkednek el). Az egyes színek a következő kategóriákat jelentik:

piros háromszög
=
politikai védőőrizetesek
zöld háromszög
=
köztörvényes bűnöző
fekete háromszög
=
munkakerülők (főleg oroszok)
rózsaszínű háromszög
=
homoszexuálisok
lila háromszög
=
a bibliakutatók szektájának tagjai.

 

A zsidó foglyok megjelölése ettől csak annyiban tér el, hogy a megfelelő háromszöget (többnyire piros) kis sárga háromszögekkel egy Dávid-csillaggá egészítik ki. A szűkebb értelemben vett tábor, ahol a foglyokat elhelyezik, egy kb. 500X300 méteres területen fekszik. E tábort két sorban, kb. 3 méter magas betonoszlopok veszik körül. Az oszlopokat magasfeszültségű vezetékek kötik össze, amelyek mindkét oldalon szigetelőkre vannak erősítve. E két kerítéssor között, kb. 150-150 méteres távolságokban 5 méter magas őrtornyok állnak, géppuskákkal és reflektorokkal felszerelve. A belső magasfeszültségű kerítés előtt, kis távolságra egy szokványos drótkerítés húzódik. Ennek a kerítésnek már a puszta megérintésére gépfegyvertűzzel válaszolnak a tornyokból. A bejárat fölött nagy betűkkel a következő felirat volt olvasható: "Arbeit macht frei".

A kis őrlánc tornyait csak éjszaka foglalják el, s egyidejűleg a kettős kerítésrendszerbe áramot vezetnek A két őrzónán átszökni majdnem kizárt Ha valaki ezek közelébe megy, akkor minden további nélkül lőnek A nagy őrlánc őreinek esti váltása csak akkor történik meg, amikor a táborlakókat már megszámolták, s meggyőződtek arról, hogy valamennyi fogoly a kis őrláncon belül található. Ha élve fogják el a foglyot, akkor az egész láger szeme láttára felakasztják. Ha megtalálják a holttestét, akkor azt visszahozzák a lágerbe - akárhol akadnak is rá -, és a bejáratnál közszemlére teszik k A kezei közé tesznek egy táblát a következő felirattal: "Íme itt vagyok".

Aztán megérkeztünk Birkenauba. A falak alig magasabbak 2 méternél, míg a tető aránytalanul magas (5 m). Az épületek olyanistálló benyomását keltik, ami fölött szénapadlás van. Belül nincsen mennyezet, csupán maga a tető. Az épületeket, amelyeket Birkenauba érkezésünkkor láttunk, 12.000 orosz hadifogoly építette olyan embertelen körülmények között dolgoztak szinte valamennyien elpusztultak Hulláikat száz- és ezerszámra éppenhogy csak elkaparták, s így azok pestisszagot árasztottak. Ezeket a holttesteket később ki kellett ásnunk és el kellett égetnünk. A három elkészült barakkba a következő módon helyeztek el bennünket:

I. Az úgynevezett "prominensek" - köztörvényes bűnözők és idősebb lengyel politikai foglyok, akiket a tábor vezetésével bíztak meg.
II. A francia férfiszállítmány túlélői, kb. 700 fő.
III. A szlovák zsidók, kezdetben 643-an, majd néhány nappal később kiegészült A Zwardonban maradtakkal.
IV. A még élő oroszok az építés alatt álló házakban aludtak, vagy a szabadban. Számuk olyan gyorsan apadt, hogy nem alkottak jelentősebb csoportot.

 

Korán reggel indultunk munkába, és este tértünk vissza. Az asztalosműhelyben és az útépítésnél dolgoztunk. Naponta kétszer kaptunk enni: délben egy liter répalevest, este 30 dkg rossz kenyeret. A mi 200 fős munkacsoportunk napi 30-35 halottat számlált A munkából való esti hazatérés , 5 km-es úton magunkkal kellett cipelni a szerszámainkat, tüzifát, nehéz főzőüstöket, és napközben meghalt vagy agyonütött társaink holttestét. Röviddel ezután az egyik épületben berendeztek egy ún. kórházbarakkot. Ez volt a hírhedt "7-es számú blokk". én lettem a gondnok. A kórház nem volt más, mint a halálra várók gyűjtőhelye. Minden munkaképtelen foglyot a kórházba küldtek. Orvosi kezelésről és ápolásról szó sem volt. Naponta kb. 150-en haltak meg. A hullákat naponta átszállították az auschwitzi krematóriumba. Hetente kétszer, hétfőn és csütörtökön az orvos kijelölte azokat a foglyokat, akiket elgázosítással ki kellett végezni, és holttestüket el kellett égetni. A kiszelektált személyeket teherautóval a nyírfaligetbe vitték. Azokat, akik oda élve megérkeztek, az elégető gödör mellett erre a célra kialakított nagy barakkban révén elgázosították, azután a gödrökben elégették. A 7-es blokkban ily módon hetente kb. 2000 ember halt meg, Közülük kb. 1200 személy "természetes" halállal, úgy 800 pedig "szelektálás" révén. 1943. Január-15-ig, ameddig én voltam a 7-es blokk gondnoka, s amely időszak alatt lehetőségem volt az ott lejátszódó eseményeket közvetlen közelről megfigyelni, kb. 50.000 fogoly halt meg vagy természetes halállal, vagy pedig szelektálás során.

1942. december 17-én 200 fiatal szlovák zsidót, akiket "Sonderkommandóként" alkalmaztak az elgázosításnál és elégetésnél Birkenauban, kivégeztek Magától értetődik, hogy pénzért szinte semmit nem lehetett a táborban venni, de az SS-katonákkal és a lágerben különböző szakmunkára alkalmazott civilekkel, akiknek ily módon A Sonderkommando legénysége elkülönülten élt. A belőlük áradó szörnyű hullaszag miatt sem érintkeztünk velük. Mindig piszkosak voltak, rongyosak, teljesen elvadultak, brutálisak és erőszakosak. Nem volt ritkaság - s ez a többi fogolynál sem keltett feltűnést -, hogy az egyik a másikat megölte. lehetőségük volt élelmiszert és cigarettát a táborba csempészniük, lehetett üzletelni.

1942. február végén kezdte meg működését az újonnan felépített krematórium és gázkamra Birkenauban. A nyírfaligetben abbahagyták az elgázosítást és a hullaégetést, s ettől az időponttól kezdődően az erre a célra létesített 4 krematóriumban végezték ezt a tevékenységet. A hamvasztó helyiség közepéből egy magas kémény emelkedik ki. Körülötte 9 kemence épült, mindegyik 4 nyílással. Minden nyílásba 3 átlagos méretű holttestet lehet elhelyezni, amelyek másfél órán belül teljesen elégnek. A hamvasztó helyiség mellett található a nagy előkészítő terem. Innen egy ajtón keresztül vezet az út a néhány lépcsőfokkal lejjebb fekvő, nagyon hosszú és szűk gázkamrába. A gázkamra falain zuhanyrózsák vannak, így a kamra egy óriási fürdőcsarnok látszatát kelti. A kamra lapos mennyezetén három légmentesen elzárható ablak van.

Az áldozatokat először az előcsarnokba vezetik, ahol azt mondják nekik, hogy a fürdőbe mennek. Itt levetkőznek, s tovább ámítják őket azzal, hogy két fehér köpenybe öltözött férfi mindenkinek törülközőt és szappant oszt szét. Utána a gázkamrába préselik őket. 2000 ember teljesen megtölti a kamrát, úgy, hogy ott csak állva férnek el. Azért, hogy ennyi embert beszorítsanak, gyakran a kamrába lőnek, hogy a bentlevőket arra kényszerítsék, hogy előre húzódjanak. Ha már mindenki a kamrában van, kívülről bezárják az ajtót. Ezután egy kis szünet következik, bizonyára azért, hogy a kamra hőmérséklete a kívánt hőfokot elérje. Utána gázálarcos SS-katonák másznak a tetőre, az említett ablakokat kinyitják, és bádogdobozokból port szórnak a kamrába. A dobozokon az alábbi felirat látható: "Cyklon zur Schädlingsbekampfung", és egy hamburgi gyár cégjelzése olvasható rajta. Ez valószínűleg egy olyan ciánkészítmény, amelyik bizonyos hőmérsékleten gázzá alakul át. E procedúra után három perccel a kamrában mindenki halott.

Még sohasem fordult elő, hogy valaki életjelet adott volna magáról. Elvileg csak a zsidókat gázosítják el, az árjákat csupán kivételes esetekben. Ezeket agyon szokták lőni. Mivel a görög zsidók közül a malária, a kiütéses tífusz pedig általában sok áldozatot követelt, ami által az elhalálozás rendkívül emelkedett, átmenetileg szüneteltették a szelektálást. Őket kivétel nélkül interkodiális fenolinjekció beadásával ölték meg. Az injekciókat egy egészségügyis altiszt adta be.

Az 1943. szeptember 7-ét követő héten Theresienstadból érkeztek transzportok családokkal. Velük - számunkra érthetetlen módon - egész kíméletesen bántak. A családokat nem válsztottak szét, senkit nem gázosítottak el, még meg sem nyírták őket, hanem úgy, ahogy megérkeztek, családonként helyezték el őket a láger egy elkülönített részében. Sőt, még a csomagjaikat is megtarthatták. A férfiaknak nem kellett dolgozniuk, a gyerekeknek megengedték, hogy iskolába járjanak, amelyet Fredy Hirsch vezetett - róla meg később szólunk. A hozzátartozókkal való levelezést megengedték. Csak a lágerfelügyelőjük szadista kínzásaitól kellett sokat szenvedniük, a köztörvényes Arno Böhmtől, aki a tábor egyik legaljasabb gonosztevője volt. Csodálkozásunk még inkább fokozódott, amikor láttuk, hogy ezekről a szállítmányokról hivatalos névjegyzék készült. E nyilvántartás különös címe a következő volt: "6 hónapos karanténban lévő cseh zsidók SB-transzportja".

Azt ugyan már tudtuk, hogy mit jelent az "SB" megjelölés (Sonderbehandlung: különleges bánásmód, azaz megsemmisítés), de a kiváltságos bánásmódra és a hosszú karanténidőre nem találtunk magyarázatot. . Megpróbáltunk beszélni a csoport vezetőivel, és elmagyaráztuk nekik, mi vár rájuk. Néhányan közülük, különösen Fredy Hirsch (a prágai Makkabi ifjúsági csoport egyik vezetője), aki az egész csoport teljes bizalmát élvezte, azt mondták, hogy amennyiben félelmeink bebizonyosodnak, akkor ők ellenállnak. A "Sonderkommando" emberei megígérték, hogy ha a cseh zsidók ellenállnak, akkor ők is azonnal csatlakoznak hozzájuk. Sokan remélték, hogy általános lázadást lehet szítani a táborban . A fiatalok énekelve mentek a halálba. Keserűen csalódtunk, hogy elmaradt a lázadás. A "Sonderkommando" mindenre elszánt emberei hiába vártak. Mellesleg e transzportból 500 idős ember még a 6 hónapos karantén időszaka alatt meghalt. Csupán 11 ikerpárt hagytak életben. Őket átvitték Auschwitzba, ahol biológiai kísérletek tárgyai lettek. Csupán orvosokat kíméltek meg.

A táborban volt egy un. Barakkírnok. Munkája különösen felelősségteljes. A mindenkori létszámot kínos pontossággal kell nyilvántartania. A foglyok nem nevekkel, hanem számokkal szerepelnek, így nagyon könnyen fordulhat elő tévedés. Egy ilyen tévedés azonban végzetessé válhat. Ha az írnok egy adott számot tévedésből halottnak jelent - ez a magas halálozási aránynál könnyen megtörténhet, és ténylegesen meg is történt -, akkor a hibát úgy korrigálják, hogy a kérdéses szám viselőjét utólag valóban kivégzik. Az átadott jelentést később már nem lehet kijavítani, a jelentett számnak hajszálpontosan meg kell felelnie a tényleges létszámnak. Az írnoki pozíció valódi hatalommal jár, sajnos ezzel nagyon gyakran vissza is élnek

A munkacsoportok (itt munka kommandóknak nevezik) parancsnoka a "kápó", aki a munkaidő alatt korlátlanul rendelkezik a neki alárendelt foglyokkal. Nemritkán előfordul, hogy a "kápó" a munka során megöl egy foglyot. Nagyobb munkacsoportoknál több "kápó" is van. Felettük áll a "főkápó". Korábban gyakran voltak "kápók" zsidók is.

Egy SS-szakaszvezető vette át a parancsnokságot az állomáson, aki azt mondta nekünk, hosszú út áll előttünk Egy dombtetőről megpillantottuk Majdanek barakktáborát, amelyet 3 méter magas drótkerítés vett körül. Két napon keresztül kizárólag arra oktattak, hogyan kell sapkánkat köszönéshez emelni, ha egy némettel találkozunk. Ezenkívül szakadó esőben órák hosszat végeztettek velünk sorakozási gyakorlatokat.

Az első napokban mindenekelőtt a tábori himnuszt kellett megtanulnunk. Órákon át kellett állnunk és énekelnünk:

Bajtay Péter által közölt nyersfordítás:

Aus ganz Europa kamen Egész Európából jöttünk
Wir Juden nach Lublin Mi zsidók Lublinba
Viel Arbeit gibt zu leisten Sok munkát kell végeznünk

Und dies ist der Beginn

 

S ez csak a kezdet

 

Um diese Pflicht zu leisten Hogy kötelességed teljesítsd
Vergiss Vergangenheit, Feledd el a múltat
Denn in der Pflichterfüllung Mivel a kötelességteljesítésben

Liegt die Gemeinsamkeit

 

Van a közösség ereje

 

Drum rüstig an die Arbeit Ezért fogd meg a munka végét
Ein jeder halte mit Mindenki együtt
Gemeinsam wollen wir schaffen Közösen akarunk termelni

Im gleichen Arbeitschritt.

 

Azonos munkalépésben

 

Nicht alle wollen begreifen, Nem mindenki akarja megérteni
Wozu in Reihen wir stehen Miért is állunk a sorban
Die müssen wir dann zwingen Ezeket kényszerítenünk kell

Dies alles zu verstehen

 

Mindezt megérteni

 

Die neue Zeit muss alle Az új idők mindenkit
Uns alle stets belehren Mindannyiunkat meg kell hogy tanítson
Dass wir schon nur der Arbeit, Hogy mi most már a munkáé

Der Arbeit angehören.

 

A munkáé vagyunk

 

Drum rüstig an die Arbeit Ezért fogd meg a munka végét
Ein jeder halte mit, Mindenki együtt
Gemeinsam wollen wir schaffen Közösen akarunk termelni
In gleichen Arbeitsschritt. Azonos munkalépésben

 

Az esti parancsfelolvasáskor az SS-katonák bántalmaztak bennünket. Órák hosszat álltunk, és a nehéz napi munka után a himnuszt kellett énekelnünk. A dalt egy öreg zsidó karmester, az ostoraikat és botjaikat sűrűn használó SS-legények hahotája közben, egy közeli ház tetejéről dirigálta.

Eckstein szeredi rabbi tragikus módon pusztult el. Egy este késve érkezett a parancsfelolvasásra, mivel erős hasmenése miatt WC-n volt. A szakaszvezető parancsára kétszer fejjel lefelé mélyen belelógatták a WC nyílásába, utána hideg vízzel lelocsolták, majd agyonlőtték.

