"Minden álmunk valóra válhat, ha van bátorságunk a nyomukba eredni"

/Walt Disney/

 

"Akkor azonban már tudtam, hogy ha vége szakad valaminek,
akár rossz volt az, akár jó,
mindenképpen ûr marad a helyén.
Ha rossz volt, az ûr magától is megtelik.
Ha jó, akkor csak úgy lehet megszüntetni,
ha a helyébe az ember valami jobbat talál." /Hemingway/

 

"a csodákban az a legmegdöbbentõbb, hogy elõfordulnak.."

 

 

 

"Amikor a világra jövünk - úgy képzelték - minden emberben van egy doboz gyufa. Ahhoz hogy ezek meggyulladjanak, oxigén és gyertya kell. Jelen esetben az oxigén a szeretett személy lélegzete, a gyertya pedig lehet egy melódia, egy szó, egy kis apróság, ami elsüti a robbanást és lángra gyújtja a gyufát. Mindenkinek magának kell felfedeznie mi az õ robbanószerkezete. Ha nincs, ami lángra gyújtsa, a gyufa nyirkos lesz és nem kap lángra többé. De a vizet gyufát is meg lehet szárítani. Csak arra kell vigyázni, hogy a gyufákat egyesével szabad meggyújtani.. Ám ha egy igen erõs érzelem következtében mind egyszerre gyullad meg, akkora fény keletkezik, olyan nagy fényesség, mely messzebbre világít, mint amennyire el tudunk látni. Ekkor egy ragyogó alagút jelenik meg, megmutatván a születés pillanatában elfeledett utat, s hív, hogy visszataláljunk isteni eredetünkhöz." /Szeress Mexikóban/

 

"Olyan furcsák vagyunk mi emberek.
Az egyik szemünk sír, a másik meg nevet.
A másikról azt hisszük, hogy boldog talán,
Irigykedünk egy vidám szaván.
Azt hisszük, a másik szeme ragyog,
Gondolatai tiszták, szabadok.
Nem vesszük, ó dehogy vesszük észre,
Hogy könnyek égnek csillogó szemében.
Különösek vagyunk mi emberek,
Az egyik szemünk sír, az ajkunk meg nevet.
Hazugság az egész életünk,
Hisz akkor is sírunk, ha nevetünk." (Dante)

 

"Amíg őriz a szemed, amíg lehunyt szemmel látsz, Lehet, elmegyek, de itt leszek, a lábnyomomban jársz. Amíg érez a kezed, amíg néha még rám vársz, Egy mozdulatban egyszer majd újra megtalálsz." (A dzsungel könyve)

 

 

 

 

"Akarok! Egy kemény rövidke szó, ebben benne van az egész életem. E szó mögött sok nehéz harc rejtőzik, e szó miatt még sokat könnyezem. De történjék bármi, ha az egész világ fog ellenállni, vagy ha egye-dül maradok is, mindent legyőzve mégis AKAROK!"

 

"És hiába mondod, hogy nem vagy egyedül,
hogy más is ugyanúgy magányos és másnak sem sikerül.
Nem vigasztal, hogy sokan vagyunk,
hogy sokan vagyunk egyedül,
a magány nem az, ami körülvesz,
ha-nem az, ami hiányzik - itt belül."

 

"Ha vagyonom lenne, a lábad elé teríteném"
De nekem nincs vagyonom
csak álmaim vannak-
Óvatosan lépkedj, mert
az álmaimon jársz"

 

"Meghalsz, vagy érted én halok
Féltésünk oly vadul lobog,
Ez így igaz, s ha nem hiszed,
Ölj meg.. nehogy megöljelek!"
"Lehunyt szemem pilláján ott remeg,
hajfürtje fürtjeim között,
keze kezemhez oly hasonló,
szeme színe szemem színéhez,
az árnyékomban úgy merül el,
akár egy kõ az égi mélyben.
A szeme folyton rámragyog
s nem hagy nyugodni engem,
oly fényes álma is, hogy sápatag
és párologva száll a nap;
nevettet, majd a bánat súlya nyom,
beszéltet is, pedig nincsen mit mondanom."

 

"Az árnyékok kinyúlnak,
a csillagok kigyúlnak,
föllobognak a lángok
s megbonthatatlan rend szerint,
mint ûrben égitest, kering
a lelkemben hiányod.
Mint tenger, reng az éjszaka,
növényi szenvedély szaga
fojtja szoruló mellem.
Végy ki e mélybõl engemet
fogd ki a kéjt, merítsd szemed
hálóját mélyre bennem."
(József Attila)
Nélküled
"Elmúlnak így az estjeim
nélküled, csillagom.
Olyan sötét van nélküled,
-szemem ki sem nyitom.
Olyan nehéz így a szívem,
hogy szinte földre ver,
le-lehullok, de sóhajom
utánad - felemel.
Oly csend van így nélküled,
hogy szinte hallani,
amit még utoljára
akartál mondani."

 

"Én adom a nyuszikat, te adod a vadászt.
Kitalálok valamit és Remélem te is találsz
Valamit, amitõl Izgalmas a játék.
Lõdözz rám, de a Helyedben én soha nem találnék.
Célozni nem kell, sõt, nem is szabad,
Gondolkozz egész testtel, s
Érezd jól magad!"
"A barátság egy aranyfonál,
Mely, ha egyszer elszakad,
Összekötni ugyan lehet,
De a csomó ott marad.
Velünk ilyen nem történhet,
A barátságunk örök,
S ha valaki rosszat forral,
Az vigyázzon, mert ÖLÖK!"

 

"Szétszórta bájait a csöndnek,
Közöttünk füst, zaj, s illatok,
Érezte sírását a ködnek,
S tudta, hogy mindez én vagyok.
Fölnéz, megtalál egyy csillagot,
Megérinti, csókot lehel,
A tekintetét elkapom,
Nem kérdezem: õ nem felel.
Felperzsel, s én mefagyom..."
"Nem kell hinni, hogy jössz.
Nem kell hinni, hogy maradsz,
Nem kell hinni az álmod, és
Nem kell hinni édes szavad.
Nem kell Téged várni, és
Nem kell elküldeni,
Csak megélni kell a jelent,
S az Érzést leküzdeni!
Csak hagyni kell, hogy ölelj,
Hagyni számon a szád,
Kinyitni néked az ölem,
Aztán nem gondolni rád."

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Egyetlen hirtelen alatt kétszer fordult velem a Föld,
S a Nap háromszor kergette a sötétséget a fény után,
holott a Hold csak másfél töltét keringett,
s mindeközben én a Csillagok idõtlenségébe kapaszkodtam.
Így éltem túl azt az estét, melyen a tudatom
a tér végtelenjével kacérkodott, s
a lelkem a spontán örömet füstölte el..."
"Képtelenség, már szúr a tõr
Még nem volt hála
S mint görbe kör
Meghalt álma.
Hogy szóljak hozzád,
Vagy hallgassam mondatod,
Hiába minden próbálkozás
Ha nem vagy, én nem vagyok."

 

 

 

 

 

"A káoszban keress egy kezet, amelyet
elérhetsz és megérinthetsz, és megfoghatsz,
keress öt ujjat, amelyben megbízhatsz,
és akkor egy pillanatra -de nem tovább,
csak egy pillanatra- rend lesz a káoszban,
nyugalom lesz, központja két összefonódott kéz.
Aztán a kezek széthullanak, és
többé nem találják egymást, és visszatér a káosz,
és rosszabb lesz, mint volt.
Megérinteni egy kezet a káoszban:
ez a szerelem."