1942. június 27-én leadtam rabruháimat, helyettük civil ruhát kaptam, s egy transzporttal Auschwitzba utaztam. Az auschwitzi tábor bejáratánál az "Arbeit macht frei" felirat köszöntött. Röviddel később lenyírtak bennünket, ruháinkat a lublinihoz hasonló rabruhákra cserélték ki, és miután személyi adatainkat is felvették, fogolyszámainkat a bal csuklóra tetoválták, s így az auschwitzi koncentrációs tábor szabályos "politikai foglyai" lettünk. Néhány heti kínzó munka után félelmetes kiütéses tífusz járvány ütött ki a táborban. A legyengült foglyok százával hullottak el. A tábort lezárták, és a Buna építkezést beszüntették. Azokat, akik munkahelyükön még életben maradtak, 1942. július végével kavicsbányába küldték, munkára. A takarító kommandónál megszerzett viszonylag kényelmes beosztásomat röviddel később elvesztettem, s büntetésből Birkenauba helyeztek át, ahol másfél évet töltöttem. 1944. április 7-én társammal együtt sikerült megszöknöm.

 

Az európai zsidóság emberveszteségei a második világháború idején

Ország
Zsidó lakosság száma eredetileg
Elpusztult zsidóság száma
Elpusztult zsidóságaránya (%)
Ausztria
185.000
50.000
27
Belgium
65.700
28.900
44
Bulgária
50.000
- -
- -
Cseh-Morva Prot.
118.310
78.150
66
Dánia
7.800
60
0.7
Észtország
4.500
2.000
44
Finnország
2.000
7
0.3
Franciaország
350.000
77.320
22
Görögország
77.380
67.000
86
Hollandia
140.000
100.000
71
Jugoszlávia
78.000
63.300
81
Lengyelország
3.300.000
3.000.000
91
Lettország
91.500
71.500
78
Litvánia
168.000
143.000
85
Luxemburg
3.500
1.950
56
Magyarország
825.000
569.000
69
Németország
566.000
141.500
25
Norvégia
1.700
762
45
Olaszország
44.500
7.680
17
Románia
609.000
287.000
47
Szlovákia
88.950
71.000
80
Szovjetunió
3.020.000
1.100.000
36
Összesen:
9.796.840
5.596.029
60

 

Zsidó irodalom

 

A régi héberek nemzeti irodalmának egy része, amely vallási jelentőséggel bír, vagy amelynek gyűjtői ilyent tulajdonítottak, reánk maradt. Ezen irodalom vallási és erkölcsi eszméinek nagyságánál és erejénél fogva a keresztény és mohamedán népekre világtörténeti jelentőségű befolyást gyakorolt és eszméi ma is a művelt emberiség vallási és erkölcsi életének alapját teszik. A bibliai tudományban jelenleg uralkodó elmélet szerint a Zsidó irodalom legrégibb alkotó részei énekek voltak, amelyek a kánaáni népek elleni harcokról szóltak. Ilyen a Debora éneke (Bírák k. V.) és ilyenek a töredékek, amelyek az Örökkévaló harcainak könyvéből (Móz. IV. k. 21., 14.) s az Igazak könyvéből (Jós. 10., 12-13., Sám. II. k. 1., 18-27.) reánk maradtak.

A történeti irodalom valószínűleg genealógiai följegyzésekből fejlődött ki. E történeti irodalmat használták fel a szentírásban meglevő történeti könyvek (Pentateuchus, Józsua, Bírák, Sámuel és a Királyok könyvei) szerzői, akik Izrael és Juda történetét a próféták világfelfogása alapján dolgozták fel. A legrégibb részeket a Mózes I. könyvében, a Bírák és Sámuel könyveiben olvassuk. A prófétai irodalom kezdetei a Kr. e. IX. sz.-ba nyúlnak vissza, fejlődésének tetőpontját pedig Ézsaiásban érte el. A világi költészetnek csak kevés maradványa van meg, mivel a zsidók csak azt őrizték meg, ami vallásos jelentőséggel bírt. Ezen világi költészetnek nevezetes terméke az Énekek éneke, amelyet azonban némelyek a második templom korába helyeznek.

A héber költészet sem az időmértékes, sem a hangsúlyos ritmust, valamint a rímet nem ismeri. Történtek ugyan kísérletek az előbbinek kimutatására, a legnevezetesebbek, amelyeket Bickell, Ley és Grimme H. tettek, de sikertelenül. A héber költői művek a prózaiaktól a parallelizmus által különböznek, amely alatt a gondolatok párhuzamos kifejezése értendő. Megtaláljuk ezenkívül néha a strófákra való felosztást, amelyet néha külsőleg a refrén jelöl meg.

A bibliai korszakot követő Zsidó irodalom tartalmaz nagyobbrészt vallásos tárgyú, kivált a bibliai irodalomból kiinduló műveket, de felkarolja az emberi tudás csaknem minden egyéb ágát is. Könnyebb áttekintés kedvéért négy szakaszra osztjuk történetét, mely szakaszok mindegyike több történelmi korszakra terjed ki és különféle irányokat tüntet fel.

Első szakasz (ó-kor)

Ezrától egész a talmud befejezéséig (Kr. e. 444-től a Kr. u. V. század végéig). Ezen korszak irodalmi tevékenysége majdnem kizárólag a bibliához fűződik s a zsidóság fejlődését mutatja, amint Mózes törvényét és a próféták tanításait értelmezi és tovább vezeti. A babiloniai fogságból való visszatérés óta szokásossá vált nyilvános tórafelolvasás, melyet Ezra kezdeményezett és melynek alkalmával a felolvasott szakaszt a zsidók akkori népnyelvére, az arameusra fordították, tartalmát pedig értelmezték, alapját vetette az idővel nagy birodalommá fejlődő targumnak és midrásnak. Az előbbi által a nép könyve lett a biblia, az utóbbi által irányadó és zsinórmérték a vallásos és etikai életben.

A zsidó állam újra felélődése második korszakában kibővült a régibb irodalom, mindinkább kiszélesedett a vallásos gyakorlatra, erkölcstanra s az akkori általános tudományos felfogásokra vonatkozó új elemekkel. A tudósoknak nyelve, mely eleinte a héber volt, lassanként elveszti régi tisztaságát. Nagy Sándor utáni korszakban a görög nyelv kezd uralkodni, mely kivált az egyiptomi zsidók közt nagyobb irodalmi műveket hoz létre . Ez az un. alexandriai irodalom, részben költői formákban ismerteti, dicsőíti, védelmezi vagy bölcsészetileg megokolja a zsidóság tanait és múltját. Legnevezetesebb terméke a bibliának görög fordítása, a Septauginta, mely az apokrifákat is felkarolja, zsidó hagyományokat és görög mitologiát olvasztottak egybe műveikben.

A zsidó állam bukásával (Kr. e. 70.) a zsidóság szellemi életének vezetése a rabbi Jokhánán ben-Zakkái által Jamniában (Jabné) alapított iskolára szállt, mely lemondva az állami és nemzeti aspirációkról, tisztán vallási és erkölcsi téren látta a zsidóság hivatását. A még mindig szóban tárgyalt hagyomány és egyéb vallási tan, kivált Hillel és tanítványai által rövid, szabatos tételekbe foglaltatott, melyeket misnának, a tanítókat pedig, kik ezeket kidolgozták és tovább adták, tannaitáknak (tánnáim) nevezték. A tannaiták hosszu sorát nemzedékek szerint szokták csoportosítani; összesen mintegy 200-nak a neve maradt ránk. Köztük a legnevezetesebb Akiba, Simon ben-Jokhái. Az élő szóval tanított, csak itt-ott magánjegyzetekben letett hagyományos tanokat Júdy ha-Nászi végleg rendezte és írásba foglalta (körülbelül Kr. u. 200.). Az ő műve a misna fölöslegessé tette és a használatból kiszorította a többi hasonló irányú gyűjteményeket és ezentúl föltétlen mértékadóvá vált.

A misna, mely sok esetben a különböző véleményeket egymás mellé állítja a nélkül, hogy döntene és a forrást vagy a megokolást elhallgatja, csakhamar maga is szorult magyarázatra. A gemárá a misnához, illetve annak egyes pontjaihoz csatolva, alkotja a talmud (l. o.) nevü két rendbeli gyüjteményt, melyek közül kivált a babiloniai a rabbinikai zsidóság tudományos hitéletének fő forrása lett.

Második korszak (VIII-XV. sz.)

A talmud lezárása után a babiloniai főiskolák (Szurában és Pumbaditában) a zsidó szellemi élet gyúpontjai. Az élükön álló gáonok (Szaádja, kinek arab bibliafordítása és Emunót-vedéót [hit és bölcselkedés] c. vallásbölcsészeti könyve ránk maradt, Serira, kinek hires körlevele a gáonok történetének fő forrása, ennek fiai Hai, Sámuel ben-Khofni stb.) a VIII-XI. sz.-ig a zsidóság elismert tekintélyei, kiket messze földről megkerestek, hogy vallás dolgában, vagy tudományos kérdésekben döntsenek A gáonok korába esik a midrás-irodalom virágzása is.

Ekkor szerkesztették a Midrás rabboth c. gyüjteményt, mely a talmudkori tekintélyek szétszórt megjegyzései tartalmazza a pentateuchoszhoz, valamint az öt tekercshez, a Tankhumá , a Lekach-tób címü nagyobb és számos apróbb midrás-gyüjeményeket . Az ez idő körül keletkezett karaiták, kik a hagyomány mellőzésével a szentírás szószerinti értelmét ismerték el vallásos életük egyedüli zsinórmértékéül, a bibliamagyarázatuak új, tisztán grammatikai és értelmi módszerét kezdik megalapítani, mely a köztük és a rabbanita zsidók közti sűrű és heves hitvitákban az utóbbiakat is a héber grammatika és a bölcsészet terére vezeti A karaita hitszakadásnál sokkal behatóbb következményekkel járt az iszlám terjedése, mely új irányt és lendületet adott a zsidó szellemi életnek. A Kyrenében (Kairuán) mint fejedelmi testorvos élő Izraéli Izsák (megh. 940.) hírneves volt a gyógyászat, bölcsészet és héber nyelvészet terén; arab nyelven irt munkái közül hét orvosi műve latin fordításban jelent meg .

Miután az arabok meghódították Spanyolországot, a zsidóság szellemi élete és vele irodalma új virágzásnak indult a pirenei félszigeten. A XI. sz.-ban Hajjug Jóda, mint a héber grammatika igazi megalapítója, felfedezi, hogy minden héber szógyökér három mássalhangzóból áll.

Jellemző a spanyol virágzási korra, hogy benne a héber nyelvészeti (felemlítendő egyebek közt még Ibn-Dsikatilla Mózes és Ibn-Balaam Jehúda), a költői és bölcsészeti irodalom jut túlsúlyra, bár a talmud-irodalmi munkásság sem szünetelt. E éren kiválik öt Izsák nevű férfiú: Izsák ben-Bárukh Albalia Granadában (megh. 1094.), a sevillai király udvari csillagásza és birodalmának főrabbija; Izsák ben-Jehúda Ibn Giát (megh. 1089), az akkoriban virágzó lucenai község rabbija, ki zsinagógai költeményeket és egy Háláchot (vallásos szabványok) c. munkát hagyott hátra; Izsák ben Róben Barcelonából, ki mint fordító és talmud-kommentátor jeleskedett; Izsák ben Mózes Ibn-Sakni, ki Babilóniában, mint a pumbaditai főiskola elnöke (gáon) fejezte be életét. Mindezeknél jelentékenyebb Izsák ben-jókob Alfaszi (Fezből) (megh. 1133), kinek Halachot c. talmudi kompendiuma, szerzője nevén (Alfaszi, vagy Rif) döntő tekintéllyel bírt a későbbi korokban is.

A spanyol tudósok buzgalma felkarolja a történelmet és földrajzot is. A Zsidó irodalomnak legünnepeltebb alakja: Mózes ben Maimun (Maimonidesz, 1135-1204), ki úgy a talmudi törvények kodifikációja, mint bölcsészeti felfogása és megokolása által szerzett hírnevet. Munkái rendkívül tekintélyre tettek szert és csakhamar elterjedtek az egész zsidóságban, melyre nézve korszakot alkottak. Halála után azonban annál hevesebben támadták meg merész, új bölcsészeti nézeteit és döntéseit.

Salamon ben Aderet (1305) Barcellonában kimondta az átkot azokra, kik 25 éves koruk előtt bölcsészeti munkákat olvasnak. Ezt követte a Makhiri vezetése alatt álló ellenpárt ellen-átka Montpellierben midazokra, kik gyermekeiket a tudománytól visszatartják. A bölcsészeti felfogás utat tört magának a szentirásmagyarázatokba is, különösen az apologetikus iratokban. Apologetikus munkák elősegítették a zsidó vallás rendszeres összefoglalását, aminőt Menáchem ibn Zerách Cédá láderech (Útravaló) című kompendiuma és Khászdái Kreszkasz Ór Adonáj (Isten világossága) c. vallástani munkája, mely Spinozára is gyakorolt hatást. Észak-Afrikában ez időtájt a Durán-család fejt ki apologiai irodalmi tevékenységet.

A politikai elnyomás alatt a kedélyeket a miszticizmus és ez a kabbalisztikus irodalom talaját termékenyítette meg. A pirenei félszigeten még az 1492-iki nagy üldözés alatt is él a zsidó irodalom egy kiváló alakja, Don Jicchák Abrabánel (Abravanel, szül. Lisszabonban 1437., megh. Velencében 1509.), egy ideig V. Alfonso portugáliai király bizalmas embere, ki a zsidók kiűzetése után Olaszországba költözött és kinek kivált bibliakommentárja nevezetes. Kortársai Spanyolországban több kiváló talmud tudós mellett: a vallásbölcsész Ábrahám Bibago (1446-89), Jicchák Aráma, az Akédat Jicchák c. homiliaszeerü tórakommentár szerzője.

Francia- és Németországban, hol a zsidók szellemi élete már a sűrű érintkezés folytán egymás befolyásolva, meglehetős párhuzamosan haladt, a Zsidó irodalom sokkal inkább megmaradt a régi hagyomány medrében és leginkább szentírás- talmud magyarázatot ölel fel. Első nagyobb tekintély volt itt Gerson ben Júda , ki a talmudhoz kommentárt, zsinagógai énekeket (szelikhot) és döntvényeket irt és a wormsi rabbi gyűlésen elfogadott rendszabályaival (tekánot) az egész európai zsidóság által elfogadott üdvös újításokat hoz be Kortársai közül kiemelendők: Eleizer hággádól, a bibliamagyarázók, Simon és Jószéf Kárá, Menachem ben Chelbo; David ben Mesullám, Kalonymos ben Judá, Sámuel ben Judá és bonni Efraim zsinagógai költők (pájtánok), kik korunk történelmi eseményeit, a keresztes hadjáratok borzalmas zsidóüldözéseit is ecsetelik. Rási talmudmagyarázata oly népszerüvé lett, hogy az iskolákban is rendesen tőle indultak ki és a több mint kétszáz éven át folytatott értelmezését és kiegészítését a «toszafót»-ban (toldalék) gyüjtötték össze.

Az 1242-iki évben Párisban 24 kocsi talmudpéldányt elégettek és üldözőbe vettek a zsidó irodalmat, melynek azonban még mindig akadnak művelői. Németországban 1223. Mainzban nagy rabbigyülést tartanak e kor rabbijai, kik közül legkiválóbb Rothenburgi Méir . E kor német tudósaitól többnyire responzumok, rituáliák, moralista munkák maradtak ránk. A középkori zsidó irodalmi hagyatékok nagy része még kiadatlanul hever a különféle nagy könyvtárakban.

Harmadik korszak (XVI-XVIII. sz.)

Ez a korszak pangást tünet fel az irodalom minden terén, ahol mindinkább kiapad a teremtő erő. Másrészt azonban a könyvnyomtatás általánosabbá teszi az irodalmi ismereteket, melyek többnyire a talmudi tudományokra s a kabbalára szorítkoznak. A török birodalomban már korán keletkeznek héber nyomdák Konstantinápolyban, Szalonikiban és Drinápolyban. Itt leginkább a spanyol száműzöttek hatása érezhető az irodalomban; élénk irodalmi összeköttetés keletkezik Német-, Olasz- és Lengyelországgal. A tudósok egymás közötti levelezése bő történelmi forrásul is szolgál. De a bevándorlók már a bennszülöttek között is találtak jelentékeny tudományt. Mósa Kapsali (1480), kit II. Mohammed szultán főrabbivá nevezett ki és aki a mufti jobbján ült a divánban, heves tollharcot folytatott Jószéf Kólonnal. Világi tudományáról hires volt Elia Mizráchi (1520) Konstantinápolyban, ki magyarázatot irt Rásihoz és a Szemághoz, számos döntvényt kibocsájtott (megjelentek két gyüjteményben), a karaitákkal is érintkezett; irt responzumokat, toldalékokat és Mósé Coucy Szefer Hamicvotjához és matematikai munkákat, melyek egyikéhez Sebastianus Münster irt jegyzeteket. A karaiták között sokoldalu világi irodalmi tevékenységet fejt ki Kaleb ben Elia Afendopolo (meghalt 1500 táján).

A talmud tudomány terén Jakob ben Chábib említendő, az Én Jákob c. haggadai gyűjtemény összeállítója. Jákob bé-Ráb, a papi ordinációt akarta újra feleleveníteni, hogy így egységessé tegye a zsidóságot és gátat emeljen az ál-messiási üzelmek ellen, melyek mindinkább elszaporodtak. A talmud tudósoknak igen nagy sora csatlakozik az előbbiekhez, kik többnyire novellákat (chiddusim) írtak a talmudhoz v. responzumokban fejtették ki nézeteiket. Móse ben Jószef Hámon, II. Szolimán orvosa nyomatta az 1546-iki bibliakiadást Rási kommentárával és az arám, arab és persa verziókkal. A zsidó tudománynak egy másik nagy mecénása volt Törökországban Don Jószéf Nászi, naxoszi herceg, ki Konstantinápolyban iskolát alapított, nagy könyvtárt szerzett és azt a kutatók rendelkezésére bocsátotta; tudósokkal személyes barátságban állott és ezekkel vallásbölcsészeti beszélgetéseket folytatott. A talmudi tanulmányok egyoldalúságának reakciójaképp mind nagyobb arányokat olt a Kabbala terjedése az irodalomban. A kabbala most mát nem azon fokon van, mint Spanyolországban, hanem ment minden filozófiai elemtől. Két századon át tart e szellemi tespedés, mellyel együtt járt az aszkétikus életmód. Rajongók messiásokként lépnek fel és közhitelre találván, országokat járnak be s még a pápa és császárok figyelmét is magukra irányítják. Ezek egyike, Dávid Reubeni azt híresztelte magáról, hogy ő testvére az Arábiában élő, elveszettnek hitt harmadfél törzs királyának és mindenütt hitelre talált. VII. Kelemen pápa kitüntette és III. János portugál királyhoz ajánlotta a törökök elleni segítségre. Portugáliában Salomo Molcho őt messiásnak hirdeti és prédikációkban, melyek Szalonikiben jelentek meg (1520), dicsőíti a kabbalát és Reubeni tanait, melyeket ez (kéziratban levő) úti naplójában hirdetett. A kabbala ezen újabb irodalma mély sűlyedést jelez a spanyol kabbalához képest; bölcsészet helyett csodatanná lesz, mely messiásról, égi jelenségekről, szellemekről s bűvölésről szól. Módszere a szentírási betű rejtvényfejtegetés, mely fölveszi, hogy a szentírás egyes betűinek, illetve azok számértékének és elhelyezése módjának, mélységes jelentősége van. A kabala leginkább Lengyel- és Olaszországban terjedt el. Hogy mélyebb gyökeret nem vert a rítusban, annak köszönhető, hogy Káró Jószéf (1488-1575) épp e korban állította össze nagy talmudi kódexét a Béth Jószéfet, mely kommentárt képez a Turhoz és melynek kivonatát a Sulkhan Áruchban írta meg. Ez lett azóta a zsidó vallásos életnek legelismertebb törvénykönyve.

Az amsterdami műveltség elhatott Angliába is. A londoni község rendesen az amsterdami tudósok közül választott rabbit. Az ilyen volt (1701 óta) Neto Dávid (1654-1728), ki széleskörű műveltséggel bírt és mint orvos és szónok is kivált; irt polemikus és apologetikus iratokat, a peszachünnep történeti jelentőségéről (Pascalogia) olasz nyelven és a Matte Dan címü vallásbölcsészeti (héber) munkát, mely a karaitákkal szemben a hagyomány ősrégi voltát vitatja; e mű utolsó, csillagászati fejezetében Kopernikus s Descartes elméleteit igyekszik cáfolni. Hollandiában élt Da Costa Uriel, ki a rabbinikai zsidóság ellen lépett fel (portugál nyelven irt A farizeusi tan megvizsgálása c. könyvében) és Spinozza is.

A spanyol és portugál zsidók közül többen mint költők is szerepelnek honi nyelvükben. Mint első szefárd (portugál-rítusú) zsidó-költő Melo Abenatar Dávid említendő, ki a zsoltárokat spanyol versekre fordította ; de Gomez Antonio Enriquez, a «zsidó Calderon» 22 spanyol vígjátékot irt, melyek közül néhány Madridban, abban a hitben, hogy régi keresztény költők művei, színpadra is került. Bibliai anyagot ölel fel Simson c. hős- és La prudente Abigail c. drámai költeménye. Amsterdamban írói akadémia is keletkezett de Belmonte Manuel kezdeményezésére (1676.), ki a spanyol kormány rezidense lett Hollandiában. Az akadémiai versenyek pályabírái között volt: Isaac de Rocamora, ki mint marannos (ál-keresztény) Mária osztrák császárné gyóntatójává lett, aztán visszatért a zsidóságra. Ezen akadémia mintájára még más harminc irodalmi társaság keletkezett Hollandiában.

De Oliveyra Salomo amsterdami rabbi (1650-1708) Sársot Gáblut c. rímlexikonában a héber metrika szabályait tárgyalja és irt egy retorikát Ajelet Ahábim cím alatt, mely példaképen az Iszák feláldozását így tárgyalja; számos grammatikai tankönyv származik tőle héber és portugál nyelven.

A XVI. sz. közepén, mikor a zsidóság legszomorúbb napjait élte, először lép az irodalomban a szláv Kelet előtérbe, melyet a Németországból kiűzöttek felkerestek. A tudományos szellem egyszerre felvirágzik itt, a zsidók a külföldi egyetemekre és keresztény iskolákba küldik fiaikat; a spanyol zsidó műveltség itt is ápolókra talál; de végül az ellenreformáció csirájában fojtotta el a zsidók művelődését, törekvéseit és szellemi életük ismét a talmud tanulmányra szorítkozott. Itt a talmud tudomány új módszert, a vitatkozót (pilput), teremtett magának, melynek eredetét a prágai Pollak Jákob (megh. 1530.) és tanítványa Schna Salamon (1557) személyéhez fűzik.

Ezek irodalmi munkát nem hagytak hátra. A talmudnak ilyetén szellemeskedő, éles elméjű fejtegetése minden más szellemi tevékenységet háttérbe szorított. Az irodalom hanyatlásához hozzájárult, hogy a zsidóság elzárkózottan élt és a német nyelvet, melyet magával hozott, szláv szavakkal és fordulatokkal keverte és jargonná (zsidó-német, jüdisch-deutsch) tette.

Vilnai Elia (1720-97), a «gáon», szakított kora hagyományos tanulmánymódszerével. A jellemre, tehetségre és mély tudományosságra nézve egyaránt jeles férfiú, ki bátran fellépett a khaszidok rajongása ellen, elsőnek hangsúlyozta e korban a biblia és nyelvtan tanulásának fontosságát, a talmud egyszerűen szó- és észszerinti tanulmányozása és szövegének kritikai megállapítása szükséges voltát és behatóan foglalkozott az aránylag elhanyagolt jeruzsálemi talmuddal (életét és műveit l. _Heschel J., Eliót Elijáhu, Vilna 1856 és Fiu J., Kirjá Neemáná 133. old.). A vilnában született, de Budán (1686-ig) nevelkedett Askenázi Cevi Hirs (Chákám Zevi, 1656-1718) szarajevói, hamburgi, amsterdami és végül lembergi rabbi ugyancsak e téren működik, nevezetesen a Nehemja khájun álmessiás, valamint a khászidim elleni fellépéséről irt.

A XVI. sz. első felének sajátságos terméke a zsidó-német nyelvü irodalom, melyben csak újabban ismerték fel az egykorú és régibb német nyelv elavult alakjait. Zsidó-német bibliafordítás már 1540. jelent meg Cremonában és azóta különféle szerzőktől Augsburgban (1544), Konstanzban és Amsterdamban (1676). A nagy elterjedésnek örvendett Teutschchumes, melyet Brzesk Löb a konstanzi fordítás alapján rövid beleszőtt magyarázatokkal készített Cremonában, 1560. nyomatott. Ennél még népszerűbbé vált a Jakob b. Jicchák Ceená u-reená c. könyve, mely a zsidó asszonyok legkedveltebb épületes olvasmánya volt (1. kiad. Basel 1590). A bibliának és az imakönyvnek rímes fordításai is közkézen forogtak. A XVIII. sz.-ban megtoldották az imakönyvet külön, asszonyoknak való zsidó-németimádságokkal (techina). Az épületes, népies olvasmányok közé tartozik számos erkölcstani (muszár-széfer) és történelmi munkákat tartalmazó könyv. Ide tartozik még a zsidó-német népdalköltészet, mely többnyire kesergő.

Negyedik időszak napjainkig

A Zsidó irodalomban új korszakot nyit meg Mendelssohn Mózes .A klasszikus tóra- és zsoltárfordítása megismertették a zsidókkal a német nyelvet és ezzel megnyitották számukra az utat a német művelődés terére, amelyre most mind sűrűbben lépnek és részt vesznek az emberiség általános szellemi munkájában. Ezentúl a Zsidó irodalomhoz csak azon munkákat számíthatjuk már, melyek zsidó vonatkozásúak és zsidó szerzőkről valók. Biblia- (és zsoltár-) fordítása héber kommentár kíséretében jelent meg (1783), mely világos irályban tartalmaz nagybecsű nyelvtani és stilisztikai megjegyzéseket és «Biur» (magyarázat) nevet visel, melyről tanítványai és munkatársai, kik e kommentár megírásában segédkeztek (Dubno Salamon, Wessely Hartwig, Homburg Herz stb.) «biuristák»-nak elneveztettek, mi azon egész iskolának is neve, melyet azok alkottak, kik példájukat követve, a nagy mester szellemében működtek. A meászfim-kör két osztrák tagjáé, Obornik Maieré és Detmold Sámuelé és érdem, hogy a teljes biblia német fordítását héber kommentárral kiadták az 1792-1809-iki időközben Bécsben. E körhöz tartozók csaknem valamennyien költészetet is művelték, fordítottak Gellert, Klopstock, Bürger, Herder, Schiller, Young, Ossian műveiből és megpróbálkoztak a héber drámaírással is.

Lengyelországban ismét a kabalizmus kapott lábra, még Dubno Salomo is hódolt neki, ki Mendelssohn házát otthagyva, hazájába visszament és mint vándorszónok nagy népszerűségre tett szert. Homiliáit az Óhel Jákob-ban a tórához, a Kókháb mijákob-ban a háftárákhoz gyűjtötte össze. Egyébiránt a kabbala már semmi nevezetesebb irodalmi terméket nem tud felmutatni. Inkább a talmud tudományi művek érdelmelnek figyelmet. Századunk első felében leghíresebb talmud tudósok: Bénet Mardokha (1763-1820) nikolsburgi, Eger Akiba (1761-1837) poseni és Szófér (Schreiber) Móse (l. o.) pozsonyi rabbi.

A zsidó önérzet emelésére Németországban Fränekl Dávid a Sulamit s Heinemann Jeremiás a Jedidja című folyóiratokat alapították. A zsidók művelődése érdekében 1819. egyesület alakult: Verein für Cultur u. Wissenschaft der Juden, mely folyóiratot is adott ki (Zeitschr. für die Wissenschaft des Judenthums, 1822), melyet Zunz Lipót, a modern zsidó tudomány megalapítója vezetett Az új korszak beálltával a zsidóság vallásos gondolkodása is átalakuláson ment keresztül. Mig egyesek a hagyományt minden változás fölött állónak hirdettek, mások éppen a zsidóság hivatása érdekében követelték, hogy a vallásos élet is alkalmazkodjék az új időkhöz. Az utóbbi irányban ugy gyakorlat, mint elmélet tekintetében úttörő volt Holdheim Samuel , a berlini reformközség rabbija (megh. 1860.), még inkább pedig Geiger Ábrahám . Azóta a zsidó tudomány minden ága: a biblia magyarázata és fordítása, héber nyelvészet, zsidó történelem, régészet, vallásbölcsészet, irodalomtörténet és könyvészet, a modern tudomány szellemében és eszközeivel dolgozó számos művelőt talált, kik közül a jelentékenyebbeket, kivált a magyarokat külön ismertettük.

A zsidó felekezeti és községi életet szolgálják azon nagyszámú zsidó folyóiratok (többnyire hetilapok), melyek minden zsidólakta országban, az illető ország nyelvén (olykor héberül) megjelennek és alkalmilag vagy külön mellékletben zsidó tudományos cikkeket is közölnek.

A zsidó irodalom Magyarországon

Jó részt rabbinikus színezetű, csak a múlt század óra kezd virágozni; a középkorban hazánkban az egyedüli iró Nagyszombati Izsák , ki 1421 előtt élt s a Minhágim (vallási szokások) c. gyűjteményes könyv szerzője. Kóhén Naftalu budai rabbi (megh. 1532 után) vallási döntvényei elvesztek, néhány töredék belőlük Katzellenbogen Méir padovai és Tám ibn Jachja konstantinápolyi rabbi könyvében maradt fenn. Szimchá Freudmann ben Chájim, a budai rabbitanács ülnöke, válólevelekre (get) vonatkozó adatokat gyűjtött, melyeket utóda Szimchá ben Gerzson budai rabbi használt fel. A vilnai származásu Kóhén Efráim budai rabbi irodalmi működésének emléke a Sáár Efrájim döntvénygyűjtemény (Sulzbach 1689). Shulhof Izsák ben Mózes budai tudós, később a prágai rabbinátus tagja, Buda visszafoglalásának volt szemtanúja és ez alkalommal szenvedett viszontagságait, s budai hitsorsosainak élményeit gyászdalokban és egy történeti visszapillantásban örökítette.

A budai József ben Sámuel imái és énekei 1731. hagyták el a sajtót. A XVIII. sz.-nak legkiválóbb írói hazánkban: Méir ben Izsák kismartoni rabbi, a három kötetes Pónim Meirot döntvénytár szerzője, ugyancsak ő írta a Kotnát Ór címü prédikációkat és az Ór Hágónust (Fürth 1766), mely talmudi novellákat tartalmaz.

A jelen században a talmud művelése mellett már a héber költészet és történet is lendületnek indulnak hazánkban. A talmudi tudományt terjeszti Eger Mesulám pozsonyi rabbi (megh. 1801.), kinek döntvénytára 1885. jelent meg (Varsó) és különösen Schreiber Mózes (l. o.) pozsonyi rabbi (szül. Majna m. Frankfurtban 1761., megh. 1839.), kinek Chátám-Szófer címü hatkötetes döntvénytára a magyar zsidók rabbinikus irodalmának legjelentékenyebb és mag is közbecsülésben álló műve. Ezrekre menő tanítványai közül igen sokan mint a talmud-irodalom jelesei válnak ki. Chorin Áron aradi rabbi kivált a zsidó hitújítás érdekében irt talmudi értekezéseket.

Kiváló héber költők voltak még Schönfeld Báruch Szenicről (1778-1853), Stark Leó Pesten, az Agudát Sosánim költői fordítások szerzője és Bacher Simon a pesti izraelita hitközség néhai pénztárosa, ki különösen mint magyar költemények héber fordítója tűnt ki. Héber tárgyú magyar költemények zsidó íróktól (Szegfy Mór, Friedmann S. Gyula) az Első magyar zsidó nap-naptárban és évkönyvben (Pest 1848) jelentek meg. A modern zsidó teológia, hitszónoklat és történetírás nyelvre és szellemre majdnem teljesen megmagyarosodtak; kiválóbb képviselőik: Löw Lipót, Kohn Sámuel, Bacher Vilmos, Kaufmann Dávid, Löw Immánuel és a budapesti rabbiképző intézetből kikerült fiatal rabbinemzedék.

Szokások, ünnepek

Számunkra talán ez volt a legérdekesebb dolog. Ahogy beléptünk a zsidó egyetem kapuján, mintha egy teljesen másik világba csöppentünk volna. Tudtuk, hogy olyan emberek, mint mi, de mégsem voltak olyanok. Nagy érdeklődéssel kérdezgettük őt Lózsi Ferenc egyetemi tanárt szokásaikról.

"A fejfedés nem egyféle szentírási parancslat, nők, férfiak egyaránt hodják, istenfélelemből. Ez lehet akármi ami a hajat eltakarja. Sapka, paroka, mindegy." "... nem szokás a szabad ég alatt hajadonfőtt járkálni (orach chajim). Bár a bölcsek soha nem foglalták törvénybe, az szokás, hogy sohasem járunk fedetlen fővel, több ezer éves, már a zsidóság jelképe lett. A befedett fej a régi rómaiak idejében a szolgaság jelképe volt, a zsidók átvették ezt a gyakorlatot, Isten házában, imádkozás közben vagy bármikor, ha Isten nevét említik"

"A körülmetélés pedig torai parancsolat, Mózes 5 könyvében. 8 napos korukban a fiúgyerekeket körül kell metélni, ez egy szövetségkötés az Örökkévaló és az ember között. Sokan kérdezték, akkor miért nem teremtette Isten úgy az embert, hogy eleve körül legyen metélve. Azt mondják egyesek, hogy az ember magára veszi ezt a szövetséget és ő tesz tevőlegesen valamit, hogy ez a szövetség megköttessen."

"A mise itt nem mise, imának hívják (héberül tfila ). Naponta háromszor kell imádkozni, vannak olyan imarészek amik csak akkor mondhatók el, ha meghatározott tíz ember jelen van. A nők elkülönítve vannak a férfiaktól, már a jeruzsálemi szentélyben is külön helységben voltak nehogy elvonják a férfiak figyelmét az imától. A nők imaszíjat viselnek, vagy a karjukra kötik, vagy a fejükre"(ld.kép)"

"A mezúza átvitt értelemben az a pergamentekercs, amelyet a jobb ajtófélfára helyeznek, rézsút a bemenet felé. (a Zsidó egyetem kapujánál is van!) .A tekercset fa vagy fémtokba helyezik, azt összecsavarják, a ráírt szöveget a végétől az eleje felé. Minden bejárati nyílásra vagy ajtóra kell szögezni, úgyszintén az udvar kapujára is. A mezuza ősidők óta jelöli a zsidó otthont és hirdeti a házon, hogy zsidók laknak benne. De magukat a zsidókat is emlékezteti, valahányszor belépnek otthonukba, vagy elhagyják azt. Emlékeztet Isten létére, egyetlen voltára valamint kötelességeikre"

"Péntek estétől, mikor feljön a hold egészen szombat estéig szünnap van. Ilyenkor az emberek nem nyúlhatnak pénzhez, nem dolgozhatnak. Szombaton elmennek a siratófalhoz és férfiak és nők külön imádkoznak."

" csak azokat az állatokat szabad enni amelyeknek 1. Hasított patájuk van, és amelyek 2. kérődznek. Az összes többit tilos. Nem elég, ha az állat csak az egyik kritériumnak felel meg. A tiltottak név szerint fel vannak sorolva, ilyenek pl: teve, disznó, nyúl. Megfelelnek : birka, marha kecske, szarvas.

Csak azokat a halfajtákat szabad enni, amelyeknek uszonyuk és pikkelyük van. Tilos : homár,osztriga, garnéla rák, kagylók és rákok a szárnyasok közül, miután nincsenek közös jellemzőik, amelyek alapján megengedett vagy tiltott kategóriába lehetne sorolni őket, a Tóra megadja a tiltottakat. Tiltottak a többnyire ragadozók, vagy ragadozó módjára táplálkozók : keselyű, holló, sólyom, bagoly, strucc, pelikán, gólya. Megengedettek : tyúk, pulyka, liba, kacsa, galambfélék"

"A kinézetről ezt mondták: "Szakállad végét ne csúfítsd el!"(Mózes). Világosan úgy értelmezhető a szakasz, mint a borotva, penge vagy kés használatának , következésképpen a borotválkozásnak a tilalmát.technikailag tulajdonképpen csak az ötszögletre vonatkozik a tilalom, az állra, a szemek melletti és alatti területre." "A napoknak nincs neve, 1-7 ig van számozva, csak a szombatnak van külön neve, holdhónapokban számolnak, 29-30 naposak, de nem esnek egybe a keresztény hónapokkal."

"A temetés során ékszereket nem temetnek a halottal, mert úgy gondolják, mindenki egyforma a halál után. Hamvasztást, boncolást nem engedélyezik, mert várják a feltámadást, és ahhoz egészben kell lennie az emberi testnek."

"A halálbüntetésről : jeruzsálemi szentély idejében volt, 71 tagú felső bíróság hozhatott halálos ítéletet. A zsidók négyféle halálbüntetést ismertek: kard, fojtás, megkövezés, égetés."

A további ünnepeket úgy gondoltuk, nem írjuk le, mert érthetőbb az eredeti forrás szerint.

A CHANUKKA CSODÁJA

Ha egészen személytelenül akarjuk megfogalmazni a chanukka jelentőségét, mondjunk el csak ennyit: egy kicsiny nép a maga ősi hagyományaiért, a maga hitének és életformájának szabadságáért harcba száll és győz a belső visszavonás és külső elnyomás aránytalan túlereje ellen. Békés földművelők, jámbor papok, akiknek még fegyverük is alig-alig van és sem tudásuk, sem gyakorlatuk a hadvezetéshez, legyőzik a Nagy Sándor katonai iskolájában felnőtt tábornokokat, a hadviselés művészeit.

Bárhogy magyarázzuk is az eseményeket, bárhogy is igyekszünk azokat a józan ész eszközeivel hozzáférhetővé tenni, mégis csak azt kell elmondanunk: csoda, a lélek, a hit, a meggyőződés erejének csodája volt ez a küzdelem és csodája annak a Láthatatlannak, akinek kormányzó akaratát emberi küzdelmeinken, tépelődéseinken, fájdalmainkon át csak oly ritkán adatik meg észrevennünk. A makkabeus hősük diadalútjában szinte hallani véljük az előttük láthatatlanul ott haladó Isten dübörgő lépteit. Ha a makkabeusok tehát akármilyen eszméért szálltak volna harcba az elnyomás ellen, akkor is csodálatos és bátorító példaadás lenne a győzelmük. De ők nem "akármilyen" hitért harcoltak, hanem azért a hitért, amely legszentebb kincse ma is a felfelé és előre tekintő emberiségnek: az Egyisten hitéért. És itt ismét arra kell gondolnunk, hogy a legfőbb ellenség talán nem is a külső ellenség: Antiochus Epiphanes volt, hanem a zsidó népen belül a gyöngéknek, a hitükben megtántorultaknak, az alkalmazkodóknak, a "korszerű"-eknek ijesztően nagy tömege. Antiochus Epiphanes elnyomása talán elmúlt volna a makkabeusok felkelése nélkül is, aminthogy végül is önmagában omlik össze minden zsarnoki gőg, - de ha a hellénisták győztek volna, ha a Jeruzsálembe zarándoklókat a szent városban ugyanúgy bálványképek, hierodulák, pogány szertartások fogadták volna, mint bármely másik szír város helyi istenének szentélyében, akkor ez belsőleg vetett volna véget a zsidó vallásnak, de a zsidó vallással együtt az egyistenhitnek is.

Akkor nemcsak mi, késő unokák, nem hirdetnők most templomaikban az Egyisten hitvallomását, de nem születhetett volna meg a kereszténység és az iszlám sem. Mélységes történeti igazságszolgáltatás rejlik ezért a katolikus egyháznak amögött az állásfoglalása mögött, hogy szentjeinek sorába iktatta a makkabeus vértanúkat, Hannát és hét gyermekét, évről évre felújítván emlékezetüket, és hogy a makkabeusok könyveit a maga szent könyveinek sorába is iktatta. Valóban "szent"-jei a makkabeusok mindenfajta vérségi, népi és hitbeli kapcsolaton túl a magasabbrendű emberiségnek, az Istent-hívő, ideálokért lelkesedni tudó, eszményekért küzdő, a szellemi értékekért áldozni akaró emberek közösségének. És végül még egy fontos tanítást tartogat számunkra ez a történet. Mintha mindaz, amit most elmondtunk, az ősi, szentírásunkban gyökerező zsidó történeti világképet igazolná. Itt, ezen a ponton találkozhat csodálatos szintézisben modern kutatás és ősi hit, a kritikai történész józansága és a vallásos hívő rajongó csodavárása. A makkabeus szenvedések és küzdelmek értelmezésében elfogadhatjuk ez események legelső krónikásainak magyarázatát: szenvedés és megszabadulás, gyász és megváltás nem kívülről, hanem belülről születik, belülről éri a közösséget.

Amiképpen nem volt véletlen a görög elnyomás, mert hiszen zsidó emberek hűtlensége, a zsidó társadalom gyöngesége adott módot és ürügyet az üldözésre, azonképpen szükségszerű volt a megváltás is abban a pillanatban, amikor a makkabeus hősök nyomában szent harcára indult az új életre ébredt zsidó nép. Mintha történetünknek ez az epizódja is a prófétai tanítást akarná igazolni: "Egy pillanatra ha el is hagytalak, nagy irgalmamban magamhoz ölellek ismét. Haragom túláradásában, ha el is rejtém orcámat előled, szempillantásig tart csak felgerjedésem, de végtelen irántad való szerető irgalmam: így szól megváltód: az Úr!"

 

Zsidó újévek - Naptárunk történetéről -

Ne csodálkozzunk a címünkben szereplő többes számon: a zsidó hagyomány szerint ugyanis minden esztendőben több újév is található. A Talmudnak az újesztendőről szóló traktátusa (héberül Ros Hasaná) éppenséggel így kezdődik: "Négy újesztendő van. Niszán (az első tavaszi hónap) elseje a királyok és az ünnepek újéve, elul (az utolsó nyári hónap) elseje a tizedek újéve, tisri (az első őszi hónap) elsején minden világra jött lélek (minden élő) elvonul Előtte, mint a sorozásra váró katonák, s (végül) svát hónap elsején, mások szerint 15-én van a fák újéve."

Mielőtt a zsidó naptári rendszerről szólnánk, vizsgáljuk meg a mezőgazdasággal kapcsolatos újéveket, amelyek nyilvánvalóan csupán a konkrét tevékenységre vonatkozó jelentőséggel bírnak. A tizedet Mózes törvénye írta elő: a tized jelentette az ókori Izrael teljes adókötelezettségét. (Ez volt a korabeli ÁFA, SZJA, VÁNYA és minden más együtt. Egyesek meg is kérdőjelezik, kérhet-e az állam több adót, mint amennyit a Biblia előír? Mindenesetre, sokan ma is elfogadnák az évi 10 %-ot…)

A Szentírás szavai szerint az Örökkévaló kiemelte Lévi törzsét, hogy ők lássák el Erec Jiszraélban (Izrael országában) a közigazgatási feladatokat: ők voltak a hivatalnokok, a rendőrök, a betegápolók, a tűzoltók, (békeidőben) a katonák, valamint a Szentély kiszolgáló személyzete. Közülük kerültek ki azok, akik a "leviták kórusát" alkották, ők játszottak a különféle hangszereken, amelyek a Szentélyt oly híressé tették. (Nem véletlen, hogy számos zsoltár szerzőjeként a Lévi törzs tagjait nevezi meg a Szentírás.) Mivel azonban a leviták nem kaphattak földet Izraelben (talán éppen azért, hogy hatalmukkal visszaélve, meg ne növeljék azt), ezért aztán ? közszolgálatuk fejében ? Izrael egyéb törzsei a mező termésének egytizedét adták nekik. (Ha meggondoljuk, ez sem volt rossz módszer, hiszen ha a többiek nem lettek volna megelégedve tevékenységükkel, a tized beszolgáltatása minden bizonnyal akadozott volna…)

A Tóra által előírt tizedet (maaszér) sem teljes egészében használhatták fel a leviták: "a tized tizedét" (maaszér min hamaaszér), tehát az egész termés egy százalékát ugyanis a papoknak (kohénok, Áron főpap leszármazottai) kellett továbbítaniuk. A kohénok látták el a Szentély szolgálatát, s ők töltötték be napjaink főhivatalnokainak, orvosainak szerepét is. Az átlagember, persze, mivel az adó nem volt elviselhetetlen, boldogan teljesítette a Tóra törvényét, sőt, számtalan adományt is felajánlott (héberül trumá) a Szentély és tisztségviselői számára…

Minden állami kötelezettségnek határidőt kell és kellett adni, így az ókori Izraelben is. A tizedet a nyár végéig, elul hónap elsejéig kellett benyújtani. Ha valaki ezután jelentkezett vele, azzal már csak a jövő évi adóját fedezhette volna, viszont előre sem lehetett törleszteni a következő évi adót. Így biztosították, hogy a leviták és a kohaniták, (akik ? mint említettük ? rá is szorultak a tizedre) időben megkapják járandóságukat. A fák újéve is a mezőgazdasági szolgáltatások miatt került az ókori zsidó újesztendők sorába. (Manapság svát hónap 15-én tartjuk ezt a kedves, a természet és környezetünk védelmét szolgáló ünnepet, amelyet a dátum alapján Tu bisvát-nak mondunk.) Izraelben ugyanis mindmáig érvényes az a tórai törvény, hogy a fák termését az első három esztendőben nem lehet megenni, a negyedik évi termést ? s ezt már csak a rabbik írták elő a Talmudban? fel kellett vinni a fővárosba, hogy "elárasszák Jeruzsálem utcáit friss gyümölccsel". Ám ki mondja meg, hány éves is egy fa? Ezért volt szükség a fák újévére! S nehogy a gazda, saját érdekét szem előtt tartva, korábban ültesse a fát, szokásba jött, hogy éppen ezen a napon, svát 15-én ? Izraelben ekkor kezdődik a tavasz ? ültetik országszerte a fiatal csemetéket. (Manapság, az iskolás gyerekek is fát ültetnek ilyenkor Izraelben, míg nálunk, a galutban 15-féle, fán termő gyümölccsel és kisebb ünnepséggel köszöntjük a fák újévét.)

Ha el is tekintünk a most tárgyalt két mezőgazdasági újévtől, még mindig marad két zsidó újesztendő: niszán és tisri, az 1. és a 7. héber hónap (a tavasz és az ősz) első napja. (Vannak olyan bibliakutatók, akik úgy vélik, hajdan, ősi időkben, mind a kettő, párhuzamosan érvényben volt (tehát ? úgymond ? évente két esztendőt számoltak), s ezzel magyarázzák egyes pátriárkák nehezen értelmezhető életkorát. Ábrahám és Sára például, a Szentírás alapján, száz, illetve kilencven évesek voltak, amikor gyermekük, Izsák megszületett. Szerintük tehát, valójában ötven, illetve negyvenöt évesek lettek volna…)

Úgy tetszik, az ősi zsidó újesztendő ősszel, tisri hónapjával kezdődött: ezt tartja a hagyomány "a világ születésnapjának" is. Mivel azonban az Örökkévaló az első tavaszi hónapban, niszánban vezette ki Izrael népét Egyiptomból, a Biblia úgy rendelkezett, niszán elseje legyen a továbbiakban a hivatalos újév, bár a régi vallási jelentőse megmaradjon. És valóban, az ókori Izraelben az éveket az első tavaszi újholddal kezdték számolni.

A honfoglalás után, egészen a királyság koráig, az egyiptomi csodás szabadulástól (és annak első hónapjától) számolták az éveket is. Még Salamon király Szentély-építésekor is megjegyzi a Biblia, hogy annak felavatása "az egyiptomi kivonulás 470-ik évében történt". (Mivel tudjuk, hogy az első jeruzsálemi Szentélyt az időszámításunk előtti 960-as években avatták fel, így az egyiptomi fogság végét i.e. 1450 körüli időre tehetjük, amit egyébként a legújabb régészeti leletek is igazolnak.) Mihelyt azonban az izraeli királyság megszilárdult, az éveket a királyok uralkodásához mérten számolták. Ennek a számolási rendszernek a kiindulópontja szintén niszán elseje, a "királyok újéve" lett. (A pontos időszámítás azért fontos, mert a korabeli okleveleket ez hitelesítette.)

A Talmud elmesél egy érdekes (bár, minden bizonnyal akadémikus jelentőségű) példát a királyok újévének nem könnyű kiszámítására. Egyszer egy király az év utolsó napján, ádár hónap 29-én lépett trónra, és másnap, niszán hónap 1-én meghalt. Mennyi ideig uralkodott összesen? Két évig, hiszen ádár 29-én azt írták az oklevelekbe, hogy "uralkodásának első évében", másnap, niszán elsején viszont ezt: "uralkodásának második évében". Csakhogy e király uralmának 2 éve összesen egy napig tartott…

Az ókori izraeli királyság megszűntével a "királyok újéve" erősen veszített jelentőségéből. (Ebben talán az is közrejátszott, hogy a gyűlölt Róma is az első tavaszi naptól számolta esztendeit.) Így aztán az éveket már ismét az őszi nagyünnepek kezdetétől, tisri 1-től számították. És mivel a Szentírás niszánról szó szerint csupán azt írja elő: "ez legyen számotokra a hónapok elseje", ezért a héber hónapokat mindmáig úgy sorolják föl, hogy mindig az első tavaszi hónappal kezdik: niszán, ijár, sziván, tamuz, áv, elul, tisri, hesván, kiszlév, tévét, svát és ádár. Mivel a természetes holdhónap 29 és fél napos, ezért a páratlan héber hónapok általában 30, a párosak 29 naposak. (Szökőévben, 19 éveként hétszer, még egy hónapot iktatunk a naptárba, ádár séni = "második ádár" névvel.) Kivételt csak hesván és kiszlév esetében teszünk, amelyek 29 és 30 naposak egyaránt lehetnek: ezért nevezzük hesván hónapot márhesván-nak (= "hesván úr"-nak), hiszen tőle függ hány napos is a zsinagógai esztendő. (A héber év, ennek megfelelően, 354, 355, 356, illetve 384, 385, vagy 386 napos lehet.)

A fent említett két őszi hónap napjainak változó száma kizárja, hogy egyes ünnepek bizonyos napokra essenek. Jom kipur, az "engesztelés napjának" teljes böjtje például nem lehet vasárnap vagy pénteken, hiszen akkor nem tudnánk megtartani a mellette levő szombatot. Nem tehetjük ? úgymond ? keddi napra sem az ünnepet, mert a kedd (a bibliai teremtés "harmadik napja") hagyományosan "jó nap" (jom kí tov), s mi nem befolyásolhatjuk a Mindenhatót, amikor sorsunkról dönt…

A hagyomány szerint a három zarándokünnepet (peszach, savuot és a "félelmetes napok" után beköszöntő szukot, a sátrak ünnepe) is mindig úgy emlegetjük, hogy a niszántól induló fenti sorrendnek megfeleljen. Ezért nevezzük manapság ezt a már-már feledésbe merülő újesztendőt "a hónapok és az ünnepek újévének".

A rövidesen beköszöntő (immár 5960-ik) zsinagógai újévről (tisri 1-ről) azt hangoztatja a Talmud, hogy ilyenkor "minden világra jött lélek elvonul Isten előtt". S ez a gondolat, a számonkérés, a megtérés és a bűnbocsánat, a "félelmetes napok" központi gondolata lett. A szövegben található, nehezen érthető hasonlatról (kivné meron) már megírtuk e lap hasábjain, hogy azt egyesek a pásztor botja alatt elvonuló juhnyájjal (ez a költői kép visszaköszön az egyik legszebb ünnepi imában is), mások a Meron-hegy szűk hágóival azonosítják. Ahogyan ott, Észak-Izraelben, a Cfát városa fölötti hágókon a vándor csak egyedül tud áthaladni, úgy Isten ítélőszéke előtt is egyedül vagyunk. Ám minden bizonnyal egy harmadik, talmudi véleménynek van igaza, amely szerint "Dávid házának katonáihoz" hasonlít ilyenkor a halandó ember, aki meghatározott sorsát, "beosztását" szeretné megtudni a világ Urától az elkövetkező esztendőre.

Dávid alkalmazott először Izraelben hivatásos hadsereget, köztük zsoldos katonákat is. Izrael második királya szerelte föl a hadsereget "modern" eszközökkel: lovakkal, harci szekerekkel és (úgynevezett "pikkelyes") páncél öltözettel. Ő vezette be ezért a pajzsot is, amelyre ? hogy a páncélba bújtatott fegyveresek egymást fölismerjék ? ismertetőjelet kellett rajzolni. Ezért a zsidó hagyomány neki tulajdonítja, hogy a katonák pajzsára egy sajátos, mindmáig a zsidó népet szimbolizáló jelképet vésetett, a hatágú Dávid-csillagot. (Ezt nevezzük héberül magén Dávid-nak, Dávid pajzsának.)

Amikor most, a négy zsidó újév közül a legjelentősebbre, a zsinagógai újesztendőre, ros hasaná-ra készülünk, ne érezzük magunkat olyan egyedül, mint aki "a Meron-hegy szűk hágóin" jár, s ne tekintsük magunkat megszeppent "juhnyájnak" sem, hanem inkább, mint "Dávid házának katonái", büszkén vállaljuk jelképeinket és hagyományainkat, magunkénak érezve és továbbadva történelmünket és kulturális értékeinket.

 

A sátrak ünnepe

Őseink negyven évig vándoroltak a pusztában, s ez idő alatt ideiglenes hajlékban, sátrakban laktak. Ennek emlékére tartjuk meg minden ősszel hét napon át a sátrak, vagyis szukkot ünnepét. (Vigyázzunk: ne nevezzük azt sátoros ünnepnek, mert az egy kisebb keresztény ünnep, amely a mienkből lett!) A zsinagógák, s - ahol lehet - otthonaink mellett sátrat építünk: ott eszünk, előtte ott mondjuk a boráldást, a kiddust... Régente ott is töltötték az éjszakát.

Négyféle, jellegzetesen izraeli termésből ünnepi csokrot készítünk, amellyel szukkot minden napján (a hetediken hétszer) körbejárjuk a zsinagógát:

l. etrog (citrusalma, izraeli déligyümölcs) - kellemes illata és haszna is van: a gyümölcsökért adunk hálát vele az Örökkévalónak az őszi betakarítás alkalmából;

2. luláv (pálmaág) - hasznos növény, hiszen rajta terem a datolya. Illata azonban nincs: a fákért fejezzük vele köszönetünket;

3. hádász (mirtusz) - az illatos bokorból szedett kis ággal a dísznövényekért adunk hálát;

4. aravá (fűzfaág) - a szomorúfűznek sem illata, sem azonnal észlelhető haszna nincs.

Mégis, a vadon termőkért is köszönettel tartozunk a Mindenhatónak, hiszen a Szentírásban olvassuk: "mind alkossanak egyetlen csokrot". Bár az emberek is így tennének - tanítja a Talmud. Az egyiknek tudása van és segíteni is képes, a másik segít, holott nincs tudása, a harmadik tudással bír, de azt nem adja át társainak, s végül van olyan, akinek nincs tudása és segíteni sem tud. Mégis, alkossanak egyazon csokrot...

 

Raj Tamás főrabbi : Újévi népszokásaink

Minden nép, minden közösség sajátos módon üli meg ünnepeit, a vallástörvény előírásait színes eseményekkel, filozófiáját tükröző ceremóniákkal díszíti. Ezek a vallási népszokások így a kutató számára a néplélek mélyen rejlő értékeiről árulkodnak. A ros hasaná (szó szerint az év feje) elnevezés - különös módon - csupán egyszer fordul elő a Bibliában, Ezékiel próféta 40. fejezetének elején, s ott is inkább az ünneppel kezdődő hónapot, tisri havát jelöli. Mózes ugyanis az első tavaszi hónapot, az egyiptomi szabadulás évfordulóját szánta újesztendőnek, ez valósult meg az ókori Izrael állami életében. Törvényei ugyan az őszi évkezdetről is megemlékeznek, ám azt csupán a kürtharsogás (sófárfúvás) napjaként (jom truá) határozzák meg. Úgy tetszik, a zsidóság újéve korábban is ősszel kezdődött, s ezen lényegében Mózes rendelkezése sem tudott változtatni: számunkra most kezdődik az 5761. esztendő.

Újévi zsidó népszokásaik közül a legtöbb a "jó előjel" (héberül sziman tov) képzetéből fakad. "Vigyázz az újesztendő első napjára, - figyelmeztet már a Talmudban Ráv, a 3. század elején élt babilóniai iskolaalapító - , mert ha ez a nap meleg, az egész évben meleg lesz, ha viszont hűvösre fordul az idő, hideg esztendő várható" (Baba Batra 147a). Jól emlékszem, gyermekkoromban ilyenkor ebéd után szüleim nem engedtek lefeküdni, nehogy végigaludjuk az egész évet...

A közkeletű dalban is megénekelt "sziman tov" mondhatni központi szerepet játszik ezen a napon a népi életben. "Minden új, könnyű és jó dolog egyúttal jó előjelnek is számít egész Izrael számára." (Machzor Vitry 362.) Ez a gondolat határozta meg étkezési szokásainkat. Az ünnepi kalácsot (a barcheszt) újév napján kerekre sütjük, nem hosszúkásra, mint a szombatköszöntő vacsorához. Ezzel arra akarunk utalni: legyen az esztendő kerek és kellemes számunkra.

Ros hasaná estéjén (az őszi nagyünnepek végéig) só helyett mézbe mártjuk a kalácsot: legyen édes a beköszöntő új év. A híres möllni rabbi (Jaakov Halévi, 1365- 1437) szerint az újévet köszöntő kiddus (boráldás) után mézbe mártott édes almát szokás enni, jeléül annak, hogy a Szent - áldott legyen - jó és édes esztendőt rendeljen nekünk. Ezért azt mondjuk ilyenkor: jó és édes év újuljon meg számunkra, hiszen a bibliai Nehemja is írja: "zsíros ételt ettek és édes italt ittak". Az is szokás, - folytatja a rabbi - , hogy olyan illatot keltenek, amely az almaültetvények illatára emlékeztet, ahogyan a kabbalisták gondolják (Izsák áldó szavaival): "lásd, fiam illata olyan, mint a mező illata".

A Lévi törzséből való Jehuda rabbi (Maharí Szegal) viszont kosfejet ajánl eledelül, egyrészt Izsák megkötözésének (a bozótban fennakadt kos) emlékére, másrészt azért, hogy az esztendő során "mi legyünk a fej, és ne a farok". Provence-ban is bárányfejet esznek, fehér szőlővel és fehér fügével. Franciaország északi részén viszont vörös almát fogyasztanak, holott a piros szín a bűnt, a fehér a megtisztulást jelképezi. Lengyelországban tyúkleves került az asztalra, mert ott az kimondottan esküvői étel volt, a házasságkötés pedig mindig örömet jelent. Bárányfej helyett halat, halfejet ettek: a hal ugyanis a pénz és a szaporodás szimbóluma.

Nálunk, Magyarországon ősidők óta sárgarépa főzelék az újévi ebéd. Nem csupán azért, mert édes étel, hanem mivel a répát héberül ugyanazokkal a betűkkel írják (gezer), mint az isteni ítéletet (gzar). Hitünk szerint ugyanis ez idő tájt dönt a Mindenható sorsunk felől. Az sincs kizárva, hogy egy jiddis szójátékkal függ össze a répafőzelék: a sárgarépa ugyanis jiddisül mérn, míg a vele majdnem egybehangzó mern "sokasodni, gyarapodni" jelentéssel bír. Az újévi répafogyasztás - a néphit szerint - elősegítheti, hogy a beköszöntő esztendő a gyarapodás éve legyen. Diót viszont tilos enni (hosaná rabbá bűnbánó napjáig): ennek héber szava (egoz) - úgymond - számértékében azonos a bűnt jelentő héber szó (chét) számértékével, a kiejtésre nem kerülő alef nélkül.

A "jó előjel" gondolata alakította öltözködési szokásainkat is. Újesztendőre új, lehetőleg fehér ruhát veszünk fel, az asszonyok selyemből készült, fehér fejkendőt öltenek. Már a talmudi Ros hasaná traktátus misnája és annak alapján a középkori midrásgyűjtemény, a Jalkut Simóni megállapítja: "ünnepre az egész világ feketébe öltözik, a nők fekete kendőt vesznek föl, a férfiak kisimítják hajukat és szakállukat, Izrael fiai viszont fordítva. Mi fehérbe öltözünk, hajat és szakállat vágatunk". A zsinagógában délelőtt a hagyományhű férfiak fehér gyolcsruhát (jiddis szóval kitlit) öltenek. A közhiedelem szerint ez a gyász jelképe, ami azonban merő tévedés. Hahn István professzor könyvében figyelmeztet: "A fehér imaköntös eredetileg egyszerűen ünnepi ruha volt, ezt bizonyítja az is, hogy sok vidéken széderestén is azt veszik fel, amikor pedig nincs időszerűsége a halál komor gondolatainak. Csak a 12-13. században lett szokássá az, hogy az ünnepi köntösben temettették el magukat igen sokan. Lassankint az egykori ünnepi köntös a halotti ruha jellegét vette fel. A 13. század végéről való az első adat, amely a kitliről mint halotti ruháról emlékszik meg. Most már kizárólagosan halotti ruha jellege van a kitlinek, csakhogy tévedés lenne azt gondolni, hogy ez a gyolcsing, amely csak az ünnepélyességet van hivatva kifejezni, eredetileg is a halál gondolatait szólaltatta volna meg az újesztendő első napján."

Ros hasaná az egyetlen olyan ünnepünk, amely Izraelben is két napig tart. Ennek magyarázatát Jób könyvében vélik megtalálni. Itt az emberi sors fölötti égi döntésről kétszer szerepel ugyanaz a kifejezés: "s eljött a nap". Jochanan ben Zakkáj, a javnei iskola alapítója viszont jómá diarichtának (hosszú napnak) tartja ezt az ünnepet. (A közhiedelemmel ellentétben nem a jom kippuri böjt, hanem az újév a "hosszúnap".) A bizonytalanság miatt a második napi kiddusnál és a másnapi sófárfúvásnál új gyümölcsöt (Magyarországon többnyire fügét) tesznek a bor, illetve a sófár mellé: nehogy fölöslegesen hangozzék el a megújulásról szóló áldás...

A legkülönösebb, közép-keleteurópai újévi népszokás azonban kétségtelenül a taslich. Ros hasaná délutánján zsebünkbe kenyérmorzsát gyűjtünk, elmegyünk a folyó partjára, ahol Micha próféta könyvének utolsó verseit mondjuk: taslich, - "dobd be" vétkeinket a hullámok közé - , innen a szokás neve, közben zsebünkből a halaknak szórjuk a magunkkal hozott morzsákat. Juhász Gyula 1906-ban versben örökítette meg a mármarosi zsidók taslich-imáját (A kis Tisza hídján):

"A hídon bús, kaftános raj mozog,
Ünnepi estén itt imádkozók,
Monoton dallam zsong a víz felett,
Kopottan, fázón ünnepel Kelet."

Erről a szokásról nem tud sem a Biblia, sem a Talmud, sem a középkori rabbinikus irodalom, de még a zsidó vallástörvénykönyv, a Sulchan Aruch sem említi. A tudós Jesája Horowitz (1565- 1630) Izsák megkötözésével hozza összefüggésbe, mivel a Midrás Tanchuma szerint Ábrahámot eltérítette útján a sátán, s már nyakáig ért a folyó vize, amelyből imádság folytán megmenekült. Más vélemény szerint Izrael népe a halakhoz hasonlít: a halálos ítélet hálójából Isten megment minket. Mose Isszerlesz krakkói rabbi (1525- 1572) úgy véli: "a tenger hullámaiból teremtődött az élet, ez a bibliai tehom, a tenger legmélyebb pontja. Márpedig ros hasaná az ítélet és a világ születésének napja".

Ám miért tesszük a zsebünkbe a halaknak szánt kenyérdarabokat? A valódi magyarázatot a közép-keleteurópai zsidóság népnyelvében, a jiddisben leljük meg. Jiddisül ugyanis a bibliai ima így hangzik: taslech. Ez viszont egy másik jiddis szóra emlékeztet: taselech - zsebecske. Így lett a népnyelvi hatás és az általunk (minden zsidó által) olyannyira kedvelt szójáték egy népszokás szülőatyja...

Végül hadd szóljunk a legismertebb, talán legkedvesebb népszokásról, az újévi jókívánságról. Ősi idők óta ros hasaná estéjén a zsinagógából kilépve így köszöntik egymást testvéreink: lesaná tová tikatévu - jó esztendőre legyetek beírva. (A köszöntést újabban ünnep előtt szép, színes üdvözlő lapon gyakoroljuk.) Egy talmudi gondolat szerint ugyanis, s ez az újévi imában is visszhangra talált, a Mindenható előtt megnyílik egy nagy könyv, s abba minden ember sorsát beírják: ki életre, ki halálra, ki örömre, ki bánatra ítéltetik. Sőt, sokan úgy vélik, három ilyen könyv létezik. Egyikbe a tökéletes igazakat életre jegyzik, a másikba a gonoszokat halálra. A legtöbben viszont az átlagos emberek könyvébe kerülnek: a megtérés tíz napja alatt (jom kippurig, az engesztelés napjáig) még bizonyíthatják jó szándékukat. Sőt, hosaná rabbáig (a sátrak ünnepének 7. napjáig) "fellebbezésnek" van helye...

Mivel barátainkról joggal feltételezhetjük, hogy "tökéletes igaz emberek", ezért így köszöntjük őket: lealtar lechájim - "azonnal életre" legyenek feljegyezve. Ezt kívánjuk mi is minden kedves olvasónknak.

 

Antiszemitizmus és a zsidók helytállása

Eszter könyvében közismert tény, hogy a Szentírás (a héber Biblia) az emberi társadalom szinte minden élethelyzetére remek példával szolgál, s hogy ezek a példák az egyén életében, napjainkban is jól használhatók. Különösen igaz ez a megállapítás Eszter könyve esetében, amely éppen a most (az idén március 20-án este) beköszöntő zsidó örömünnep, a purim alkalmával kerül felolvasásra a zsinagógában. A bibliai Eszter könyve ugyanis - a jól ismert vallási tanításon túl - kitűnő pszichológiai tanulságokat nyújt korunk olvasója számára.

A történet Ahasvérus perzsa király (minden bizonnyal I. Nagy Xerxész) lakomájával kezdődik, aki az időszámításunk előtti 485 és 465 között uralkodott a történelem első világhatalmának élén. A perzsák azért szerezhették meg az ókori Kelet fölötti kizárólagos uralmat, mert - ellentétben kései utódaikkal - rendkívül türelmesek voltak: a vallás, a nyelv, a kultúra és a belső bíráskodás területén önállóságot biztosítottak a meghódított népeknek. (Xerxész dédapja, a dinasztiaalapító Kürosz megengedte a zsidóknak a Jeruzsálembe való visszatérést és a Szentély újjáépítését.) Ezen a lakomán a király - nem éppen józan állapotában - szakít korábbi feleségével, majd (hosszas "kísérletezés" után) a zsidó Eszterben találja meg az "igazit".

Eszter unokabátyja és nevelőapja, Mordecháj ez idő tájt a zsidók bírája véletlenül megtudja, hogy merénylet készül a király ellen. Két udvaronc Ahasvérus életére tör. Egy hagyományos zsidó mesegyűjtemény, kiegészítve Eszter könyvét, úgy tudja: a főpohárnok és a fősütőmester mérgezett ételt akart a király elé adni. Mordecháj azonban - Eszter királyné segítségével - a készülő tervről tájékoztatja a királyt. Az ételt egy kutyával kóstoltatják meg, s így fény derül az igazságra. A bűnösöket megbüntetik. Mordecháj nevét pedig beírják a Krónikák könyvébe - jutalomban nem részesül.

Az antiszemiták lélektanával ugyancsak Eszter könyve révén ismerkedhetünk meg a legszembetűnőbb módon a Bibliában. Mordecháj életmentő közbenjárását a zsidó bíró nem kívánja aprópénzre váltani, ám Hámán - úgy tetszik - azonnal a maga javára fordítja: a király megmenekülése után közvetlenül azt olvassuk a Bibliában, hogy Ahasvérus miniszterévé emeli őt. Az irigy és kisstílű, gonosz és becsvágyó Hámán, mihelyt vezető beosztásba kerül, azonnal előírja, hogy előtte bizony mindenki boruljon le. Az egyik magyarázó szerint ezt úgy érte el, hogy nyakába valamilyen istenképet aggatott, s így a bálványra hivatkozva kötelezhette munkatársait és alattvalóit a felé irányuló hódolatra. Természetesen nem kell csodálkoznunk azon, milyen embertípusból lesz az antiszemitizmus szószólója…

Azon sem kell csodálkoznunk, hogy Mordecháj megtagadja a kényszerű meghajlást: zsidó ember nem borul térdre ember, s főként nem bálvány előtt. Jellemző az irigy, hatalomra éhes és ugyanakkor igencsak gyáva ember, az antiszemita reagálása erre a csekély ellenállásra: Hámán, aki eredetileg csupán Mordechájon akar bosszút állni, az antiszemitákra jellemző általánosítással, a király előtt vádjaival már az egész nép, minden egyes zsidó ellen fordul.

Rendkívül tanulságosak azok a szavak is, amelyekkel a gonosz miniszter bevádolja Ahasvéros királynál a zsidókat: "Van itt egy nép, szétszórva és szétszéledve a népek között királyságod minden tartományában. Törvényük különbözik minden más népétől, s a király törvényeit nem tartják meg. Nem érdemes hát megtartanod őket".

Érdemes kielemeznünk ezeket a tipikusan antiszemita vádakat! Az antiszemitákra az a jellemző, hogy a közismert igazságot és a nyilvánvaló hazugságot mindig tetszetősen és hatásosan ötvözik egymással. Itt is a két első állítás természetesen megfelel a valóságnak: a zsidók (már annak idején is) különböző országok polgáraiként éltek a szétszóratás, a galut következtében, s a zsidó életforma valóban eltér más népek törvényeitől és szokásaitól. Csak éppen azt "felejtette el" megemlíteni Hámán, hogy a zsidók szétszóródottsága nem nekik maguknak, hanem éppen ellenségeiknek köszönhető, s hogy sajátos törvényeik vallásukból, a Biblia előírásaiból fakadnak. A harmadik állítás már természetesen hamis vádaskodás csupán (a királyi törvények állítólagos be nem tartása) ám az első két állítás sajátos megfogalmazása után mégis hihetően hangzik a kívülálló számára. A zsidók mindenütt hű állampolgárok voltak, akárcsak Mordecháj, ám bármilyen különös, mégis éppen ez lett később az antiszemita "érvelés" sajátos logikája, csúsztatása.

Hámán hatalmas összeget, tízezer ezüstöt kínál a zsidók elveszejtéséért Ahasvérusnak. Honnan vette volna ezt a töméntelen pénzt a nemrég egyszerű emberből felkapaszkodott, egyébként sem éppen bőkezű miniszter? A válasz kézenfekvő, s ez ismét a későbbi antiszemiták sajátos lélektanának különös felismerését mutatja: a pusztulásra szánt zsidóktól akarta azt elvenni...

Az antiszemitizmus kiagyalóira jellemző, hogy mihelyt Hámán és Ahasvérus király szétküldik a zsidók lemészárlására felhatalmazó utasítást a birodalom valamennyi tartományába, a főváros (Szúza, héberűl Susán) szinte felbolydult méhkashoz válik hasonlatossá, hiszen a perzsa zsidók - jó állampolgárokként - szervesen beépültek az ország társadalmába. Az antiszemita vezetők azonban mit sem törődnek az ország érdekeivel és állapotával, hanem - mint akik jól végezték dolgukat -, áldomást isznak "sikeres" tevékenységükre. "A futárok sürgetve távoztak a király parancsával, s a rendeletet kihirdették Susán városában, a király és Hámán pedig elültek inni, miközben Susán városa felbolydult."

A történet sok szálon folytatódik: Mordecháj közbenjárása elnyeri jutalmát, miközben Hámán is lelepleződik a király előtt. Ám ami ennél is fontosabb: zsidók összegyűlnek, böjtöt hirdetnek, s végül Eszter királyné - magával ragadó szavakkal - megnyeri a király támogatását: "Hadd helyezzem a lelkemet a kérésembe, a népemet könyörgésembe. Hiszen eladtak engem és a népemet, hogy elpusztítsanak, megöljenek és megsemmisítsenek, s ha csak rabszolgákká és szolgálólányokká adtak volna el minket, hallgattam volna… Ám hogyan tudnám elviselni, ha látnom kell azt a rosszat, amely népemet éri, s hogyan tudnám elviselni szülőhelyem pusztulását?"

Ám egyhamar kiderül: a gonosz Hámán méltó megbüntetése és az államapparátus megnyerése mit sem ér önmagában. A korabeli perzsa törvények szerint ugyanis egy királyi rendeletet még maga a király sem vonhatott vissza. A zsidóknak magukat kellett megvédeniük támadóikkal szemben. Ahasvérus mindössze ehhez a kényszerű önvédelmihez adhatott felhatalmazást. A király által támogatott önvédelem lehetővé tette volna számukra, támadóikkal szemben ugyanazt, amit korábban a visszavonhatatlan rendelet tartalmazott: ellenségeik megölését és teljes kifosztását.

"A király megengedte a zsidóknak, akik különböző városokban laktak, hogy összegyűljenek és helytálljanak az életükért, s hogy elpusztítsák, megöljék és megsemmisítsék minden olyan város vagy tartomány csapatát, akik ellenük támadnak, gyermekeiket és asszonyaikat is, s hogy vagyonukat elkobozzák" Az eredeti királyi rendelet ádár hónap 13-át jelölte meg a zsidók elleni támadásra és kifosztásukra. Noha Ahasvérus és a hatóságok véleménye erről időközben alapvetően megváltozott, egyes elvakult helyi vezetők és bizonyára még sokan mások kapva kaptak a rablási lehetőségen, és a zsidó közösségek ellen fordultak. Mordecháj tanácsára azonban az egyes zsidó közösségek időben felkészültek a fegyveres támadás kivédésére. A védekezés valóban eredményes volt: támadóikat, köztük Hámán tíz fiát megölték. Érdemes azonban megfigyelnünk: asszony vagy gyermek egyáltalán nincs az áldozatok között, s a legyilkoltak vagyonához sem nyúltak, holott - a király felhatalmazása alapján - megtehették volna!

"Legyőzték a zsidók minden ellenségüket, megölve és elpusztítva őket, s úgy tettek a gyűlölőikkel, ahogyan azok szerették volna tenni velük. Susán fővárosában a zsidók megsemmisítettek ötszáz férfit, és Hámánnak, Hamdata fiának, a zsidók ellenségének tíz fiát megölték, ám a zsákmányra nem nyújtották ki kezüket." Talán az is az antiszemitizmus lélektanával magyarázható, hogy Susánban, a fővárosban több ellensége akadt a zsidóknak, mint a vidéki városokban vagy falun. Így aztán a fővárosban a király még egy napig engedélyezi a fegyveres ellenállást a zsidó közösségnek. Ebből következik a máig tartó vallási gyakorlat: ádár 13-án, amikor a védelmi harc folyt, Eszter böjtje névvel gyásznapot (és nem győzelmi örömünnepet!) tartunk, s csak másnap, 14-én, amikor végre megnyugodhattak, következik a jól ismert zsidó örömünnep, a purim. Végül pedig ádár15-én tartjuk a Susán-purimot, emlékezve arra, hogy a hajdani perzsa fővárosban csak egy nappal később sikerült békére lelni zsidó testvéreinknek. Örömteli ünnepet kívánjunk az idén is!

 

Elul: a megtérés hónapja

Mihelyt beköszönt az utolsó nyári hónap, a természet már számtalan jellel mutatja az ősz közeledtét. A vallásos zsidó tudja, harminc nap múlva itt az újesztendő és vele együtt az őszi nagyünnepek sora. Hajdan, a jeruzsálemi Szentély fennállása idején futárok indultak Izrael fővárosából szerte a világba, hogy a száműzetésben élő testvéreiknek jelentsék az ünnepek pontos időpontját, amely mindig az újhold Jeruzsálem fölötti megjelenésétől függött. Miután az izraeli küldöttek megérkeztek, mindenütt elkezdődöt a nagy felkészülés a bűnbánó napokra: betakarították a termést, a talmudi főiskolákon - a nyári szemeszter végén disputahónapot tartottak, s lelkileg is előkészítették magukat az ünnepekre. Hónapunk neve babilóniai eredetű, i.e. 587 után, a babilóniai fogság idején vették át őseink. Az ősi zsidó hónapnevek közül csak ötöt őrzött meg számunkra a Szentírás szövege. Mivel Elul nevét később már nem értették a zsidók, különféle vallásos magyarázatokkal próbálták azt értelmezni. A legismertebb ilyen magyarázat szerint Elul neve mozaikszó, s az Énekek éneke egyik híres mondatának kezdőbetűiből áll: áni ledodí vedodílí (én a kedvesemé vagyok, s a kedvesem enyém). A mondatot a régiek persze misztikusan értették, s az örökkévalóhoz fűződő elszakíthatatlan kapcsolatokra vonatkoztattak.

Elul hónapjának egyetlen fontos vallási jelentősége napjainkban, hogy a zsinagógában minden reggel (szombat kivételével) felhangzik a sófár szava. Ez a kosszarvból készült kürt a pásztornépek egyik legősibb hangszere. Elkészítése rendkívül egyszerű: a szarvat megtisztítják, hegyét levágják, és máris fújható. A hagyomány szerint az első sófár annak a kosnak a szarvából készült, amelyet Ábrahám ősapánk áldozott fel fia, Izsák helyett - Isten akaratara - a Mórija hegyén. Őseink (köztük Ábrahám, az első héber) főként pásztorok voltak. A vége láthatatlan mezőkön és a sivatagban ezzel a hangszerrel gyűjtötték össze nyájaikat, hívták egybe rokonaikat. A sófárral mindössze három hangot szokás megszólaltatni, mind egyiknek saját neve és fontos, önálló jelentése van. A sófár hangjai szinte végigkísérték a zsidó nép egész történetét. Ez a hangszer szólalt meg akkor, amikor kivonultunk Egyiptomból, a "szolgaság házából", ez kísérte a Szináj hegyénél az örökkévaló által adott Tízparancsolat szavait. A sófár hangjára omlottak össze Jerikó falai, mielőtt Izrael fiai elfoglalták volna, és hitünk szerint ez a hang jelzi majd a megváltás kezdetét. Ma már csak a zsinagógában, újesztendő és - mint említettük az azt megelőző hónap reggelein fújjuk meg a sófárt, hangjai a megtérésre szólítanak fel minket. A megtérés (héberül tsuvá) Elul hónapjának központi gondolata. Az ősi kürt mindmáig figyelmeztet: lelkileg készüljünk fel a "félelmetes napokra", amikor az örökkévaló elé járulunk.

A sófár három hangja a következő: TKIÁ (jelentése: fúvás) - egyetlen éles, egyenes kürtszó a sófár első hangja. Hajdan ez szólalt meg mindig, valahányszor egybe kellett hívni a népet. A pusztai vándorlás idején őseink ennek hangjára táboroztak le, vagy indultak tovább. Később ez jelezte az ünnepek (köztük a szombat) kezdetét és végét. Jeruzsálemben nemrég egy olyan feliratos kőre bukkantak, amelyre ez volt írva: itt szólaltassa meg a kohén (a pap) a sófárt, hirdetve az ünnep beköszöntését és távozását. Manapság így jelzi az engesztelés napján a böjt végét egyetlen, hosszú sófárhang. SVARIM (jelentése: törések) - három elcsukló, sóhajtáshoz hasonló kürtszó. Célja az emlékezés és az emlékeztetés. Hajdan akkor szólalt meg ez a hang, ha valaki meghalt, figyelmeztetve a rokonokat és a jó ismerősöket: jöjjenek segíteni a gyászoló házba.

A Talmudban olvasunk például egy történetet arról, hogy az egyik rabbi éppen Jemenben jár, s egy kovácsműhelyben tartózkodik akkor, amikor megszólal a sófár svarim hangja. A kovács azonban tovább folytatja munkáját. A rabbi szóvá teszi: miért nem megy segíteni a gyászolóknak? A kovács ekkor azt válaszolja: nálunk működik egy olyan szent egylet (chevra kadisa), amely a temetéssel és a gyászolók vigasztalásával foglalkozik. Ez egyébként az elso történeti említése ennek a ma már mindenütt működő hitközségi intézménynek. TRUÁ (jelentése: riadó) - apró, szaggatott hangok sorozata. Az ókori Izraelben ez a kürtszó biztatta a népet háború idején, vagy ha valamilyen megpróbáltatás érte őket. S bizony, szinte minden nemzedék életében akadt olyan megpróbáltatás, amikor erre a sófárhangra nagy szükség volt. Az Örökkévaló mindig megsegített bennünket a bajból, de nekünk is meg kell hallanunk, meg kell értenünk a sófár biztató hangját. Nem véletlen, hogy éppen erről a harmadik sófárhangról szól az az imádság, amelyet a zsinagógai újévkor, közvetlenül a sófárfúvás után énekelünk: ÁSRÉ HAIS, JODÉ TRUÁ, HÁSÉM BÖOR PÁNECHÁ JÖHÁLÉCHUN - "Boldog a nép, amely ismeri a sófár biztató hangját: Örökkévaló, a Te fényedben járnak ok." A megtérésre szólító sófárhang, a lelki felkészülés mellett az őszi nagyünnepek előtt egy sokkal prózaibb, ám rendkívül kedves szokás is emlékeztet minket a nyári időszak végére. ünnepek előtt színes, ízléses üdvözlő lapokat küldünk barátainknak, rokonainknak. A zsidó jelképekkel díszített képeslapok a zsinagógai újév előtt jókívánságokat tartalmaznak héberül és magyarul: SÁNÁ TOVÁ UMVORECHET - áldásos, jó esztendőt!

Hagyományos zsidó körben az újévi üdvözlő lapok szövege kissé eltér a fentiektől. Arra gondolunk ugyanis, hogy ilyenkor az Örökké való előtt megnyílik a "nagy könyv", amelybe mindannyiunk tettei be vannak jegyezve. Ilyenkor dönt - hitünk szerint - a Mindenható sorsunkról: ki életre, ki halálra, ki bánatra, ki boldogságra ítéltetik. Ezért mi az újévi jókívánságot így mondjuk: LESÁNÁ TOVÁ TIKÁTÉVU VETÉCHÁ TÉMU - "jó esztendőre legyetek beírva és lepecsételve" - természetesen az Örökkévaló által. Ezt kívánjuk a Magyar Zsidó Ottlap minden kedves olvasójának már most, a megtérés Elul hónapjában.

 

Ros Hasana

Amikor a domboldal sárgulni kezd s e sárguláson nem segít már az öntözés, s a bokrok nyárelőn hozott ágait földig húzzák téglaszín bogyók, amikor megsötétedik az alma a fűben s az esőtől megreped a szőlőszem is, s a klorofill lebomló zöldje alól előtűnik a narancs karotin, és ájultan sárga lesz a ginkgó, amikor sóhajtozva jár-kel az ember és panteisztikus gondolatai kelnek, olyfélék, hogy "ez a rend", "így következnek egymásra a dolgok", s révedten űzi a halált magától, amikor elmozdul, elmegy minden, ám valószerűtlenül élő az emlékezet, hullik a lomb, végleg hűvösek már a késő délutánok, s a kőasztalon tócsává gyűlik a víz, amikor a természet leszámol a múlttal, s hagymasírban pihen a tulipán és visszahúzódik az őszi kikerics, akkor kezdődik, a mérleg havában, a zsidó év. Ha egy nép évszak, a zsidóság ősz. A zsinagóga mennyezetének aranya, a tórafüggöny mély vöröse, a padsorok fekete foltja maga az őszi táj: az ember fölé hajló aranyló lombok, a sejtelmes föld, a hanyatló nap. Arany, piros, fekete: a zsidóság színei őszi színek. Az erdőről legszebben egy magyar zsidó írt, Raoul Francé. Minden múlandó mindig csak példázat. A test a lélek sírköve írja Platón, és minden az ellentétekből van. Álomból ébrenlét, halálból élet.

A zsidóság a folytonosság népe. "A népben gyakran az a legelevenebb, ami elmúlt. A halottak" - mondja Pap Károly. Holtakon osztozkodnak az élők, élőkön a holtak. Az ősz is csak példázat, az évszakokban ugyanaz a természet forog. Benne nincsen elmúlás, évadok fordulója az öröklét mintája. "Taposom a vaksötét pusztát, / Sorsomat és a sűrű ködöt." Száraz, poros, repedt a nyár, és hamarosan elhagyott lakásokban csapong az ősz. Frank Kafka, Prágából, 1922 őszén: "boldog vagyok, hogy ez a költő élt, él, s valami módon a rokonává tesz " . . . rokona. . . nem vagyok senkinek", írja, íme, ebben is rokonok vagyunk." Egy középkori aggáda szerint a teremtés ősszel volt, mert a teremtmények kifejlett alakjukban jelentek meg. Felhőben közelít az Úr, falevelek zörögnek cipője nyomán. Közelít esti őszi fényben, szárnya mögött vörösek és sárgák a levelek. Lelki gének sodródó őszi lánca. Fekete föld, kék és arany betűk alatt. Az évszakok metaforáit a Prédikátor mondja: "amikor a mandulafa virágzik, a sáska jóllakik, a kapor kipattan, az ember meg örök hajlékába tér..." A tavasz csak kezdet, a nyár pusztulás, az osz van, a tél az elmúlás. Mélységesen mély a zsidó évkezdés titka.

És most, a zsidó időszámítás szerinti 5761. év körül megkérdeztem Lózsi Tamástól: Mikorra várjátok a feltámadást? A válasz talán nem volt meglepő: Hogy mikorra?? Minden nap...

 

 

FÜGGELÉK

Törvények

1790. "Hogy a zsidók állapotáról addig is gondoskodva legyen...a karok és rendek Ő szent felségének jóváhagyásával határozták, hogy a Magyarországon és kapcsolt részei határain belül élő zsidók az összes szabad királyi városokban és más helységekben azon állapotban, melyben 1790. Évi január elsőjén voltak, megtartassanak, s ha abból netalán kizavartattak volna, visszahelyeztessenek." (II. Lipót 1790.évi dekrétuma, 38. Cikkely, A zsidókról (De Judeais))

1791. "...ő szent felsége kellőképpen nyilvánosságra kívánja hozni és jóindulatúan ki akarja fejteni ... hogy őfelsége mind a héber nyelvnek (csupán az istentisztelet kivételével) mind a zsidók anyanyelvének vagyis a zsidó-németnek, közönségesen a jüdisch-deutschnak a használatát megszüntetni rendeli, és a felsorolt megszüntetett zsidó nyelvek helyett a jövőben kegyesen elrendeli , hogy a zsidók mindenütt a tartományokban szokásos nyelvet használják és hogy az említett kétesztendei határidőnk a közzétételétől számított eltelte után mindennemű okmány, amely tiszta héber nyelven íródott...eleve semmisnek nyilváníttassék."

" A már felállított nemzeti nyilvános iskolák látogatása is megengedtesség nekik különleges császári királyi kegy alapján..."

"Kegyesen elrendeltetik, hogy a tiszta héber nyelven írt könyvek kivételével, amelyek a zsidóknák a szoros értelemben vett szent és rituális könyvek csoportjába tartoznak, és amelyek e nép istentisztelete, szertartásai valamint imádságai végzéséhez szükségesek, minden egyéb bármilyen csoportba sorolható könyv...kinyomtatása vagy országainkba történő behozatala teljességgel a lehető legszigorúbban tiltassék meg." (II. József türelmi rendelete, Rendszabály a zsidó népre vonatkozóan, Systematica Gentis Judaicae Regulatio)

1840. "A hetenkénti szabbaton kívül az izraeliták ünnepei a következők:

 

a, Pessach : Húsvét, vagyis a kovásztalan kenyér ünnepe, Nivson havának 15,16,21 ,22-ik napjain
b, Schebuos : Pünkösd, vagyis az elsőszülöttek ünnepe, Sivon havának 6 és 7-ik napján
c, Rosch-Haschana : újesztendő ünnepe, Tischri havának 1 és 2-ik napjain
d, Jom.Kipur : a kibékülés ünnepe, tíz nappal az újesztendei ünnep után
e, Sukes : (Lauberhütten) a sátoros ünnepek, Tischri havának 15,16-ik napján
f, Schmini-Azeres : a tíz parancsolat ünnepe, Tischri hava 22-én
g, Simchas-Tora : az örömünnep, ua. hó. 23-án"

(1840. XV. Törvénycikk, Váltótörvény, 5.fejezet, Az elfogadásról általában, és a névbecsülésről)

1840. "Mindazon zsidók, kik az országban vagy kapcsolt Részekben születtek, valamint szinte azok is, kik az itteni lakásra törvényes úton engedelmet nyertek...az egész országban és kapcsolt részeiben akárhol szabadon lakhatnak, - kivéve egyedül az 1794-edik esztendei XXXVIII. Törvénycikkelyben említett ánay- városokat s azon helyeket, melyekből a bányák és a bányászi intézetek tekintetéből törvényes régi szokás mellett jelenleg kizárva vannak."

"Egyébiránt köteleztetnek, hogy állandó vezeték- és tulajdon nevekkel éljenek, a születendők pedig vallásuk papjai által vezetendő anya könyvben bejegyeztessenek" (1840, XXIX. Törvénycikk, A zsidókról) 1840. "Mindazon zsidók, kik az országban vagy kapcsolt Részekben születtek, valamint szinte azok is, kik az itteni lakásra törvényes úton engedelmet nyertek...az egész országban és kapcsolt részeiben akárhol szabadon lakhatnak, - kivéve egyedül az 1794-edik esztendei XXXVIII. Törvénycikkelyben említett ánay- városokat s azon helyeket, melyekből a bányák és a bányászi intézetek tekintetéből törvényes régi szokás mellett jelenleg kizárva vannak." "Egyébiránt köteleztetnek, hogy állandó vezeték- és tulajdon nevekkel éljenek, a születendők pedig vallásuk papjai által vezetendő anya könyvben bejegyeztessenek

(1840, XXIX. Törvénycikk, A zsidókról)

1867. Az ország izraelita lakosai a keresztény lakosokkal minden polgári és politikai jog gyakorlása egyaránt jogosítottnak nyilváníttatnak"

"Minden ezzel ellenkező törvény, szokás vagy rendelet, ezennel megszüntettetik."

(1867, XVII. Törvénycikk, Az izraeliták egyenjogúságáról polgári és politikai jogok tekintetében )

1895. "Az izraelita vallás törvényesen bevett vallásnak nyilváníttatik."

"Lelkész (rabbi) és hitközösségi elöljáró az izraelita felekezetnek csak oly tagja lehet, aki magyar állampolgár, és aki képesítését Magyarországon nyerte" (1895, XLII. Törvénycikk, Az izraelita vallásról)

1920. "A tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra az 1920/21-ik tanév kezdetétől csak oly egyének iratkozhatnak be, kik nemzethűségi s erkölcsi tekintetben feltétlenül megbízhatók és csak oly számban, amennyinek alapos kiképzése biztosítható"

"Az engedély megadásánál figyelemmel kell lenni, ogy az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak száma a hallhatók közt lehetőleg elérje az illető népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát, de legalább kitegye annak kilenctized részét" (1920, XXV. Törvénycikk, A tudományegyetemekre, műegyetemre...való beiratkozás szabályozásáról, (numerus clausus))

1938. "Utasíttatik a Kir. min. hogy : a sajtókamarának, úgyszintén a színművészeti és filmművészeti kamarának tagja csak magyar állampolgár lehet."

"A sajtókamara, úgyszintén a színművészeti és filmművészeti kamara tagjaiul zsidók csak olyan aranyban vehetők fel, hogy számuk a kamara összes tagjai számának húsz százalékát ne haladja meg. Ebbe a húsz százalékba nem lehet beleszámítani: hadirokkantat, a tűzharcost, továbbá a hősi halált halt szülőnek gyermekét és özvegyét."

"A vallás- és közoktatásügyi miniszter állapítja meg, hogy az egyes színházaknál milyen arányszámban lehet az ilyen személyeket alkalmazni"

"Olyan vállalatnál, amelynél a tisztviselői, kereskedősegédi vagy más értelmiségi munkakörben foglalkoztatottak száma tíz vagy ennél több, az olyan személyeket csak olyan arányban szabad alkalmazni, hogy számuk a vállalatnál értelmiségi munkakörben foglalkoztatottak számának húsz százalékát ne haladja meg" (1938, XV. Törvénycikk, (az első zsidótörvény) A társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról)

1939. "Zsidónak kell tekinteni azt, aki ő maga vagy akinek legalább egyik szülője, vagy akinek nagyszülői közül legalább kettő a jelen törvény hatálybalépésekor az izraelita hitfelekezet tagja vagy a jelen törvény hatálybalépése előtt az izraelita hitfelekezet tagja volt úgyszintén a felsoroltaknak a jelen törvény hatálybalépése után született ivadékait"

"Honosítás, házasságkötés vagy törvényesítés által zsidó magyar állampolgárságot nem szerezhet"

"Zsidót nem lehet országgyűlés felsőházának tagjává megválasztani, kivéve az ozraelita hitfelekezet képviseletére hivatott lelkészeket...Az, akit az országgyűlési képviselőválasztások névjegyzékébe felvettek, ha őt a jelen törvény értelmében zsidónak kell tekinteni, köteles ezt bejelenteni"

"Tisztviselőként vagy egyéb alkalmazottként zsidó nem léphet az állam, törvényhatóság, község, úgyszintén bármely más más köztestület, közintézet vagy közüzem szolgálatába...A közép-, a középfokú és szakiskolákban oktatást végző zsidó tanárokat a szolgálatból végkielégítéssel el kell bocsátani."

"Zsidót hiteles tolmácsnak, hivatalos szakértőnek kinevezni nem lehet"

"Az egyetemek és főiskolák első évfolyamára zsidót csak olyan arányban lehet felvenni, hogy a zsidó hallgatók száma a felvett hallgatok számának 6 százalékát ne haladja meg."

"Ügyvédi, mérnöki, orvosi...kamarába zsidót tagul csak olyan arányban lehet felvenni, hogy számuk az egyes szakosztályok 6 százalékát ne haladja meg."

"Felhatalmaztatik a minisztérium, hogy a jelen törvény végrehajtása végett adatszolgáltatási kötelezettséget állapítson meg, és hogy az adatszolgáltatás ellenőrzéséről is gondoskodjék" (1939, IV. Törvénycikk, (második zsidótörvény))

1941. "Nem zsidónak zsidóval házasságot kötni tilos"

"Az a magyar honos nem zsidó, aki zsidóval a tilalmat megszegve házasságot köt, bűntettet követ el és öt évig terjedhető börtönnel, hivatalvesztéssel és politikai jogai gyakorlásának felfüggesztésével büntetendő"

(1941, XV. Törvénycikk ,(harmadik zsidótörvény))

 

 

TALMUD

(héberül annyit jelent tanulmány)

 

Babyloniából származott Izrael nagy őse, Ábrahám, aki Kánaánban telepedett le ie. 2000 körül, hogy Isten nevét szabadon hirdethesse. Másfél évezred múlva a babyloni győző, Nebukadnécar, újból a két folyam országába telepíti Izrael népet, mely azután újabb másfélezer esztendőt tölt el Ábrahám őse szülőhazájában. Ekkor fejlődött ki babyloniai talajon a zsidó gondolkodás és életbölcsesség kincses tárháza: a Talmud. / / (héb., a. m. tan, tanulmány), a biblia utáni zsidó irodalomnak hatalmas terméke, a misnák és gemárák gyűjteménye, mely felöleli a régi zsidóság szellemi, társadalmi, jogi és vallásos életének fejlődését a bibliai kánon befejezésétől a Kr. u. VI. sz.-ig. A T. az írott tanból vagyis a bibliából (héb. tóra sebiktáb) és a le nem irt, a szájhagyományos tanból (héb. tóra sebálpe) indult ki.

A bibliának értelmezése (midrás) régente két irányban mozgott: vagy erkölcsi eszmék, vallásos buzdítások céljaira használták tartalmát s igy keletkezett a haggadának (l. o.) nevezett bibliai értelmezés, vagy pedig bizonyos logikai szabályok (midda) alapján a gyakorlati életbe vágó törvényeket vezettek le a biblia tartalmából, amely utóbbi értelmezésnek eredménye a halakha (l. o.). A szentírás magyarázatának e két terméke, a haggada és halakha teszi a T. egyik fő alkotó részét, melyhez hozzájárul a hagyomány, mely részben Mózesre vezettetik vissza, kinek halála után a papok és vének ápolták, a babiloni fogság után a nagy zsinagógának (héb. ánse keneszet hágedólá) nevezett tanács tagjai és a tannáknak nevezett tudósok óvták meg az elfeledéstől. Természetes, hogy a hagyományból, mely évezredeket át az ingatag emlékezésre biztatott, idővel sok elpusztult, a körülményekhez módosulva változott és új elemekkel bővült.

Hogy a bibliai értelmezés eredményeit és a szóbeli hagyomány elemeit az önkényes vagy akaratlan megváltoztatástól vagy éppen a feledéstől megmentsék, azt többen összegyűjtötték és ezen előmunkálatokat felhasználva szerkesztette Kr. u. 189 körül Júda (héb. Jehudá Hánászi, röviden Rabbi) az akkori szinhedrium elnöke, a misna nevű munkát, mely az összegyűjtött hagyományt halakhával és haggadával vegyest anyag szerint tartalmazza.

Az e szerkesztésnél kiselejtezett vagy kifelejtett hagyományok és bibliai magyarázatok gyűjteménye a tósziftá, az egyes kihagyott tételeket bórájtának nevezik. A misna hat fő részre oszlik, névleg: Zeráim (az imákkal és a vetemények törvényeivel foglalkozik), Móéd (ünnepekkel és halotti szertartásokkal), Násim (házassági ügyekkel, fogadalmakkal), Nezikin (polgári joggal és perrendtartással), Kódásim (áldozatokkal és étkezési szabályokkal), Tóhárot (tisztasági rendszabályokkal). A fő részeket traktátusok (mászekhet) alkotják, ezek fejezetekre (perek) oszlanak, melyeknek mindegyike a fejezet kezdő szavainak nevét viseli címül, a fejezetek ismét tételekre (halakha, misna) tagolódnak.

Júda műve a T. fejlődésében korszakalkotó volt, mivel azontúl az általa kodifikált hagyomány, a misna lett a központ, mely köré a biblia mellett a zsidó iskoláknak szellemi tevékenysége csoportosult. ezekben (kiválóbbak Palesztinában: Tiberiás; Babiloniában: Nahardea, Szura, Pumpadita) a biblia mellett a misnát magyarázták és tovább fejlesztették a társadalmi s jogi viszonyokra is kiterjeszkedő vallásos életet. A misna ezen ápolóit és a biblia eme későbbi értelmezőit az ámóra (többese: ámoráim) közös névvel jelölik. Az ámórák misna- és bibliai magyarázatának gyűjteménye a gemára nevet viseli, amely a misnával együtt képezi a Talmudot.

Kétféle talmudot különböztetnek meg: a palesztinait vagyis a nyugatit (héb. T.-jerusálmi) és a babiloniait vagyis a keletit (héb. T.-bábli). Az elsőnek gemára-anyagát Kr. u. a IV-V. sz.-ban gyűjtötték egybe; arám nyelven van írva, csak hiányosan romlott szövegben jutott ránk és egészen háttérbe szorult a babiloniai előtt, melynek gemára-anyagát Kr. u. 500 körül gyűjtötték össze és mai alakját Ási ben-Szimáj, Merémár, Már bár-Ási, Abina ámoráknak és utánuk (500-550 körül) a szabureus nevezetű tudós körnek köszöni, kik véglegesen szerkesztették. A gemára tulajdonképpen nem rendszeres magyarázata a misnának, hanem a biblia, a misna (sok misnának nincs gemárája), a kimaradt misnák és a régi bibliai értelmezést tartalmazó művek (szifrá, szifré, mechiltá) fölötti értekezéseknek és vitatkozásoknak összeállítása. A diszkusszióban a kérdések és feleletek tömör, kifejezésteljes arám vagy új-héber stílusban minden írásjel nélkül vannak egymás mellé állítva. A gemára mindenekelőtt azt kutatja, honnan merítette a misna valamelyik tételét a bibliában, mily joggal s mi módon tette ezt, majd pedig összehasonlítja a misna tételét oly rokon tételekkel, melyek akár másutt a misnában, akár pedig a tósziftában fordulnak elő. A legtávolabb eső dolgokban is keres hasonlóságot finom elmésséggel, vagy a közel fekvőkben különbséget éles dialektikával. Kutatásaiban rendesen a dialogust használja; azért előadása élénk és változatos, olykor nagyon távol eső tárgyakra terjeszkedő.

Jogi kérdésekről átcsap tisztán vallásiakba, szertartásiakról etikaiakba; a fertőző betegségek tárgyalásánál elmerül a leggyönyörűbb költői és erkölcsi részletekbe; történeti és nyelvezeti adtok váltakoznak természettudományiakkal és olyanokkal, melyek az akkori, nem csupán zsidó, néphitre vonatkoznak. A T. ilyformán gazdag, bár nem rendszeresen művelt és még korántsem kiaknázott bánya, melyben a Kr. u. VI. sz.-ig terjedő évezredből egymás mellett és egymás fölött dús anyag rakódott le, mely első sorban a zsidóság vallásos és műveltségi életét ismerteti, amint az Eufrátesz partjaitól egész Rómáig nyilvánult és fejlődött, a mellett pedig számos értékes adatot szolgáltat az egész ókor tudományos és erkölcsi felfogásaira, társadalmi és politikai viszonyaira nézve, mely adatok azonban csak keletkezésük idejének és helyének kritikai meghatározása és a mindenkori viszonyok tekintetbe vétele mellett használhatók fel. A T. döntő befolyással lett a zsidóság vallási és szellemi életére; tanulmányozása mellett, kivált a XVI. sz.-tól a XVIII. sz. végéig, minden egyéb tudományos foglalkozás majdnem kiszorult a zsidóság köréből; magyarázták, kivonatolták, lefordították és kodifikálták.

Legjelesebb, majdnem nélkülözhetetlen magyarázója Rási (Salamon b. Jicchák) és a tószáfot csupán a misnát Bartenora Obádiás és Heller Lipmann látták el közkézen forgó kommentárokkal. A babiloniai T. haggadai részeit kivonatolta, egyebek közt Jákob b. Chabib, kinek En-Jákob címü könyvét (1. kiad. 1544. és 1566.) számos toldalékkal és magyarázattal látták el, továbbá német fordításban Wünsche A., Der babyl. T. in seinen haggadischen Bestandtheilen (Lipcse 1886); a jeruzsálemi T. haggadai részeit pedig Jaffe Sámuel a jefémáreh c. könyvében (Velence 1590). A T. halakhai tartalmát összeállították, illetőleg törvénykönyvbe szedték: Fezzi Izsák (Álfászi), Maimonides (l. o.), Jákob b. Áser (Túrim c. könyvében, melynek négy részre való felosztása ezentúl mértékadó maradt) és Káró József (Sulchán áruch, l. o.). Latin nyelven megjelentek a misna majdnem összes, a T.-nak több része; arab és spanyol nyelven az egész misna, angol és francia nyelven a T. néhány része, német nyelven az egész misna és a T. több része, magyarul a Pirke-ábot (több rendbeli fordításban a magyar fordítással ellátott zsidó imakönyvekben) s a Derech-erec c. része (Krausz Sámuel, T.-i életszabályok és erkölcsi tanítások, Budapest 1894, az izraelita magyar irodalmi társulat kiadványa). A T. különféle fordításairól v. ö. Mielziner M. a Hebrew Reviewban (Cincinnati 1881, 280-85. old.). T.-i szótárakat irtak: Nátán b. Jekhiel, Buxtorff János, Levy S. (4 köt., Lipcse 1875-89) és Kohut Sándor. Bevezetéseket irtak a T.-hoz: Wolf J. Kristóf, Bibliotheca hebraea II., lib. IV.; Frankel Zakariás; Brüll Jakab, Einleitung in d. Mischnah (héb., M. m. Frankfurt 1876); Weisz J. H., Zur Gesch. d. jüdisch. Tradition (4 köt., Bécs 1871); Strack H., Einleitung in d. T. (2. kiad. Lipcse 1894). A T.-ot ismertette: Deutsch Emánuel Oszkár. V. ö. Enyedi Mátyás dr., A T. (Kolozsvár 1893). A T. reálenciklopediája megjelent (németül) Hamburger J.-től (Strelitz 1833, több kiegészítő kötettel).

 

 

Felhasznált irodalom:
Gonda László : A zsidóság Magyarszágon
Munkácsi Ernő : Hogyan történt? Adatok és okmányok a magyar zsidóság tragédiájához.
Sipos : Hadtörténeti Gyűjtemény
Jólesz Károly : Zsidó hitéleti kislexikon
Hayim H. Domim : Zsidónak lenni
Raj Tamás főrabbi cikkjei
Josephus Flavius : A zsidók története
Randolph L. Braham : A magyar holocaust
Arieh Ben-Tov : Holocaust
Kohn Sámuel : A zsidók története
Hidvégi Máté : Az óbudai zsinagóga
Raj Tamás főrabbi : Ros Hasana
Szenes Sándor : Befejezetlen mult
Yehuda: A History of the Holocaust. Franklin Watts, New York London, 1982.
Bartoszewski, Wladyslav T.: Bevezetô tanulmánya Willenberg, 1989-hez.
Donat, Alexander: The Holocaust Kingdom.
Holocaust Library, New York, 1978. Finkelstein, Norman G.: Daniel Jonah
Goldhagens Crazy Thesis: a Critique of Hitler Willing Executioners.
Kádár GáborVági Zoltán: Magyarok Auschwitzban. Holocaust Füzetek, 1999/12. sz. Karsai
LászlóMolnár Judit (szerk.): Az Endre Baky Jaross-per. Cserépfalvi Kiadó, Budapest, 1994
Langbein, Hermann: Auschwitz: The History and Characteristics of the Concentration
Levi, Primo: Akik odavesztek és akik megmenekültek. Ford. Betlen János.
Európa Kiadó, Holocaust in a Changing World. Northwestern University Press, Evanston,
Nyiszli Miklós: Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban. Nagyvárad
Bibó István: Zsidókérdés Magyarországon 1944 után, Katalizátor iroda, Bp. 1994.
Hermann Imre : Az antiszemitizmus lélektana, Cserépfalvi kiadása, Bp.1990.
Kirekesztők : Antiszemita írások: Aura Kiadó, Bp. 1992.
Tanulmányok : Nyugat könyvtár, A Nyugat kiadása, Bp. 1928.